Forrás: Figyelő

Szabadalombitorlási pert helyezett kilátásba a Merck hazai leányvállalata a Richterrel és a Tevával szemben, mert szerinte az április 1-jén forgalomba hozott csontritkulás elleni generikus készítmények még szabadalom alatt állnak. A Richter ugyanakkor jogszerűnek tartja a piacra lépést.

Beke Zsuzsa, a Richter PR-vezetője a FigyelőNet kérdésére elmondta: hallottak a kilátásba helyezett jogi lépésről, de hivatalosan még nem kaptak róla értesítést. Véleményük szerint ugyanakkor szabadalmilag teljesen jogtisztán léptek a piacra, ugyanis bizonyítottan független eljárás alapján gyártják a készítmények hatóanyagát.

Közös bevezetés

Egyszerre vezette be új, csontritkulás kezelésére szolgáló generikus gyógyszerét a Richter és az izraeli Teva április 1-jén – mondta el közös sajtótájékoztatóján Bogsch Erik a Richter Gedeon Rt. és Rózsa András a Teva Magyarország Rt. vezérigazgatója. Bogsch Erik közölte, hogy a két új gyógyszer éves szinten 115 millió forint megtakarítást tesz lehetővé a betegeknek és 1,5 milliárd forintot az OEP-nek az eredeti készítményhez képest. Az originális, alendronat alapú szer forgalma 5,47 milliárd forintot tett ki tavaly. A Merck által gyártott szer ára 7090 forint (bruttó 8710), szemben a generikus készítmény 4963 (bruttó 6364) forintos költségével. Az ezekre kifizetett támogatás 7898 és 5728 forint. Az OEP 2004-ben tízmilliárd forintot költött csontritkulás elleni gyógyszerekre.

Az új készítmények piacra dobása kapcsán felmerülő peres ügyek egyébként viszonylag gyakoriak, ugyanis mint Beke Zsuzsa fogalmazott, az originális szerek gyártói minden erővel szeretnék letörni a generikumok megjelenésével jelentkező konkurenciát. A csontritkulás elleni gyógyszerek piaca ráadásul igen nagy volumenű: évente mintegy 10 milliárd forint értékben kelnek el hazánkban az efféle szerek, ebből a Merck 5-5,5 milliárd forintnyi forgalmat bonyolít le. Érzékenyen érinti tehát a legnagyobb szereplőket a Richter és a Teva együttes piacra lépése, különösen úgy, hogy az általuk forgalmazott termékek ára 30 százalékkal olcsóbb.

Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója a gyógyszer bemutatásakor egyébként már utalt rá, hogy nem lepődnének meg, ha az új generikus készítmény kapcsán perelnék a társaságot. Beke Zsuzsa ugyanakkor hozzátette: az eddig indított hasonló peres ügyekből a bíróságok a Richternek adtak igazat.

Mindenesetre a Merck nem adja fel. Amint azt Vajda András, a társaság magyarországi illetékese a Napi Gazdaságnak elmondta: ameddig a szabadalmi jogok érvényesek, azt a cég minden rendelkezésre álló eszközzel meg kívánja védeni.

Comments are closed.