Forrás: HETEK

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM | 2005. ÁPRILIS 08.

Hetek-összeállítás

Nemzetközi értékelések II. János Pál örökségéről

Búcsú Rómában

Pénteken – lapzártánk után – várhatóan több mint kétszáz állam- és kormányfő jelenlétében kerül sor II. János Pál pápa temetésére. Míg 1978-ban I. János Pál búcsúztatására Carter elnök édesanyját küldte el, most George W. Bush elnök mellett két volt elnök, Bill Clinton és az idősebb George Bush is a Vatikánba érkezik. Tony Blair brit kormányfő személyében szintén először vesz rész katolikus egyházfő temetésén az anglikán államvallású szigetország miniszterelnöke. A politikusok mellett több mint egymillió zarándokot is Rómába várnak, és a temetés napját a világ számos országában hivatalos gyásznappá is nyilvánították – a rekordot ebben a tekintetben Brazília állította fel, ahol Lula elnök egyhetes állami gyászt rendelt el.

Várakozó tömeg a Vatikánhoz vezető egyik úton. Felfokozott érdeklődés Fotó: Reuters

A temetés rendkívüli körülményeire utalva a beszámolók felhívják a figyelmet, hogy a delegációk a több mint száz országot bejárt II. János Pál gesztusát is viszonozzák jelenlétükkel. Ugyanakkor a brit The Guardian szerkesztőségi cikke szerint a politikusok azért igyekeznek egymás sarkát taposva Rómába, mert egyik sem akar lemaradni a többórás élő közvetítés jelentette médiaszereplés lehetőségéről. „Mintha sohasem történt volna meg a reformáció” – véli a brit lap, amely emlékezteti olvasóit arra, hogy évszázadokon keresztül a katolicizmus ugyanolyan anathémának számított Angliában, mint később a kommunizmus. Más kommentárok a nyolcvannégy éves korában elhunyt egyházfő életútját méltatva kiemelik, hogy személyes adottságai, erkölcsi bátorsága és az, ahogyan a modern kommunikációs formákat alkalmazta, új képben állította az emberek elé a katolikus egyházat. Az értékelések ugyanakkor számba veszik azokat a kérdéseket is, amelyekre a megoldásokat II. János Pál utódjának kell majd megtalálnia.

A The Globe and Mail című kanadai napilap így összegezte a véleményét II. János Pálról: „A pápa egyszerre volt világutazó szupersztár és középkori misztikus, a kapitalizmust ostorozó liberális és a fogamzásgátlás minden formáját bűnnek ítélő ókonzervatív, a más vallások felé gesztusokat tevő ökumenikus és a katolikus egyház kizárólagosságát hirdető főpap, antikommunista és ugyanakkor olyan autokrata, aki környezetében nem tűrt meg semmilyen ellenvéleményt.”

Diana hercegnő és II. János Pál a Vatikánban 1985-ben. A média követte minden lépésüket Fotó: Reuters

A londoni Financial Times szintén II. János Pál örökségét elemezte, akit az első médiapápának nevezett. A brit lap szerint a lengyel pápa „szívesen alkalmazta a kommunikáció modern formáit, és ez még a fizikai hanyatlása idején is az erő látszatát kölcsönözte számára az egyházvezetésben”. Ennek ellenére a brit lap szerint konzervativizmusa, különösen a szexuális erkölcs terén – amelyet híveinek a nagy többsége nyíltan figyelmen kívül hagyott – azzal járt, hogy uralkodása nem töltötte be teljesen a kezdeti ígéreteket.

A második leghosszabban uralkodó pápaként néhány kivétellel az összes pápaválasztó bíborost ő nevezte ki, így gondoskodott arról, hogy a konzervatív vatikáni doktrínák a következő pápa idején se lazuljanak fel.

Más újságoktól eltérően a Financial Times jelentős teret szentel Karol Wojtila életútjának a pápaságot megelőző ötvennyolc évére is. A fiatal Karol életét meghatározta az, hogy húszéves korára minden közeli rokonát elveszítette. Egyik életrajzíróját idézve a lap úgy véli, hogy különösen anyja halála – akkor hatéves volt csupán – viselte meg, és ekkorra tehető a Szűz Mária iránti különleges vonzalom kialakulása. A Financial Times szerint „számos beszámoló szól (Wojtila) szerelmi kapcsolatairól, különösen a gimnáziumigazgató leányához fűződő, meghatározó jelentőségű viszonyról. Bármenynyi is igaz ezekből a történetekből, tény, hogy Karol Wojtila sokféle világi tapasztalatot szerzett férfi volt, amikor végül úgy döntött, hogy beiratkozik a papi szemináriumba.” 1946-ban szentelték pappá, és még ugyanebben az évben Rómába utazott, hogy doktorátust szerezzen. A kétéves tanulmányok végén szakdolgozatát Keresztes Szent János spanyol misztikusról írta, kiváló eredménnyel. Harmincnyolc évesen már püspök, negyvenhét éves korára pedig bíboros lesz, majd ötvennyolc évesen pápává választották.

A pápa emlékére írt cikkek kivétel nélkül megemlítik a volt egyházfő több mint száz országba tett látogatásait, amelyeken több százezer, másutt millió fős tömegek vettek részt. A Chicago Tribune azonban emlékeztet rá, hogy nem minden pápalátogatás volt diadalmenet: az 1980-as években egy belgiumi és hollandiai körút alatt a hallgatóság egy része megpróbálta kifütyülni az egyházfőt, amiért kíméletlenül bánt egyes népszerű liberális teológusokkal, és megfosztotta őket a katedrától.

II. János Pál utazásaival és médiaszerepléseivel elődeinél sokkal nagyobb nemzetközi figyelmet irányított a pápaságra mind spirituális, mind diplomáciai szempontból. Uralkodása során gyakorlatilag minden olyan országot felkeresett, ahol katolikus jelenlét van a világban, még a legtávolabbi földrészeken is. Különösen Latin-Amerikát tekintette a rekatolizáció számára fontos területnek. Több lap, köztük a Los Angeles Times felvetette a kérdést, hogy II. János Pál hosszú pápaságának a látványos sikerei és eseményei ellenére a magukat katolikusoknak vallók aránya a világ minden részén változatlan maradt – vagy éppen valamelyest csökkent -, miközben más keresztény egyházak, köztük az evangéliumi-protestáns felekezetek még a katolicizmus bástyájának számító Latin-Amerikában is növekedni tudtak. Ebből a szempontból egyedül Afrika mondható kivételnek: ez ugyanis az egyedüli kontinens, ahol a katolikus hívők száma az elmúlt két évtizedben növekedett.

II. János Pál szinte minden útja során sor került boldoggá avatásra, főleg azokban az országokban, ahol nem volt korábban a katolikus hívők számára mintaképként szolgáló helyi szent. Uralkodása során a pápa több mint négyszáznyolcvan szentet kreált, többet, mint valamennyi elődje együttvéve. Az egyik leglátványosabb és a tradícióhoz képest példátlanul gyors szentté avatás az Opus Dei mozgalom spanyol alapítójának, Escrivá de Balaguernek az eljárása volt, amellyel János Pál kifejezte, hogy uralkodása alatt az Opus Dei az egyik legnagyobb erővé vált a jelenkori katolicizmuson belül, nem utolsósorban a jezsuita rend befolyásának a rovására. Az olasz L”Espresso című olasz baloldali hetilap „az utolsó antimodern pápaként” búcsúztatja az egyházfőt, aki a „szentek egyházát” mozgósította a gonosz erőivel szemben.

1986-ban II. János Pál volt az első pápa, aki ellátogatott egy zsinagógába. Ebből az alkalomból a zsidókat „nagyrabecsült és idősebb testvéreinknek” nevezte, és utalt a holokauszt idején átélt szenvedéseikre. Az ezredfordulón pedig a pápa emlékezetes szentföldi zarándoklata során ellátogatott a jeruzsálemi Siratófalhoz is, ahol felolvasta a 122. zsoltár latin szövegét: „Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogok a téged szeretők.” Ezeket a gesztusokat átmenetileg beárnyékolta az, hogy II. János Pál tovább folytatta a második világháború alatt a zsidóüldözés kapcsán némán hallgató XII. Pius pápa szentté avatását – vélte az amerikai napilap, amely emlékeztetett rá: a pápa a nyolcvanas években többször is fogadta a náci múltja miatt nemzetközileg elszigetelődött Kurt Waldheimet, akit 1994-ben már osztrák államelnökként pápai lovagrenddel is kitüntetett. II. János Pálnak a kommunizmus megdöntésében szerzett érdemeit pedig a Fidel Castro és Augustino Pinochet felé tett gesztusai árnyalják. Az amerikai lap szerint csak részben jártak sikerrel János Pál azon erőfeszítései is, hogy a világ nagy vallásait közelebb hozza egymáshoz, köztük az orosz ortodox egyházzal való kapcsolatok különösen fagyosak maradtak.

A pápa több mint kilencven különböző ügyben kért bocsánatot a katolikus egyház által a múltban elkövetett bűnök miatt, köztük a muszlimoktól a kereszteshadjáratok, a zsidóktól az antiszemitizmus, az orthodox egyháztól Konstantinápoly kifosztása, az olaszoktól pedig a Vatikán és a maffia közti összefonódások miatt. Az áldozatok jogait képviselő szervezetek véleménye szerint azonban a pápa a jelenkori egyház legmegdöbbentőbb visszaélése – a gyermekek ellen papok által elkövetett szexuális bűncselekmények és a bűnösöknek nyújtott egyházi védelem – miatt soha nem kért megfelelő formában bocsánatot. Az áldozatok egy része számára ez a mulasztás súlyos folt a pápa örökségén – írta a Washington Post. A pápa védelmezői szerint a probléma jóval 1978, II. János Pál trónra lépése előtt kezdődött, és amint a konkrét esetek kitudódtak, az egyházfő a Vatikánba rendelte az amerikai bíborosokat, és kijelentette előttük, hogy „nincs helye a papságban azoknak, akik fiataloknak ártanak”. Igaz, 1993-ban Rómában az amerikai püspökök előtt még arról beszélt, hogy a botrányok oka a média „szenzációhajhászása”. A kritikusok azt is hiányolják, hogy a pápa sohasem volt hajlandó egyetlenegy áldozattal sem találkozni, és azt remélik, hogy utódja egyik első tevékenysége egy őszinte és nyílt bocsánatkérés lesz. „II. János Pál alatt a Vatikán sokkal jobban el volt foglalva azzal, hogy elnémítsa a másként gondolkodó teológusokat, mintsem azzal, hogy megvédje a gyermekeket.”

II. János Pál tehát gazdag, de befejezetlen örökséget hagyott utódjára, akit a Rómába gyűlt bíborosok testülete fog megválasztani.

Hetek-összeállítás

Kulcsra zárva

A bíborosok általános tanácsa lapzártánkkor április 18-át jelölte ki a konklávé napjául: e nap délutánján a választásra jogosult bíborosok ünnepi mise után körmenetben fognak bevonulni a Sixtus-kápolnába, hogy kezdetét vegye a pápaválasztó üléssorozat. II. János Pál utódját, a római katolikus egyház 265. pápáját a külvilágtól ugyan még mindig elzárt, de rideg cellák helyett már légkondicionált lakosztályokban elszállásolt prelátusok választják majd meg.

A pápaválasztó testület intézményét a 13. században, az elhúzódó pápaválasztási procedúrák elkerülésére hozták létre. A szavazati joggal bíró személyeket egy erre kijelölt helyiségbe zárták (innen a conclave – „kulcsra [zárt helyiség]” kifejezés), ahol a napi háromszori étkezést kivéve a testületnek csak a legmegfelelőbb pápa kiválasztására volt szabad koncentrálnia. Elvben bármely katolikusnak megkeresztelt, nőtlen férfi lehet pápa, de a 14. század óta már csak a bíborosok közül választottak egyházfőt. A szavazáskor – egészen II. János Pál 1996-os, a pápaválasztás rendjét modernizáló reformjáig – a kétharmados többségnél eggyel több voksot kellett elérni. Naponta általában négyszer szavaznak, és az eredménytelen fordulók után a szavazócédulákat nedves szalmával együtt égetik el – így keletkezik a fekete füst. A sikeres választást fehér füst és – szintén az 1996-os döntés nyomán – harangszó hozza a külvilág tudomására.

A konklávé résztvevői nem olvashatnak újságot, nem nézhetnek televíziót, nem hallgathatnak rádiót, és nem telefonálhatnak. Az ülések titkosságát még XII. Pius szigorította meg 1945-ben, aki a kiszivárogtatások megakadályozására rendelte el minden „telefon, távíró és filmes eszköz” használatának tilalmát. VI. Pál már a segédszemélyzetet is minimálisra korlátozta; a halála után pápaválasztásra érkező bíbornokoktól pedig még a jegyzetfüzeteket és ceruzákat is elkobozták. II. János Pál 1996-os reformja óta a pápaválasztó bíborosoknak azonban már nem az Apostoli Palota szűk celláiban kell szoronganiuk, hanem a Vatikán falain belül található Szent Márta Hospícium légkondicionált apartmanjaiban kapnak szállást. Az épületből gyalog – egy alagúton át – vagy buszon jutnak majd el a szavazás helyszínére, de a városállam határát most sem léphetik át.

A szavazás menete pontosan szabályozott: három nap, azaz körülbelül tizenkét sikertelen forduló után huszonnégy óra gondolkodási szünet következik, amelyet a résztvevők imádsággal és szabad konzultációkkal tölthetnek. Ha azután további huszonegy szavazást követően sem száll fel a fehér füst, akkor a konklávé úgy határozhat, hogy a következő szavazáskor már az abszolút többség döntsön. (Néhány bíboros, köztük Joseph Ratzinger is kifogást emelt a reform ebbéli rendelkezése ellen: szerintük az új rendszer, ha nincs kétharmados többség, de látszik az egyszerű többség, taktikai kiváráshoz vezetheti valamelyik tábort. Ezért – vélekedik a bajor bíboros tábora – legalább az 50 százalék +1 szavazati többséget kellene előírni.)

A pillanatnyilag száztizenhét tagú pápaválasztó testület tagjainak túlnyomó többségét, száztizennégy bíborost már Karol Wojtila emelt bíborosi rangra. A testület legtöbb tagja olasz: húsz bíboros képviseli a történelem legtöbb pápáját adó nemzeti egyházat. Bár a nyolcvan év fölötti bíborosok nem csupán a szavazásból, hanem a konklávén való „passzív” részvételből is ki vannak zárva, életkoruktól függetlenül valamennyien meghívót kapnak a konklávét megelőző tanácskozásokra, amelyeken körvonalazódik, kik a lehetséges utódok.

Copyright Š HETEK. Minden jog fenntartva.

Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. Internet szolgáltatónk a TisztaNet

Hirdetési tarifatáblázat a Hetek nyomtatott változatához