A palesztinok nem kezdhetik meg addig a béketárgyalásokat Izraellel, ameddig a zsidó állam folytatja a ciszjordániai fal építését – ezt Naszir al-Kidva palesztin külügyminiszter jelentette ki, amikor spanyol kollégáját fogadta Ramallahban.
Naszir al-Kidva palesztin külügyminiszter Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszterrel folytatott tegnapi tárgyalásait követően újságíróknak elmondta: ha Izrael nem változtat politikáján, a paleszinok számára lehetetlenné válik a békefolyamat újrakezdése.
Al-Kidva emlékeztetett arra, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság állásfoglalása alapján már egy ENSZ-határozat is követelte a kerítés építésének leállítását. Az ENSZ legfőbb bírói szerve 2004 júliusában nyilvánosságra hozott, tanácsadó jellegű állásfoglalásában kimondta, hogy Izrael megsérti a nemzetközi jogot a palesztin területekre mélyen benyúló védőkerítés építésével. A Nemzetközi Bíróság felszólította Izraelt, hogy bontsa el a biztonsági kerítés addig megépült szakaszát, illetve részesítse kártérítésben azokat a palesztinokat, akiknek földjét kisajátították az építkezéshez. Nem sokkal később az ENSZ Közgyűlése határozatban követelte Izraeltől a kerítés lebontását.
A ciszjordániai kerítést Tel-Aviv saját bevallása szerint azért építi, hogy így akadályozza meg a palesztin öngyilkos merénylők izraeli területre történő behatolását. Az építkezéseket az Egyesült Államok kivételével a nemzetközi közösség gyakorlatilag összes tagja elítélte.
Stop!