Forrás: Heti Válasz

5. évfolyam 14. szám, 2005.04.07.

Búcsú II. János Pál pápától

„…semmi sem állt tőle távol, ami emberi: kihasználta a modern kor kommunikációs eszközeit, tudott közvetlen lenni, mosolyogni, biztatni és megbocsátani; elveiből nem engedve, bármely más emberben – még merénylőjében is – Isten teremtményét, saját embertársát látta. (…) kortársai lehettünk a világpolitika és az egyháztörténelem kiemelkedő és páratlan személyiségének.”

(Martin József: Páratlan búcsú, Vasárnapi Hírek, április 3.)

„Karol Wojtyla, II. János Pál pápa az emberi méltóság harcos papja volt. Kortársai szemében az egyik legnagyobb személy és jel, minta, kép. (…) mindörökre megváltoztatta a pápaságot: minden következő főpásztornak szentírás, hogy a nyáj nem alárendeltekből, hanem emberekből áll. Adassék felelős szabadság nekik és mindenkinek. Köszönjük. Adassék, hogy minden utóda legalább megközelítse őt ebben a méltóságban is.”

(Füzes Oszkár: Méltóság, Népszabadság, április 4.)

„Tudta, hogy a bocsánatkérés és a megbocsátás keresztény erénye nem a gyengeség jele, hanem az erőé, mely jobbá teszi a világot s az emberi kapcsolatokat, tehát követendő és követhető példa mindenféle hívő és nem hívő számára. Médiahaldoklásával megüzente azt is, hogy a betegség, az elesettség, a szenvedés nem töri meg az ember méltóságát, ne avatkozzon hát bele az ember az isten dolgába.”

(Szále László: Nincs pápánk, Magyar Hírlap, április 4.)

„A sajtóban leggyakrabban talán a térdelve imádkozó, pásztorbotjának Krisztusát megrendülten magához szorító, a földet megcsókoló pápa képe jelent meg; kifejezve nemcsak a szentatya lelkületét, hanem a megváltásra szomjazó emberek vágyát is. Micsoda elementáris igény van a feddhetetlen, tiszta, hitből élő emberekre!”

(Fáy Zoltán: Totus Tuus, Magyar Nemzet, április 4.)

„II. János Pál a „világ lelkiismereteként” próbált jobb, szebb, egyenlőbb világot teremteni. Aligha kétséges, Karol Wojtyla az utóbbi évszázad egyik legkiemelkedőbb személyisége.”

(Rónay Tamás: A pápa hagyatéka, Népszava, április 4.)

„Nem emlékszem, hogy lett volna arra példa, hogy egy emberért, pláne a katolikus egyház vezetőjéért együtt imádkoznak a zsidók, az iszlám és száz más vallás hívei. Sőt még az ateisták is, a maguk módján.”

(Andrassew Iván: A világszeretet szövete, Népszava, április 4.)

„A pápa sosem kollaborált a bűnnel. Nem békepap volt: békekövet, és ez nagy különbség. Erősen hitte és határozottan képviselte – a XX. század végi és XXI. század eleji felfordult világban, egy pusztuló, hanyatló kultúrában is -, hogy az Úristen az élet tökéletes rendjét teremtette, amelyben a férfi férfi, a nő nő, amelyben a család érték. Hitte és hirdette, hogy ezt a rendet az égi szeretet fogja össze.”

(Balavány György: Az örömmondó békekövet, Magyar Nemzet, április 5.)

„Látszólag vidám, élményközpontú, jóléti társadalmakban élünk, de az emberek sok minden miatt szoronganak. Ezért fontos az a krisztusi mondat, amivel a pápa sokszor üzent a világnak: Ne féljetek!”

(Kamarás István szociológus, Népszabadság, április 5.)