„…jelentős szerepe volt az 1918-as csatornalázadásban, az azt követő vörösterrorban, majd a trianoni országvesztésben. E kör legfőbb ismertetőjele a messianisztikus gyűlölettől fűtött magyarellenesség. „
Hétvégén minden idők legundorítóbb politikai alakulata, a Szabad Demokraták Szövetsége fölvette a Magyar Liberális Párt nevet. A pofátlanság nem újdonság az ávós szocializációjú belvárosi törpepártnál, s most sem ez volt az egyetlen arcátlan húzás.
Eörsi Mátyás például kijelentette, jelenleg az SZDSZ az egyetlen antikommunista párt. A Kolozsvárott megfutamított magyarellenes agitátor azok után merészelte ezt mondani, hogy pártja immár második ciklusban bitorolja a hatalmat a kommunista párttal koalícióban, s ő személy szerint különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül tartott fenn közös ügyvédi irodát Bauer Miklóssal, az egykori ávós pribékkel, az SZDSZ Szülői Tagozatának egyik emblematikus figurájával. Az SZDSZ persze nem önállóan értékelendő jelenség. Az a szocializációs zsákutca, amelyet ez a pártocska napjainkban megjelenít, legalábbis a huszadik század első évei óta rombolja módszeresen a magyar Magyarországot. Korábban ez a társaság Galilei Körnek, Radikális Pártnak, haladó, humanista értelmiségnek nevezte magát, s ennek megfelelően jelentős szerepe volt az 1918-as csatornalázadásban, az azt követő vörösterrorban, majd a trianoni országvesztésben. E kör legfőbb ismertetőjele a messianisztikus gyűlölettől fűtött magyarellenesség. És bár mindig ügyeltek arra, hogy valódi énjüket különböző cégérekkel – hol egy degenerált gróffal, hol egy dörmögő miskakancsóval – takargassák, eddig még nem hazudták magukat magyarnak. Most ezt is megtették. Ez azt jelzi, hogy szükség volna valamiféle politikai fogyasztóvédelemre. Aki módszeresen életellenes, tehát nemzetellenes dogmákkal mérgezi a lelkeket, aki mindent megtesz a magyar öntudat maradványainak lerombolására, az nem magyar. Ezért a „magyar” jelző használatát meg kéne tiltani ennek a pártnak, ez ugyanis nem más, mint a fogyasztók megtévesztése.
Ágoston Balázs