Időszerű európai uniós ügyekről, a finn-magyar gazdasági kapcsolatok alakulásáról és a nemzetközi politikai viszonyokban bekövetkezett legutóbbi fejleményekről tárgyalt Somogyi Ferenc külügyminiszter finn politikusokkal hétfőn Helsinkiben. Horvátország EU-csatlakozásának kérdését leszámítva a felek mindenben egyetértettek. A külügyminiszter, aki egynapos látogatásra érkezett Finnországba, két és fél órás megbeszélést folytatott finn kollégájával, Erkki Tuomiojával. Tárgyalt még a finn miniszterelnöki hivatal európai uniós ügyekért felelős államtitkárával, s találkozott Martti Ahtisaari volt finn államfővel, aki jelenleg a Crisis Management Initiative nevű kutató-elemző központ elnöki posztját tölti be, s a dél- és nyugat-balkáni ügyek szakértőjének számít.
Polgár Viktor külügyi szóvivő elmondta, a felek álláspontja minden érintett témában közel állt egymáshoz, leszámítva Horvátország európai uniós csatlakozásának kérdését. (MTI)
Nem enged a cseh néppárt
A kisebbik cseh koalíciós partner, a kereszténydemokrata párt egyértelművé tette: ha a kétes lakásvásárlási ügybe Stanislav Gross nem távozik a kormány éléről, a Kereszténydemokrata Unió – Cseh Néppárt (KDU-CSL) szorgalmazni fogja az idő előtti választások kiírását. A néppárt tehát nem enged követeléseiből, s a szociáldemokrata párt új vezetőségével meg akar egyezni a koalíciós szerződés oly értelmű megváltoztatásával, ami véget vetne a kormányválságnak – közölte a Právo napilap. Csupán a néppárt vezetőségének egyetlen tagja, Cyril Svoboda külügyminiszter nem szavazta meg ezt a határozatot. A politikus nem tartja megfelelő megoldásnak a néppárt számára az idő előtti választásokat. (Népszava)
Megállapodás Túl-Karm átadásáról
Megállapodásra jutott a ciszjordániai Túl-Karm biztonsági ellenőrzésének átadásáról hétfőn az izraeli és a palesztin tárgyalóküldöttség – közölték izraeli védelmi tisztségviselők. A nevük elhallgatását kérő tisztségviselők szerint a felek még hétfőn aláírják az írásos formába öntendő egyezséget és hamarosan utána megkezdik az izraeli csapatok kivonását. Túl-Karm a második ciszjordániai város, amelynek ellenőrzését a február 8-i tűzszüneti megállapodásban kijelölt öt közül a palesztin biztonsági erők átvehetik az izraeli hadseregről. Túl-Karm átadásáról már két napja folytak tárgyalások a város közelében, ám hétfőn napközben még a megbeszélések kudarcáról számoltak be. (MTI)
Repülőteret foglalt a kirgiz ellenzék
Elfoglalta a választási csalások ellen tüntető kirgiz ellenzék hétfőn az ország déli részének legnagyobb, Os városa mellett fekvő repülőterét. A légikikötő területére mintegy kétszázan hatoltak be, a nemzetközi forgalmú repülőtér működése megbénult. A tüntetők a reptér elfoglalásával azt szeretnék megakadályozni, hogy a kormányzat az ország más vidékeiről katonai csapatokat dobjon át Osba. A városban hétfőn délelőtt ilyen tartalmú híresztelések terjengtek, annak ellenére is, hogy a kirgiz hatóságok már többször közölték: nem alkalmaznak erőszakot a tüntetőkkel szemben. Aszkar Akajev elnök közölte, párbeszédet folytatna az ellenzékkel. Képünkön kirgiz tüntetők követelik az államfő lemondását. (MTI)