Forrás: Magyar HírlapSokan persze boszorkányüldözésnek nevezik azt, ami Pozsonyban folyik. Pedig senki nem üldöz senkit. Csak nyilvánosságra kerül az, aminek tizenöt évvel ezelőtt kellett volna.
Szlovákia jó úton halad afelé, hogy egyszer s mindenkorra lerendezze foltos közelmúltját. A napokban hivatalosan is leleplezte az elmúlt rendszer ügynökeit, s még ebben az évben minden olyan listát nyilvánosságra hozna, amelyen a múlt századi diktatúrák tevékeny segítőinek neve szerepel. Nem lélegezhet fel tehát az sem, aki esetleg nem találta meg a nevét valamely eddigi lajstromban: rövidesen napvilágot lát a kommunista elhárítás listája, a Prágában jegyzett szlovákoké, de még azoké is, akik a második világháború idején megszerezték a zsidók vagyonát. Tehát ha minden jól megy, az év végére kitisztul a kép, s nem mérgezi – vagy legalábbis nem olyan mértékben, mint eddig – a társadalmi légkört tovább ez a kérdés.
Sokan persze boszorkányüldözésnek nevezik azt, ami Pozsonyban folyik. Pedig senki nem üldöz senkit. Csak nyilvánosságra kerül az, aminek tizenöt évvel ezelőtt kellett volna. A listán szereplő személyek meghurcolására nem lehet számítani, karrierjük nem törik ketté, a tönkretett életek miatt perekkel nem kell szembenézniük. Maximum erkölcsi meghurcolásról lehet szó. Szlovákiában ugyanis Meciarék elbagatellizálták a lusztrációs, vagyis átvilágítási törvényt, amely a volt rendszer besúgóit és prominenseit kipaterolta volna a közéletből. Éppen ezért kérdőjelezik meg sokan a listák hasznát tizenöt évvel a rendszerváltás után. A politikai pártok közül is egyedüliként a Magyar Koalíció Pártja reagált szigorúan: ha olyan személy került (például kinevezve) az MKP révén pozícióba, aki rajta van az ügynöklistákon, az mondjon le, vagy lemondatják. És ez nemcsak az országos szintre, hanem a kerületekre és a járásokra is vonatkozik. S az MKP csak olyan jelölteket indít a következő választásokon, akiknek a múltja tiszta. Nem tudnak azonban mit kezdeni az olyanokkal, aki jelenleg választott tisztségekben vannak, mert nem mondathatják le őket, csak az biztos, hogy nem kerülnek a következő választáson pozícióba.
A szlovákiai magyar sajtóban egyetlen nevet ragoznak manapság, Neszméri Sándorét. A Magyarországon is jól ismert jobboldali újságíró, volt Csemadok-titkár (a szlovákiai magyarok kulturális szervezete), a Magyar Nemzet pozsonyi tudósítója ugyanis perrel fenyegetőzött, aminek hatására az egyetlen szlovákiai magyar napilap, az Új Szó elnézést kért tőle, amiért az ügynökök között szerepeltette nevét. Csakhogy Neszméri tényleg ügynök volt. Ahelyett, hogy hallgatott volna, elnézést kért volna, vagy egyszerűen kilépett volna a közéletből, vádaskodni kezdett. Így ő lett az ügynöklista szlovákiai magyar arca. Az emberek két hét alatt elfelejtették volna, ám ő belegravírozta magát a köztudatba.
Vannak azonban olyanok, akik méltósággal viselték az akták nyilvánosságra kerülését. Lemondott MKP-elnökhelyettesi pozíciójáról Duka Zólyomi Árpád (EP-képviselőnek megmaradt, mert az választott funkció), távozik Claude Baláz, a külföldi szlovákokért felelős kormánybiztos is. Rájuk csak kevesen fognak mutogatni, megtették, amit kellett. Később természetesen tisztázhatják magukat, kikérhetik aktáikat, s nyilvánosságra hozhatják, hogy bebizonyítsák, nem ártottak senkinek. Már ha megvannak az aktáik, ugyanis a papírok érdemi része, vagyis az ügynökök tevékenységét dokumentáló részek kilencven százaléka eltűnt. Állítólag a párkányi malomban őrölték le azokat közvetlenül az 1989-es bársonyos forradalom után. Többnyire csak a bejegyzések maradtak meg, bár az sem mind, de a kilencven hiányzóból valamivel több mint hatvanat sikerült rekonstruálnia a Nemzeti Emlékezet Hivatalának (ÚPN). Köztük Vladimír Meciar háromszoros exkormányfőét. Az ő papírját ugyanis valaki kitépte a dokumentációból. Ján Langos, az ÚPN igazgatója ezt ahhoz a kisdiákhoz hasonlította, aki kitépi ellenőrzőjéből azt a lapot, amelyen az egyes osztályzat van, de elfelejti, hogy az osztálykönyvbe is beírták az egyest. Summa summarum, annak, aki tisztázni akarja magát, szerencsésnek kell lennie. Szilvássy József, a Népszabadság pozsonyi tudósítója, az Új Szó egykori főszerkesztője például állítja, a neve indokolatlanul szerepel a listán, hiszen nem írt alá s nem is jelentett. Ezért éppen volt lapjában tett közzé egy felhívást, hogy jelentkezzen, akinek ő ártott. Ez is egy útja a tisztázásnak, bár ki tudja, hogy nem kacskaringós-e, hiszen tizenöt-húsz évvel a történtek után bárki bejelentkezhet, hogy márpedig neki Szilvássy ártott, aztán az is lehet, hogy nem ismerték egymást. De az is lehet, hogy tényleg ártott.
És persze ügynök és ügynök között is volt különbség. Grendel Lajos író, akit megfigyelt a titkosszolgálat, a tegnapi Új Szóban jelentetett meg egy nyilatkozatot. Őt Balla Kálmán költő figyelte meg, méghozzá úgy, hogy minden lépésüket megbeszélték. Grendel tudta, mit kell mondania a kihallgatáson, mert Ballától mindent tudott. Tehát, mocskos ügynök volt-e Balla, vagy jó szolgálatot tett? Hiszen Grendelre ráállítottak volna mást, ha ő nem vállalja.
A. Nagy László, a szlovák parlament emberi jogi bizottságának elnöke nyilvánosságra hozta a róla vezetett aktát. Őt megfigyelték, majd megpróbálták beszervezni, később mint megbízhatatlant félretették. A magyar politikus arra figyelmeztet: akik nem élték át a titkosrendőrség zaklatását, nincs erkölcsi joguk ítélkezni azok fölött, akik nem bírták a nyomást. Mert minden eset más.
Molnár Norbert pozsonyi tudósítónk
