Forrás: BPI

Izrael helyesli az iráni atomkérdés diplomáciai úton való megoldását

Izrael leginkább fenyegetve érzi magát egy esetleges iráni atombomba miatt, helyesli az Európai Unió által e veszély megelőzése érdekében tett diplomáciai erőfeszítéseket – közölte Washingtonban Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter. „Az európaiak diplomáciai megközelítést követnek, és úgy gondoljuk, hogy a diplomáciai út megfelelő annak megakadályozására, hogy Irán atomhatalommá váljék” – jelentette ki Saul Mofaz Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után, Ariel Saron izraeli kormányfő a múlt héten közölte az amerikai kongresszus tagjaival találkozva, hogy Izraelnek nem áll szándékéban az iráni atomlétesítményekre támadni. Washingon viszont bírálta Mohamed Hatami iráni elnöknek azt a kijelentését, amely szerint országa nem hagy fel urándúsítási programjával. Adam Ereli, a külügyminisztérium helyettes szóvivője a polgári, illetve katonai célra egyaránt felhasználható urándúsítás teljes leállítását követelte. A szóvivő jelentéktelennek nevezte Hatami elnöknek az atomlétesítményeknél tett látogatását, ahová első ízben újságírókat is beengedtek. „Ha valaki átláthatóságot akar bizonyítani, arra vannak valódi, kifejező eszközök, egy megrendezett médiaesemény helyett” – BPI-info

Comments are closed.