Forrás: Magyar Hírlap

Geopolitikai napló

A palesztin és az iraki választások, a libanoni tüntetések, a szaúdi és egyiptomi reformígéretek után Charles Krauthammer Háromszoros hurrá a Bush-doktrínának! címmel írt cikket a Time Magazinban. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a demokrácia amerikai mérnökeinek különösebb okuk lehet az örömre.

Irakban a demokrácia azt eredményezte, hogy a síiták és a kurdok benyújthatták igényeiket, a szunniták viszont (akik tudták, hogy úgysem győzhetnek), inkább a bojkott és az ellenállás mellett döntöttek. Nagy tévedés volna azt hinni, hogy Irakban vagy bárhol a Közel-Keleten a szabad választások intézménye önmagában véve konszenzust teremthet. Ahol az intézmények és az alapvető célok tekintetében nincsenek meg az egyetértés előfeltételei, a demokrácia bevezetésével szétesik az ország vagy polgárháborús helyzet alakul ki. Noah Feldman amerikai jogászprofesszor és arabista, aki jelenleg az iraki alkotmány megszövegezésében segédkezik, arra figyelmeztetett, hogy a fegyveres ellenállás nem szűnt meg, és így nem biztos, hogy a demokrácia intézményesülése ilyen körülmények között a várt eredményekre vezet. Azaz: “A felkelés könnyen a szunniták, a síiták és a kurdok közötti általános polgárháborúvá fajulhat.”

Ahol azonban az iszlamisták úgy vélik, hogy a demokrácia az ő érdekeiket szolgálja, minden további nélkül felkarolják. Így nagyon valószínű, hogy valóban szabad választások esetén Egyiptomban, Jordániában és a palesztin területeken megszerezhetik a többséget. Ha viszont például Gázában – demokratikus úton – hatalomra kerül a Hamasz (a január végi helyhatósági választásokon 118 helyből 77-et szereztek meg), az csak megerősíti az izraeli radikálisokat, akik – végül is joggal – nehezményezik, hogy Saron – saját híveit elárulva – “Izrael régi, sztálinista elitjének” a segítségével “akarja Izraelt darabokra tépni és a polgárháború szélére taszítani”.

Barbara Lerner, az amerikai National Review Online munkatársa, akitől a fenti szavakat idéztem, bízik az izraeli csendes konzervatív többségben, amely “érzi, hogy az izraeli demokrácia halálán van”, és éppen ezért mindent elkövet azért, hogy – nem erőszakkal, hanem demokratikus úton – megakadályozza a gázai kivonulást, amelyet a lakosság megkérdezése nélkül akarnak végrehajtani. Lerner szerint a hárommillió mizrahi zsidó, akik bennszülöttek a Közel-Keleten, és soha nem hagyták azt el, az elmúlt évtizedekben áttelepült egymillió orosz zsidó és a világban szerteszóródva élő vallásos zsidók nem fogják megengedni, hogy a baloldal Oslo után még egyszer elárulja az izraeli demokrácia ügyét.

A fenti példákkal nem azt kívánom sugallni, hogy a kényelmesnek és biztonságosnak tűnő stabilitás érdekében mondjunk le a kiszámíthatatlan és mindig veszélyes szabadságról, hanem azt, hogy – demokrácia ide vagy oda – a történelem úgyis arra megy, amerre ő akar, és nem arra, amerre mi akarjuk.

Molnár Gusztáv geopolitikai szakértő

Comments are closed.