Forrás: NOL

Sz. K., 2005. április 1. 00:00

A próba alatt nemcsak a szerepemre koncentrálok, hanem az egész darabraKép: Kovács Bence Pár hónapja óriási M és W betű jelent meg budapesti hirdetőtáblákon. Majd az M betű visszatért, három színművésszel, Szabó Mártával, László Zsolttal és Blaskó Péterrel az előtérben. Ők hárman A Mester és Margarita főszereplői, a bemutató ma lesz a Nemzeti Színházban.

Az idén lesz negyvenéves, de ez kevéssé foglalkoztatja László Zsoltot. Talán annyira, hogy egyre többet reflektál a múltjára, bár visszapörgetni nem akarja az órát. – Az ember elhasználja magát, negyvenévesen jelentős korlátokkal küzdhet fizikailag, és az erő nem az izmokon múlik. Látom a gyerekeimen, nem tudnak kinyitni egy ásványvizes üveget, de tele vannak energiával.

Egyébként nem panaszkodik, mert úgy érzi, színházi munkáiban az elmúlt tíz év maga volt a Kánaán. Jó emberekkel hozta össze a sors, jókor, jó helyen. Nemcsak a színészeket dicséri, hanem a műszakot, a színházakat, és szerinte az általa korábban szidott Nemzeti Színház is “megért”, múltja lett, a falai megteltek hangokkal, mint egy koncertteremben. – Jó felé vezet az utam, talán csak vígjátékok találtak meg ritkán – mondja. – Nem akarok mindig úton lévő hős lenni, azt érzem, erre csak rámegyek. Főleg azért, mert én folyamatosan nagyon intenzíven élem a próbákat, az előadásokat, és az ilyen típusú figurák rengeteg energiát kiszívnak belőlem.

Mikor megtudtam, hogy A Mester és Margaritában játszik, azt hittem, ő lesz Woland – mondom neki. Természetesen őt is érdekelné ez a szerep, ahogy Udvaros Dorottya szintén azt nyilatkozta, szívesen eljátszaná Bulgakov sátánját. László Zsolt szerint a szerepek ajándékok, és jelen esetben Szász János a Mestert látta benne. Ő pedig nem akar szerepeket válogatni, talán egyet sajnál, hogy kimaradt: Alföldi Róbert nem tudta kiverekedni a Vígszínházban, hogy ő legyen Prospero a Viharban.

Kicsit meglep, hogy harmincvalahány évesen Prospero lehetett volna. – Talán a koravénségemből fakad – mondja. – Hargitai Iván rendező mondása volt: a színházban napi huszonnégy órában az emberről, a létről, a humánumról gondolkodunk. Én a próba alatt nemcsak a szerepemre koncentrálok, hanem az egész darabra. Lehet, hogy ezért látnak engem koravénnek?

– Nem, a rendezés egyáltalán nem érdekel – vágja rá László Zsolt, mielőtt még feltenném az idevágó kérdést. Szerinte túl együttérző a kollégákkal, hiányzik belőle a rendezéshez elengedhetetlen vezéri hajlam. És azt sem vállalná, hogy sorsokról döntsön.

László Zsoltot maradéktalanul kielégíti a szakmája: – A zátonyokat is jól tűröm, gyötrelmes ez a szakma. Sűrűn gyötrődünk, mint a Mester a Bulgakov-darabban.

Mesternek nem tartja magát a színész, bár a menekülésben, a bolondériában lát némi párhuzamot. Szásznak mondta is: ha elborul az agya, sok a munka, ott a család, futni kell az APEH-ba, néha szívesen bevonulna az elmegyógyintézetbe.

László Zsolt szinte tudomást sem vesz a kereskedelmi televíziókról, a bulvársajtóról, utálja a sztárságot, nem gondolja, hogy ennek bármi köze volna a színészethez. Valószínűleg ő már lehetne idol, de ez egyáltalán nem érdekli. Ott van ugyanakkor az Indexen a rajongói oldala – vetem fel -, ahol a színész szerint helyes társaság gyűlt össze. Majd hozzáteszi: – ez a fórum már nemcsak rólam szól, hanem Bertók Lajos barátomról, az egyik legtehetségesebb színészről. Az igazat megvallva, sosem tudom, mennyire befolyásolja a színészt a néző véleménye. Vagy a kritikusoké. Csak a szakma olvassa az írásaikat, a közönség zöme biztosan nem. A néző pozitívan gondolkodik, mikor színházba megy. A kritika hozzáállása általában negatív, ártani is tud, mert sokszor arra megy ki, hogy összeugrasszon embereket.

Szóba kerül még a Terézanyu: ha nem bírja a bulvárt, miért vállal ilyen szerepet. – Arról volt szó, hogy csinálunk egy közönségfilmet Rácz Zsuzsa 300 ezer példányban elkelt könyvéből. Miért ne vállaltam volna el? Lehetett volna jobb vagy más a film, de legalább kiváló színészekkel dolgozhattam együtt.

A Sorstalanságba is hívták. – Abban nem játszottam, hanem statisztáltam, kellett a pénz. A forgatási körülményekről tudnék mesélni, de nem szeretnék.

Amivel viszonylag elégedett, az a Kontroll című mozi. Az eredeti forgatókönyv tulajdonképpen mélyebb, sötétebb volt, ha az a koncepció valósul meg, egy szűkebb körben lett volna csak kultfilm – meséli.

– A film kevésbé foglalkoztat. Hazudok, persze hogy foglalkoztat. De az a bajom vele, hogy leginkább a pénz mozgatja. Mindenáron azt akarjuk bebizonyítani, hogy túl közel van hozzánk Amerika. Ez azért felfoghatatlan, mert a dánok, a svédek, az angolok, a franciák a saját történeteiket filmesítik meg.

– Már leszoktam a lázadásról – állítja László Zsolt, és ez nem tűnik viccnek. – Birkatürelmű vagyok, de próbálok maradéktalanul őszinte lenni. Ha hazudni kell, inkább nem mondok semmit.

Comments are closed.