Forrás: Klubrádió

Az izraeliek és a palesztinok egy emberként gyászolták a pápát, akinek a Szentföldön öt évvel ezelőtt tett, a béke ügyét szolgáló zarándoklata szöges ellentétben áll a térséget a következő években sújtó erőszakhullámmal.

A katolikus egyházfő halálhírét véve a ciszjordániai Betlehemben megkongatták a Születés templomának harangjait. A templomot azon a helyen emelték, ahol a hagyomány szerint Jézus Krisztus született.

Szilvan Salom izraeli külügyminiszter a pápa halálát az egész emberiséget ért veszteségnek nevezte és méltatta II. János Pálnak a katolikus egyház, illetve Izrael és a zsidó nép viszonyának javításáért tett erőfeszítéseit. “Izrael, a zsidó nép és az egész világ a megbékélés és a felekezetek közötti testvériség nagy támogatóját vesztette el” – hangoztatta a politikus.

Nászir al-Kidva palesztin külügyminiszter a pápa érdemeit méltatva emlékeztetett a katolikus egyházfőnek a Szentföldön tett “rendkívül fontos látogatására+, amely akkoriban hozzájárult egy olyan újfajta légkör kialakításához, amely reménnyel töltötte el a palesztin népet.

Comments are closed.