Forrás: Origo

A magyar katolikus egyház szentmisével emlékezett a pápa halálára a budapesti Szent István-bazilikában. Az Erdő Péter bíboros által celebrált misén részt vettek Magyarország vezető politikusai is. Az összegyűlt tömeg egy része a bazilika előtti térre szorult.

“II. János Pál pápa egész életében az isteni szeretet elvét akarta szolgálni” – kezdte prédikációját Erdő Péter bíboros hétfő délután a Szent István-bazilikában. A szombaton elhunyt pápa tiszteletére rendezett szertartáson részt vett többek között Mádl Ferenc közt elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Orbán Viktor és Medgessy Péter volt miniszterelnökök, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, és a kormány több tagja.

Erdő Péter hosszan méltatta a pápát, akit az imádság emberének nevezett. Munkásságából két történelmi küldetést emelt ki: a hit újjáélesztését és Európa újraegyesítését. Emlékeztetett mennyit tett a pápa a hidegháború lezárásáért, a kommunista diktatúrák bukásáért. Az emberi jogok érvényesüléséért, a szabadságjogokért, később pedig fellépett szegény és gazdag országok közötti szakadék áthidalásáért. Erdő emlékeztetett arra is, hogy a pápa központi kérdésnek tekintette a II. Vatikáni Zsinat kérdéseit s megszilárdította a zsinat által kezdeményezett megújulást. Felidézte történelmi utazásait, találkozóit a más vallások vezetőivel külön kiemelte magyarországi találkozását az itteni zsidóság vezetőivel illetve a debreceni protestáns mártírok emlékhelyénél tett látogatását. II. János Pált az őszinte párbeszéd emberének nevezte tetteit a szeretet sugalmazta. Köszönetet mondott a pápának és külön méltatta még mennyit tett a városi újraevangelizációért, az “eltévedt bárányok” megkereséséért.

Már egy órával a szentmise megkezdése előtt megtelt a Szent István-bazilika, több százan a templom előtti téren hallgatták a szertartást. A mise kezdése előtt a hívek hangosan imádkozták a rózsafűzért, miközben zúgtak a bazilika harangjai.

[origo]

Comments are closed.