Forrás: Magyar Hírlap

Via kelebia

Akkor vett erőt a félelem Dömötör Gézán, amikor úgy találta, hogy rámosolygott a szerencse.

Három éve bocsátották el a munkahelyéről. Akkor azt gondolta, hogy mindennek vége. Tíz évig dolgozott a helyi szövetkezet szerelőműhelyében, amely váratlanul veszteséges lett. Nem tudta felfogni, hogyan került erre sor, hiszen továbbra is ugyanannyi volt a munka, mint azelőtt.

Pár héttel a felmondás előtt vette át magyar igazolványát, és kénytelen volt összefüggésbe hozni a két eseményt, már csak azért is, mert az egyik pesti televíziónak azt mondta, hogy az igazolványt büszkén hordja a szíve fölött.

Biztosan figyelik a televíziót, gondolta magában.

Némi töprengés után a családi házban biciklijavító műhelyt nyitott. Jól döntött, mert a kuncsaftok száma napról napra gyarapodott. Az emberek elszegényedtek, előszedték tehát a kamrából a régi bringákat, amelyeket rendbe kellett hozni.

Elégedetten dörzsölte a kezét, csak az bosszantotta, hogy a szemben levő ház tulajdonosa, Goldman is átalakította a családi házat, és a feleségével palacsintasütödét nyitott, és az üzlet előtt elhelyezett reklámtáblára azt írta ki, hogy túrós, mákos és lekváros magyar palacsintát árul. A magyar igazolványt sem igényelte, morgolódott magában, most pedig a magyar palacsintával üzletel.

A szebb napok beköszöntével a kerékpárüzlet forgalma még jobban fellendült. Ekkor már busszal utazgatott Szegedre, ahol akciós áron kerékpárokat vásárolt, kicsit bekoszolta őket, hogy a vámosok ne fogjanak gyanút, s egyenként átkarikázott velük a határon. Magyar igazolványát zakója belső zsebében hordta, pontosan a szíve felett, mert úgy vélte, szerencséjét az anyaország olcsó biciklijeinek köszönheti. Dupla áron adott túl rajtuk. Akadt néhány vevő, aki drágállta, s úgy mellékesen megjegyezte, hogy nem illik a magyar igazolvánnyal a zsebében seftelni. A kockázat is nagy, tromfolt nekik fontoskodva.

Egy reggel azonban furcsa dolog történt. A Goldman házának falán fekete betűkkel kirajzolt falfirkát látott. MAGYAROK, TAKARODJATOK!

Némi töprengés után rosszmájúan megállapította, hogy megérdemelte a szomszéd. Miért kérkedik éppen a magyar palacsintával?

Az ablak mögül némi kárörömmel figyelte, amint a szomszéd átfesti a ház falát, a reklámtáblára pedig új szöveget rajzol ki.

ÍZLETES ÉS OLCSÓ LEKVÁROS, TÚRÓS, MÁKOS PALACSINTA.

Így már rendben van, bólintott Dömötör Géza.

Fontolgatta, hogy az egyik nap befordul hozzá, s rendel egy adag mákos palacsintát. Esetleg szóvá teszi a magyar igazolványt is. Csak úgy mellékesen, hogy lássa, tudja ő, hogy kivel van dolga. De gyorsan meggondolta magát, amikor a tévé képernyőjén látta, hogy a belgrádi lakóépületek falait antiszemita plakátokkal ragasztották tele, amelyeken azt olvasta:

ZSIDÓK, TAKARODJATOK!

Jó lesz óvatosnak lenni, ő bezzeg nem fog politizálni, morfondírozott. A vacsora után felbontott egy üveg balatoni kékfrankost. Majd még egyet. Agglegény volt, s arról merengett, ha továbbra is jól megy az üzlet, vesz egy autót, és megnősül. Másnap reggel Dömötör Gézának földbe gyökerezett a lába. Kitárta műhelyének ajtaját, és a saját háza falán a következő falfirkát pillantotta meg.

ZSIDÓK, TAKARODJATOK!

Először azt hitte, hogy a kékfrankos ártott meg neki. Pár percig nem tudta, mitévő legyen. Aztán előkotorta a kamrából a meszelőt, a vödröt, a festéket, majd kilépett az utcára, és mázolni kezdte a falat.

A világ megbolondult, gondolta.

Félt, de nem tudta, hogy mitől.

Mázolás közben óvatosan a sütöde felé tekingetett. Most biztosan ő leselkedik az ablak mögül, motyogta maga elé. Aztán azt fontolgatta, hogy talán mégis jó lenne elfogyasztani egy adag mákos palacsintát, de jottányi ereje sem maradt. Meggörnyedve mázolta a falat, s azon töprengett, miért éppen őt üldözik, aki a légynek sem ártott.

Végel László író