Forrás: Népszava

Móse Kacav izraeli államfő pénteken első ízben fogott kezet Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és váltott néhány szót Mohammed Hatami iráni elnökkel is a pápa vatikáni temetésén – jelentette az izraeli rádió. Az izraeli rádió szerint az iráni születésű izraeli államfő az anyanyelvén, perzsául beszélt Hatamival. “Az iráni elnök kinyújtotta felém a kezét, én megráztam, s azt mondtam neki perzsául: a béke legyen veled” – idézte Kacav elnököt a Maariv című izraeli lap internetes honlapja. Kacav szóvivőjének tájékoztatása szerint az ősellenségnek számító két ország elnöke egymással folytatott rövid beszélgetésükön felidézték a közép-iráni Jazd városát, ahol mind a ketten születtek.

Az izraeli elnök a zsidó állammal hivatalosan hadban álló Szíria államfőjével is kezet rázott, méghozzá kétszer. Kacav elmondta, hogy amikor hátrafordult, hogy üdvözölje a svájci elnököt, “a szíriai elnök is ott állt. Egymásra mosolyogtunk, és kezet fogtunk. Később, a mise alatt keresztény szokás szerint mindenki kezet rázott a közelében állókkal. Ekkor a szíriai államfő nyújtott kezet, s újra kezet fogtunk” – elevenítette föl a történteket Kacav. Damaszkuszban hivatalos szíriai források tagadták, hogy a szír elnök kezet nyújtott volna az izraeli államfőnek. Egy illetékes az al-Dzsazíra arab hírtévében “szándékos dezinformációnak” nevezte a kézfogásról szóló “híreszteléseket”. Az izraeli államfőt szóvivője elmondása szerint a temetésen még megölelte Abdelaziz Buteflika algériai elnök is.

MTI-információ

Comments are closed.