Hírösszefoglalónk, 2005. március 19. 00:00
Ukrajna beismerte, hogy manőverező robotrepülőgépeket exportált Iránba és Kínába, ugyanakkor közölte, hogy nukleáris robbanófejeket nem adott át a két országnak.
Szvjatoszlav Piszkun ukrán főügyész a Financial Timesnak azt mondta, hogy Ukrajna 2001-ben 12 darab X-55-ös rakétát exportált Iránnak, és hatot Kínának. Utóbb Kijev pontosított, hogy illegális, és állami ügyletekről volt szó.
A rakéta hatósugara 3000 kilométer: elég, hogy Japánt Ázsia belsejéből, illetve Izraelt iráni területről el lehessen érni vele. Piszkun állítása szerint a rakétákat nem atomtöltetekkel adták el. Japánt és az USA-t aggasztja, hogy az egykori Szovjetunió nukleáris arzenáljának technológiája „komoly mértékben szivárog” – írta a brit lap. Washingtont elsősorban az iráni atomprogram nyugtalanítja, miközben Japán attól tart, atomcsapás érheti, ha a rakéták észak-koreai kezekbe kerülnek.
Piszkun főügyész nyilatkozata az első hivatalos beismerése a rakéták iráni és kínai exportjának. Az ügyet először a múlt hónapban egy ukrán parlamenti képviselő hozta nyilvánosságra. Grigorij Omelcsenko képviselő – a hírszerzés tartalékos tábornoka – levelet írt Viktor Juscsenkónak, melyben kéri, hogy vizsgálja ki teljesen a több millió dolláros ügyet – írta korábban az AP. Omelcsenko szerint 2000-ben Oleg Orlov és ukrán partnere, E. V. Silenko hamis papírokkal és az ukrán fegyverexportőr hivatal egyik leányvállalatának közreműködésével adta el a kérdéses rakétákat. Orlov ismert fegyverkereskedő, akinek cégeire már az ENSZ BT is felfigyelt: a szankciók ellenére fegyvert szállított az angolai UNITA csoportnak. Orlovot tavaly júliusban őrizetbe vették Prágában ukrán körözés alapján. A rakéták exportja ügyében már az előző kormány vádat emelt.