Forrás: NOL

Újabb csatlakozókkal bővül a Polgári Engedelmességi Mozgalom

Féderer Ágnes, 2005. április 2. 00:00

Az első önfeljelentők egyikét, Juhász Pétert mikrofonok és kamerák várták a rendőrség előttKép: Kovács Bence ‘Készült: Budapest XIII. kerület, Teve utca 4-6., VII. emelet 738. szám alatti helyiségben 2005. 03. 30. 12 óra 40 perckor. Feljelentés: Az elmúlt évben néhányszor fogyasztottam marihuánát.’

– Kávét? – kérdezi Péter. Bólintok. Szerda kora reggel van. Kezem egy laptop billentyűzetén, sorra olvasom a beérkezett leveleket. Van köztük támogató, csatlakozó, felháborodott, érdeklődő, moralizáló, féltő, megoldást ajánló – volt például, aki szombati feljelentő turnusokat javasolt azok kedvéért, akik hétköznap délelőtt nem érnek rá -, aztán radikális, leszóló, kötekedő is. Fiatalok, középkorúak, idősek, gyerekek és szülők egyaránt írtak. Itthonról, Európából, de még Amerikából is. A döntő többség szimpatizáns. Azt gondolják, hogy ideje szembenézni azzal, milyen sokan fogyasztanak marihuánát ma Magyarországon.

– Mindenki azt kérdezi tőlem, miért éppen én lettem ennek az egész kenderügynek a szószólója – mondja Péter. – Magyarázom nekik, hogy véletlenül alakultak így a dolgok, például bevállalhattam a nyilvánosságot, mert nem volt mit kockáztatnom vagy féltenem az életemből. Először csak a barátaimmal beszélgettünk egymás között, mit lehetne tenni, ötleteltünk, aztán próbaképp megalakítottuk az egyesületet, rendeztünk egy kendernapot, magunk is meglepődtünk, milyen sokan mögénk álltak. Kiderült, hogy drogügyben óriási igény lenne a nyílt, őszinte társadalmi párbeszédre. Csak a zászlóvivők hiányoztak eddig.

Juhász Péter 34 éves magánzó, pénzügyi, befektetési tanácsadó. Két kutyája és macskája van, Budapest V. kerületében egy bérelt lakásban él. Azt mondja magáról, hogy mindig is öntörvényű volt, a középiskolát például hét év alatt végezte el, nem a képességeivel, az érdeklődésével volt gond, például abban az évben, amikor országos matematikaversenyen indították, hivatalosan megbukott matekból. A főiskolát is sokáig húzta, ennek oka azonban már egy büntetőügy volt. Rossz időben, rossz helyre keveredett, saját használatra vett füvet, ám egy dílert is rajtacsíptek mellette. A bíróság első fokon több év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A büntetést olyan elképesztőnek és aránytalannak találta, hogy elhatározta: nem hagyja tönkretenni az életét csak azért, mert néha füvezni szokott. Az ügy eljárási hibák miatt aztán viszszakerült első fokra, ugyanaz a bíró, aki először habozás nélkül börtönbe küldte volna őt, ekkor felfüggesztettre változtatta az ítéletét. Másodfokon végül pénzbírság emelkedett jogerőre.

‘A technológiát a szegedi középiskolai kollégiumom könyvtárában található Révai Nagylexikon megfelelő kötetéből olvastam ki.’

Mivel Juhász Péter a saját bőrén tapasztalta meg, mit kockáztat ma Magyarországon az, aki néha szeretne rágyújtani egy jointra, úgy gondolta, tenni kellene valamit drogügyekben. 2002 őszén hozta létre néhány társával a Kendermag Egyesületet azzal a nem titkolt céllal, hogy a füvezés legalizálásáért küzdjenek. Pontosan felmérték azonban, taktikusabb kis lépésekkel haladni előre. Első kampányuk ezért csak arról szólt: ne büntessük a könnyű drogokat fogyasztókat! 2003. május 4-én tartották meg az első demonstrációjukat a Vörösmarty téren, ami a vártnál nagyobb botrányba fulladt, balhézó ellentüntetők verték szét a békésnek indult délutánt. Két tanulsága is volt az ügynek. Kiderült, hogy a társadalom nagy részének fogalma sincs arról, hogy mit nevezünk kábítószernek, melyik szernek milyen hatása lehet, és kik is azok a ‘drogosok’, viszont alapállásból indulatosan elutasít mindent, ami a témával kapcsolatos. Másrészt azonban kimentek a térre azok is, akik ‘drogoznak’, ezt a döntésüket saját joguknak tartják, és most már talán ki is mernének állni ezért. Innen egyenes út vezetett a Polgári Engedelmességi Mozgalomig (PEM), azaz addig, hogy illegális szerek fogyasztói bekopogjanak a rendőrségre és feljelentsék magukat. Juhász Péter két társával elsőként tett önfeljelentést. Ezen a szerdán nyolcan követték őket.

‘Mikor fogyasztott először kábítószert, hol, milyen körülmények között, milyen kábítószert. Azt követően milyen gyakran, milyen típusú és menynyiségű kábítószert fogyasztott?

– Amennyiben a kérdés átöleli a könnyű drogok teljes listáját, akkor a válaszom, 12 éves koromban cigarettáztam először.

Az elfogyasztott kábítószert kitől (név, becenév, telefonszám, jellemző értékesítési hely, terület), hol, milyen módon, milyen gyakorisággal és összegért szerezte be?

– Nem kívánok válaszolni.’

A fenti, idézett vallomást Ádám tette szerdán a BRFK-n. A 24 éves fiatalember főiskolát végzett, jó állása van, munkáját elismerik. Négy éve füvezik rendszeresen, hetente egyszer-kétszer. Az Alkotmánybíróság drogtörvényre vonatkozó – azt több ponton a szigorítás felé eltoló – decemberi döntése után Ádám küldött egy levelet Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek. Ebben megírta, hogy őt – egy egyszerű marihuánafogyasztót, aki nem bűnöző, nem díler, csak úgy szeretné élni az életét, ahogy neki jólesik, és nem hiszi el, hogy ehhez nincs joga – mennyire felháborította az ismét a fogyasztókat fenyegető tervezett szigorítás. Választ nem kapott. Amikor hallott a PEM-ről, azonnal csatlakozott. Úgy volt, hogy két barátjával együtt tesz feljelentést, ők azonban az utolsó pillanatban meggoldolták magukat, azaz személyesen nem merészkedtek el a rendőrpalotához – inkább majd írásban vallanak.

Ádámmal szerda kora este egy kávézóban találkoztam. A fiatalember már lecserélte délelőtti ‘álruháját’, akkor a fotósok, kamerások miatt igen feltűnő piros bőrdzsekit és lila szemüveget viselt. Most már decensen terepszínűbe öltözve azon törprengett, vajon milyen következményei lehetnek a tettének.

– Nem hiszem, hogy bajom lesz belőle. Ha a munkahelyemen esetleg mégis összerakják és rákérdeznek, elmondom az igazat. Csak nem rúgnak ki. Bár mit lehet tudni ebben az országban, ahol nem értenek meg, nem fogadnak el akkor sem, ha meleg vagy, akkor sem ha zsidó vagy. Mindegy, így kellett tennem, régóta foglalkoztat, hogyan tudnám elmagyarázni és bebizonyítani az értetlenkendőknek, semmi különlegeset nem teszek, ha füvezek, nem okozok kárt vele se magamnak, se másoknak.

Amikor kiengedték a rendőrségről, Ádám elmondta otthon, hogy mit tett. Édesanyja, aki eddig is tudta, hogy néha elszív egy-egy füves cigit, elfogadta a döntését, bár nem értett vele egyet, félti a fiát, hogy elronthatja az életét ezzel a hősködéssel.

Ádám a szobáját még reggel alaposan kitakarította. Felkészült egy esetleges házkutatásra is. Majdnem biztos benne, hogy a vizelete pozitív lesz drogra. Vállalja a következményeit.

‘Mikor fogyasztott utoljára kábítószert, milyet, érzi-e jelenleg kábítószertől való befolyásoltságát? Kábítószerfüggőnek érzi-e magát? – Néhány napja fogyasztottam, és egyáltalán nem érzem magam függőnek.’

Tímea, aki 29 esztendős és jogász, szintén ezen a szerdán jelentette fel magát. Kicsit kifulladva ül le az asztalunkhoz a belvárosi kávézóban, hosszú volt a nap, sóhajtja mosolyogva. Egész délután csak telefonálgatott, azt szerette volna, ha a családja tőle hallja a történteket. Arra számított, hogy a nagyszülei megdöbennek, a szülei pedig megértőek leszenek. Aztán épp fordítva volt. Édesanyja és édesapja viselte nehezebben a hírt, azt kérdezték: miért hoz áldozatot másokért, miért kockáztatja a karrierjét olyan dolgokért, amikhez semmi köze nincs.

– Valóban nem vagyok rendszeres fogyasztó – meséli -, de kipróbáltam már a marihuánát. Azért vállalkoztam az önfeljelentésre, hogy megmutassam, ha komolyan vesszük a törvényt, akkor egy ilyen ember, mint én, akinek a kábítószerezés egyáltalán nem része az életének, sőt még legális drogokat is alig fogyaszt, egy-két próbálkozás miatt bizony akár még bűnözőnek is nevezhető. Hát tessék, itt a jó alkalom ítélkezni.

Tímea példamutatásnak tartja tehát a feljelentését, úgy gondolja, fontos felhívni a figyelmet arra, hogy valami nem stimmel a magyar társadalom drogügyekhez való viszonyában. Itt az idő – mondja -, hogy végképp leszámoljunk például azokkal a sztereotípiákkal, hogy aki kábítószert fogyaszt, az szakadtan fetreng az utcán vagy egy sötét sarkon les a rendes polgárokra, hogy kirabolja őket.

– A füvezők többségének életében ez az egyetlenegy jogsértés – azaz tiltott szert használnak -, egy olyan bűn, ami csak azért számít bűnnek, mert a társadalom egy része annak nevezte ki – vélekedik Tímea.

A tizenegy eddigi önfeljelentő ellen a rendőrség nyomozást indított. Hogy hogyan lesz tovább, azt a vizeletvizsgálatuk eredménye dönti majd el. Erre azonban még heteket kell várni. A PEM mozgalmárai, szimpatizánsai, és további önkéntes feljelentők május elejéig, a következő kendernapi nagy demonstrációig minden szerdán 11 órakor ott lesznek a BRFK Teve utcai épületénél. Csatlakozókból pedig nincs hiány.

‘Csatlakozom a polgári engedelmességi mozgalmatokhoz, és ez úton bevallom: ezerkilencszázkilencvenhárom május hónapjában a tataházi úton egy általam ismeretlen gazda mákföldjén egy arra alkalmas időben (estetájt volt) zsebkésemmel megkarcoltam körülbelül 15 darab mákgubó kérgét, majd a kiserkenő fehér folyadékot összegyűjtvén egy kis golyót csináltam belőle, és azt szájon át elfogyasztottam. A technológiát a szegedi középiskolai kollégiumom könyvtárában található Révai Nagylexikon megfelelő kötetéből olvastam ki. A hatásáról annyit mondhatok, hogy érdekes, csak az nem tetszett, hogy órákon át piszokul hányingerem volt. Bevallom továbbá, hogy egy év múlva, ezt a tettemet megismételtem, és majdnem lebuktam, mert a mák-ültetvény gazdája éppen jött megkapálni a karalábét, amit abban az évben a mák mellé ültetett. Azóta a dolgot nem csináltam, bár tudom, hogy ettől a törvény szerint még kábítószer-fogyasztó vagyok. Ez úton kérlek benneteket, hogy a rendőrségen, ha már úgyis ottvagytok (én nem szeretek sorban állni) jelentsetek fel engem is, továbbá a kolesz igazgatóját – a Tanár Úr tette lehetővé, hogy a Révai Lexikonba belenézhessek -, Révait, mert megírta ezt az egészet, no meg a gazdát, aki mákot termesztett a földjén. Intézkedéseteket köszönöm: V.’

Kormányok, törvények: kriminalizálni vagy nem?

A drogfogyasztásra vonatkozó jogi szabályozással valahogy egyik kormányunk sem igazán boldogult a rendszerváltozás óta. Az 1998-ban hatalomra jutott Orbán- Torgyán kabinet például szigorú törvénykezéssel próbálkozott, azaz erőszakos tiltással akarta visszaszorítani a keresletet. Néhány év alatt világosan kiderült azonban, hogy ez a szigorú tiltás és megtorlás éppen azokat kriminalizálja, akiket úgymond megvédeni szerettek volna. Hasonló erőszakos próbálkozásokra akkor a világ több pontján már régen kimondták: hatástalanok. A 2002-es kormányváltás enyhített valamennyit ezen a szigoron, a szocialista-szabad demokrata koalíció azonban úgy próbálta megoldani a helyzetet – a drogfogyasztók ne nagyon bűnhődjenek -, hogy a drogügyekben konzervatív társadalmat se riasszák az új kormány intézkedései. Óvatos látszatpolitizálás kezdődött tehát, hiszen jobboldalról folyamatosan az a populista vád fogalmazódott meg: ‘rászabadítják a kábítószereseket a társadalomra.’ Európa nagyobb része határozottan a dekriminalizálás felé tart, így nálunk is felvetődött, hogy a fogyasztást talán nem bűncselekményként, csak szabálysértésként kellene kezelni a jövőben. Az Alkotmánybíróság tavaly decemberi határozata azonban újra kimondottan a drogfogyasztók büntetését szigorítaná, így egyelőre az a tét, sikerül-e úgy módosítani a jogszabályokat, hogy a fogyasztók legalább a mostaninál rosszabb helyzetbe ne kerüljenek.