Forrás: SG

Egymillió „zombi-PC” van világszerte

2005. március 18. 20:37, Péntek – Berta Sándor

Az online bűnözők a legtöbb esetben olyan hatékonyan dolgoznak, hogy az internetezők többsége egyáltalán nem vagy csak hetek, hónapok múlva tudja meg, hogy mire is használják a számítógépét.

Ezeket a számítógépeket az ismeretlen támadók vírusok és kéretlen elektronikus reklámlevelek terjesztésére használják fel. A Honeynet Project nevű nemzetközi nonprofit kutatási szervezet felmérése szerint többszáz úgynevezett botnet működését figyelte meg heteken keresztül. A szakemberek botnetnek nevezik az egyetlen hálózatba összekötött, legtöbbször a felhasználók tudta nélkül a távolból irányított számítógépeket. A nonprofit szervezet szakemberei által eddig megfigyelt legnagyobb ilyen egység 50 ezer fertőzött számítógépből állt.

A kutatók internetre kötött csaliszámítógépek fertőzéseit vizsgálják

A Honeynet Project-nek amerikai, kanadai, izraeli, holland, német és ausztrál felhasználók, illetve független szakemberek a tagjai. A csoport a nevét azokról a hálózatokról kapta, amelyeket azért állítanak fel, hogy számítógépes vírustámadások érjék őket. Ezeket a hálózatokat az üzemeltetőik szigorúan ellenőrzik és a beérkezett adatokat pedig kiértékelik. A biztonságtechnikai szakemberek így jutnak információkhoz az online bűnözők legújabb módszereiről, és miután a taktikákat kielemezték, már hatékonyan fel tudnak lépni a vírusküldők ellen.

A kutatók a szervezet számítógépeit használták fel annak megállapítására, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy egy átlagos PC megfertőződjön és egy botnet tagjává váljon. A leggyorsabb fertőzés alig néhány másodperc alatt végbement az IRC-csatornák segítségével, a „zombi-PC” pedig ezt követően hamarosan már meg is kapta az instrukcióit.

SG Hírmagazin

http://www.sg.hu/cikk.php?cid=36079

Comments are closed.