Forrás: Népszava

Hatvan éve a bevonuló szovjet hadsereggel együtt kiváló művészettőrténészekből és gazdasági szakemberekből álló különítmény is érkezett hazánkba. Az ő feladatuk volt “kisöpörni” a főleg Budapesten található nagy bankok páncéltermeit. A részvényekkel, egyéb értékpapírokkal együtt vitték a letétbe helyezett festményeket, szobrokat, könyveket is. A becslések szerint több tízezer tárgyból talán ha valamivel több mint egy tucatnyi tért haza. Mravik László nyugdíjas művészettörténész a nemzetközi jogban és az orosz politikai vezetők elszántságában bízva reméli, hogy egyszer mégis csak visszakerülhetnek a hadifogságból az elhurcolt műkincsek.

A németek 1994-es bevonulásukat követően sem kezdték meg szervezetten a hazai műkincsek elszállítását, mint tették azt Ausztriában, vagy Nyugat-Európa több megszállt országában – említ egy érdekes tényt Mravik László. A magyarázat persze egyszerű: a III. Birodalom gazdaságilag akarta kiüríteni Magyarországot. Egyszerűen már nem maradt energia az államilag irányított műkincsrablásra-tette hozzá a nyugdíjas művészettörténész. A szakember szerint az is visszatartotta a nácikat, hogy a banki páncéltermekben őrzött igazán értékes darabok túl ismertek voltak ahhoz, hogy értékesíteni lehetett volna azokat. Inkább csak az érem- és bélyeggyűjteményeket vitték magukkal, melyeket roppant nehezen, vagy sehogyan sem lehetett azonosítani. Vagonszám hordták el egyebek mellett az elhurcolt és addigra már jórészt legyilkolt zsidók nagy értékű régi bútorait is.

A fővárost 1943-ban érte az első légitámadás, amikor nagyjából 30 szovjet gép támadta meg Budapestet – közöl egy újabb kevéssé ismert adatot Mravik László. Ezt követően kezdtek özönleni az értékes magángyűjtemények a nagy bankok trezorjaiba. Elsősorban gazdag zsidó nagypolgárok, de a történelmi arisztokrácia jó néhány családja is igyekezett biztonságba helyezni gyűjteményét.

A Hitel Bankban nagyjából 900, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban valamivel több, a Hazai Első Takarékpénztárnál talán kicsivel kevesebb, a Leszámítoló és Pénzváltó Banknál úgy 600 letétet vettek jegyzékbe – összegezte kutatásai eredményét Mravik László. Számításai szerint a háromezernél is több letétben akár százezer tárgy, festmény, szobor, szőnyeg, porcelán, ezüst étkészlet, könyv lehetett. A műtárgy tömegben sok kevésbé értékes darab mellett akadt jócskán olyan, például impresszionista festméyn, amely ma 30-40 millió dollárt érhet és olyan szőnyeg, ősnyomtatvány, melyekből csak egyetlen darab készült, vagy maradt fenn az évszázadok során. A szakember óvatos számításai szerint is több milliárd forintot érhet ma, amit hadizsákmányként elvittek a szovjet csapatok.

Az úgynevezett gazdasági tiszti bizottság nem volt a hadsereg része, irataik ma is a moszkvai gazdasági levéltárban (nem)férhetők hozzá – jeéezet a megbízatás fontosságát a művészettörténész. A bizottság tagjai főleg banki szakemberekből álltak. Az akció elsődleges célja ugyanis nem a műkincsek elhurcolása volt. Meg akarták bénítani és saját kézbe venni Magyarország gazdasági életét. Így a készpénztől a részvényekig és természetesen a műkincsekig mindent lefoglaltak. Nem vaktában dolgoztak. Már 1943-ban pontosan tudták mit találnak majd a trezorokban, széfekben és mit fognak elvinni. A múzeumi anyagokkal nem foglalkoztak, mert azok jelentős részét a visszavonuló magyar csapatok magukkal vitték, illetve később a szövetséges ellenőrző bizottság nyugati tagjai ezt helytelenítették.

A szovjet csapatok 1945. január 20-án jutottak ki a pesti Duna partra, és másnap már berobbantották az első páncéltermeket, széfeket. Amikor sikerült előkeríteni a banki tisztviselőket, a dinamit helyett a kulcsoké lett a főszerep. A kutatások jelenlegi állása szerint 1945. augusztusa és 1947, vége között -tehát már a párizsi békeszerződés megkötése után – hagyták el Magyarországot a műkincsekkel megrakott vagonok. Az igazán nagy szállítmány kétségtelenül “45. nyarán indult a Szovjetunióba. A tisztek és az őrök üzletelése révén néhány tucat vagy száz darab végül is itthon maradt, más műtárgyak pedig a szlovákiai-kassai, lengyelországi-varsói kitérők során kerültek magánkézbe. Moszkvában vélhetően néhány tiszt vagy két vagont leakasztott és Nyizsnij Novgorodba, akkor Gorkijba eltérített. Miután lebuktak, kénytelenek voltak a helyi múzeumnak átadni a “szajrét”. A mesterhangszerek a városi színházhoz kerültek.

A sárospataki könyvtár egy része is Nyizsnij Novgorodba érkezett – fogalmazott Mravik László, aki hozzátette, a kollégium azért vitette Budapestre a ritkaságokat is tartalmazó gyűjteményt, mert féltek, hogy a városon átvonuló front miatt a harcokban megsemmisülhetnek az értékes kötetek, kéziratok. A várost végül elkerülte a háborús pusztítás. A szakember nem titkolta, a most vissza ígért darabok az egykori könyvtárnak csak töredékét jelentik, nem is a legértékesebb művekkel. Azokat ugyanis korábban gondosan kiválogatták. A nyugdíjas művészettörténész megjegyezte, általában is igaz, hogy az elhurcolt magyar műkincsekkel elsőrangú szakemberek foglalkoztak, elvégezve a szükséges restaurálási munkákat.

Pontosan csak a Nyizsnij Novgorodba került 150 szobor és festmény, a sárospataki könyvtár már említett töredéke, az ennél sokkal jelentősebb Kornfeld-féle könyvtár és még néhány gyűjtemény sorsát és helyét ismerjük – mondta Mravik László. Azt azért az orosz fél világossá tette, hogy Szentpéterváron és környékén jelentős anyagok találhatók.

Az elhurcolt műtárgyak visszaadásáról az Antall-kormány tárgyalt utoljára teljes erőbedobással, azóta egyik kabinetnek sem volt ez a szívügye – vélte Mravik László, aki hangsúlyozta, ez szakmai és nem politikai állásfoglalás. A Duma, az orosz nacionalisták és az ex-kommunisták hoztak egy olyan törvényt, amelynek lényege, hogy a hadizsákmány orosz tulajdon, Ezt sem Jelcin sem Putyin nem helyeselte. Az orosz alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a tulajdonjog megváltoztatása nem lehetséges. Ezzel perelhetővé tette az anyagot, de ezt csak az eredeti tulajdonosok, illetve leszármazottaik tehetik meg. Ez azonban ellentmond a békeszerződésnek és a potsdami megállapodásnak is, melyek egyértelművé teszik, hogy ezeket a kérdéseket államközi szerződésekkel kell rendezni. Egyébként az orosz-magyar alapszerződés is rendelkezik az elhurcolt műkincsek visszaszolgáltatásáról, csak nem tartják be azokat a pontokat. Ennek alapján támadta meg Jelcin a Duma határozatát.

Szerintem a mai helyzet nem maradhat sokáig így, mert az orosz politikai vezetésnek is egyre kényelmetlenebb, Putyin már ki is jelentette, a hadizsákmányként a volt Szovjetunióba került műkincseket vissza kell adni a származási országnak – bizakodott Mravik László. Elképzelhető az a megoldás is, hogy a magyar állam a restaurálás és táűrolás költségeiben megegyezik az orosz féllel, így bizonyos térítést kapnának az ott is koldus szegény múzeumok.

A hazatérő kincsek az életben maradt eredeti tulajdonosokat, vagy leszármazottaikat illetik, ha ilyenek nincsenek, akkor például a zsidó gyűjteményeket a zsidő szervezetek, míg a főnemesi gyűjtemények az ő szervezetek – Máltai Lovagrend – örökölheti. Egyes családok már előre lemondtak a gyűjteményükről, s az árát alapítványoknak ajánlották föl.

Bihari Tamás

KERETES

Hamarosan talán visszatérhet egyebek mellett a legjelentősebb gyűjtemény, a Hatvany Frenc-féle kollekció, melyben jó néhány Courbet, Monet, Renoir, Manet, Szinyei-Merse, Munkácsy, Csontváry-Kosztka található, de Neményi Bertalan csodálatos avantgard gyűjteménye is hatalmas érték, hiszen mások mellett Klimt, Schille, Picasso, Chagall, majd” tucatnyi Csontváry-Kosztka, Gulácsy és még lehetne sorolni – jegyezte meg Mravik László. Újra Magyarországon lehetnének a Herzog-kollekció Goya, El Greco, Renoir, Courbet képei. Ugyancsak hazaérkezhetne a Strasszer-féle porcelán gyűjtemény, a világ egyik legjelentősebb kollekciója, benne a schwerini nagyhercegi udvar porcelánjaival, a dán királynak a francia nagykövetnek ajándékozott egyedi készletekkel. Az arisztokrata gyűjteményekből a Montenuovo-család különleges napoleonikái, vagyis Napoleon-ereklyék, ötvösműremekek, érmék.

Comments are closed.