Forrás: NOL

Fábri Péter, 2005. április 6. 00:00

Semmilyen értelemben nem vagyok keresztény és egyáltalán nem vagyok hívő. E sorokkal egy olyan ember előtt szeretnék tisztelegni, aki az én szememben helyreállította a kereszténység és a katolicizmus sokféleképpen megtépázott méltóságát.

II. János Pál egész pápai tevékenysége során sokszor kényszerített gondolkodásra. Sokszor tűnődtem azon, vajon én, akit a hit és a vallás kérdései csak ideig-óráig érdekeltek, akinek semmilyen egyházhoz nincs közöm, vajon miért figyelek oda minden tettére és miért tisztelem őt akkor is, amikor egyes tanait nemhogy nem fogadom el, de sokszor még életidegennek, netán veszélyesnek is tartom őket?

Most, hogy meghalt, és most, hogy türelemmel viselt haldoklása során is ugyanazt a hatalmas erkölcsi erőt mutatta, amit korábban, azt hiszem, megtaláltam a választ. Sőt a válaszokat.

Az egyik válasz egy Shakespeare-idézet. Kent gróf és az őt föl nem ismerő Lear beszélgetése az. Így hangzik Vörösmarty fordításában: “LEAR: Ismersz engem, fickó? KENT: Nem, sir, de van valami magad-tartásában, mit uramnak szeretnék nevezni. LEAR: Mi az? KENT: Méltóság.”

A másik válasz különös módon csak most fogalmazódott meg bennem. Eddig homályos érzés volt, de most már tudom. Az volt olyan lenyűgöző ebben a nagyszerű emberben, hogy mi, nem katolikusok és nem hívők is tudtuk, éreztük: minden szavával hozzánk is szól. II. János Pál számára a katolicizmusnál fontosabb volt a kereszténység, a kereszténységnél a vallás, a vallásnál a hit, a hitnél pedig az emberség. Ezért nem számít, mi volt az, amit konkrétan nem fogadtam el tőle. Ezért példa az ő egész élete – és bár példa volna minden közszereplő számára. Hogy mindig, minden szempont fölött ott van, ott lehet egy eggyel magasabb szempont. Lehet konkrét dolgokon vitatkozni, lehet egész sor dologban tévedni. Csak ebben az egyben nem – hogy mindig van, mindig lehet valami, ami még annál is fontosabb. Ahol már nem számít, ki katolikus, ki protestáns, ki zsidó, ki mohamedán, ki buddhista. És hogy mi ez a legfontosabb – ez talán mindig is csak így a legvégén derül ki.

A szerző író

Comments are closed.