Forrás: Tűsarok

Magadat nem szeretheted anyád nélkül, anyádat nem értheted nagyanyád nélkül, nagyanyádat nem ismerheted dédanyád nélkül – ezt az ősrégi axiómát igazolja Helen Epstein családtörténeti tablója. Háttérnek odafestette a cseh zsidók történetét, keretet pedig az európai történelem ad. Így kell ezt csinálni.

Nyereményjáték

Mivel foglalkoztak a nők Helen Epstein családjában?

Válaszolj és nyerd meg Helen Epstein könyvét!

Ha nem bízol a szerencsében, rendeld meg a könyvet a Bookline Könyváruházban!Helen Epstein a Massachusetts állambeli Cambridge-ben él férjével és két fiával, nem titok előtte zsidó származása, foglalkoztatja a Soá, értekezett is róla, de anyja halála kell hozzá, hogy nekifogjon saját történetük felkutatásához. Az anya (Franci) a bársonyos forradalom évében hal meg, lányára hagyva kiadatlan 12 oldalas emlékiratát és egy maréknyi fényképet. A dátum más szempontból is fontos: a felszabadultabb légkörben könnyebben nyílhatnak a csehországi könyvtárak, levéltárak és nem utolsó sorban az emberek.

És a szerző alapos, komoly kutatást végez. Therese nevű, 1844-ben született felmenője nyomait egy tiszta levegőjű morva faluban leli meg, és saját emlékek híján irodalmi leírásokra, történelmi jegyzetekre és anyakönyvi kivonatokra támaszkodva jeleníti meg kalandos életét. A nyomozás kezdeti izgalmával kellő mértékig terheli olvasóit, ellenben mesterien vegyíti a helyszínen szerzett személyes benyomásait némi misztikával és saját gazdag képzeletével – ami az esetek döntő többségében tényeken alapul.

Pejoratív csengése miatt talán nem szerencsés szó, hogy Epstein töméntelen adatból, emléktöredékekből, megérzéseiből, szemtanúk és rokonok visszaemlékezéseiből „férceli össze” anyaági ősei életét, pedig – tisztelgésül varrónő elődei előtt – igen gondos, aprólékos öltésekkel illeszti a történet szövetét. A család nőtagjai varrónőként, később jólmenő és felkapott divatszalont vezetve élték át ugyanis II.József rendeleteit, a Monarchia hol otromba, hol segítő szándékait, a nácik bevonulását, a kommunizmus előretörését, végül az amerikai emigráció kezdeti nehézségeit.

Egyetlen esetben nem vette hasznát egyikük a családi hagyománynak, amikor Franci inkább villanyszerelőnek hazudta magát a haláltáborban, mert a Mengele előtt álló sorban túl sokan próbáltak varrótudományra hivatkozva munkát, haladékot, tehát életet nyerni. A Cseh- Morva Protektorátus területről elhurcolt 85,000 zsidóból 3250 tért vissza, később sok túlélő elmenekült az újabb diktatúra elől. A deportálásokig azonban hosszú évek teltek el, és az olvasó testközelből követheti lépésről lépésre a tétova ellenállási kísérletekkel tűzdelt folyamatot.

A huszonéves Franci, öntudatos cseh polgárként, például úgy érezte, hogy ha kevésbé lenne zsidós az orra, a nácik bizonyára újra beengednék a mozikba, ezért veszélyes műtétre vállakozott. „Úgy képzelem, hogy Pepi szomorúan ápolta a lányát és mélyen átérezte, hogy milyen hiábavaló kiegyenesíteni egy orrot, amikor a világ az, ami elgörbült.” – vélekedik az emblamatikus esetről a szerző. Pepit, a nagymamát Rigában lőtték egy gödörbe, Franci Bergen-Belsenben szabadult 60,000 másik rabbal, de – ahogy tévesen mondani szokták – ez már történelem.

Epstein művében évszázadokon át kanyarogva, cseh kisvárostól az ellenséges Bécsig, szűk Judengassétól a liberális Prágáig, élettől pezsgő Berlintől a káprázatos Párizsig, tágas lakástól a tetűktől nyüzsgő barrakokig követjük nyomon a soha sehol nem említett nők életét. Függetlenedési kísérletek és a férjhezmenés kényszere, gyerekek szülése és temetése, vallásos nagynénik és pipogya férjek, öngyilkosság és kőkorszaki abortusz, a judaizmus fullasztó levegője és a vallási élet ritmusa, zongoraleckék és nyelvtanulás, az asszimiláció tudatlansága és a Soá sokkja – a szálak újra és újra átszövik egymást.

Ennél színesebb takarót leány még soha nem szőtt szemfedélül az anyja sírjára.

palkata

[palkata@tusarok.org]