Forrás: UNO

Kettős döbbenettel éltem át az elmúlt napokat. Egyrészről magával ragadott az a szeretet, amely az elhunyt II. János Pál pápát körülveszi világszerte, másrészről viszont néhány honi esemény igencsak beárnyékolja a gyászt.

Bár a katolikus egyház felépítésével nem mindenben tudok egyet érteni, egy dolgot nagyon nehéz elvitatni, II. János Pál a világ vezető személyisége volt. Karizmatikus egyénisége nem bújtatta őt áthatolhatatlan korlátok mögé, sőt közvetlenségével milliókat nyert meg a vallásnak, és milliárdokat kovácsolt egységbe. Soha, egyetlen pápát nem övezte ekkora népszerűség, persze ehhez kellett a média is, amely valóban eseménnyé, majdhogynem szenzációvá “bulvárosította” a pápai látogatásokat. Szerencsére ez nem ellenkezett II. János Pál hitvallásával, aki tudatosan használta a sajtót, utazásai során pedig emberek ezreit engedte magához közel, nem riadt vissza a személyes kontaktustól sem. Pont emiatt az emberség miatt nem értem az őt most ostorozókat, többen túlzásnak tartják azt a “felhajtást”, amely a halála körül mutatkozik. Érdekes, hogy ezen véleményeket csak határainkon belülről hallom, jó volna, ha ezeken a korlátokon egyszer át tudnánk törni, túl tudnánk lépni a saját, kicsinyes világunkon, és egyszer megérteni, van olyan, amikor nem a negatívumokat kell keresni. Legalább a gyász elmúltáig ne a hibáit elemezzük az elhunyt katolikus egyházfőnek, hanem emeljük ki erényeit, mert azért abból jóval több akadt. Ne azt keressük, hogy mi választ el minket, hanem inkább keressük, mi is kapcsol minket össze. Ne azzal foglalkozzunk, hogy mi lesz holnap, emlékezzünk méltóképp, vegyünk példát nyugatról, keletről, az iszlám, a buddhizmus, a zsidó hit vallóitól. Tegyünk úgy, mint ha mi is részese lennénk a Világnak, legalább negyedszázadonként egyszer… (Kalmár Tibor)

Comments are closed.