Nagy vihart kavartak Amerikában azok a Londonból érkező képek, amelyeken egy jelmezbálon Madonna apácának, férje pedig pápának öltözött.
A Katolikus Liga elnöke, William Donahue dühösen kirohant a betegeskedő pápát szerinte kigúnyoló Guy Ritchie ellen: ezzel is csak azt bizonyította, hogy mennyire romlott ember – állt nyilatkozatában.
A házaspárnak már készen áll a lakosztálya a Pokolban – tette hozzá a magából kikelt Donahue, aki alig várja, hogy Madonna ráunjon a zsidó Kabbala tanítások követésére és csatlakozzon az igazán neki való szektához, a boszorkányok gyülekezetéhez.
Az amerikai énekesnő szóvivője szerint Madonna nem akart senkit megbántani. Azért öltözött apácának, mert kislánykorában arról ábrándozott, hogy felnőttkorában nővér lesz.
Stop!