Forrás: Heti Válasz

S. A., itthon@hetivalasz.hu

Gyurcsány Ferenc ténykedésének nyomán már nem csupán az SZDSZ-t riaszthatja a fölöslegessé válás réme, hanem a Fiatal Baloldal is szaladhat politikai legitimációja után.

Gyurcsány Ferenc munkabírására nem lehet panasz. A miniszterelnök ténykedésének hatására mára nem csak a Szabad Demokratákat riaszthatja a fölöslegessé válás réme. A Fiatal Baloldal is szalad a politikai legitimáció után.

Fiatalos lendület, bulvárinterjúk, az egyik fő ifjúsági szórakozóhelynek számító Zöld Pardonbeli hilleri és gyurcsányi megjelenés, Mészáros „villalakó” Szabolcs zuglói MSZP-s előmenetele – megannyi hiábavaló, a fiatalok megnyerését célzó szocialista próbálkozás a közelmúltból. Amint ugyanis a Századvég legutóbbi felmérése mutatja (Heti Válasz, 2005. március 3.): az ötvenévesnél fiatalabbak körében a Fidesz viszi a prímet, a tizennyolc évesek között pedig mintegy tizenkét százalékkal vezet. A húszas éveik közepén járók körében még ennél is elszomorítóbb a helyzet az MSZP számára – több mint húsz százalék a hátrány. Mit tesz ilyenkor egy párt? Nyilván beizzítja ifjúsági szervezetét, ellátja eszközökkel, hogy kivethesse a hálót a potenciális szavazatokra. Ám ha e párt miniszterelnöke a lendületes Gyurcsány Ferenc, más az ábra. Egyre többször hallani szocialista berkekben, hogy a kormányfő lassan elveszi Hiller István pártelnök kenyerét, de a miniszterelnöknek – egykor volt KISZ-elöljáróként és ifjúsági miniszterként – akkor is van mire hivatkoznia, amikor az ifjúságpolitikába ártja magát. Így hát országszerte egyetemeken turnézik. Járt már Miskolcon, az ELTE-n, és áprilisig további fél tucat helyszínen lép az érdeklődő ifjúság elé.

AMŐBA – MÉG FORMÁLÓDIK

Ilyen alkalmakkor a miniszterelnök zanzásítva előadja, amit évértékelőjében már hallottak a kíváncsiak, majd az egyetemisták kérdéseire válaszol. Mindeközben pártaktivisták osztják a pártvezetés legújabb találmányáról szóló röplapot, melyen Gyurcsány kéri az ifjakat – tegezve természetesen -, regisztrálják magukat az új baloldali internetes társasjátékba. Az Amőbába. A kívánt hatás kedvéért a miniszterelnök az előadások után lendületes sörözés keretében is erre biztatja az ifjakat.

Akik, ha megfogadják tanácsát, és az Amőba honlapjára kattintanak, láthatják: a játék csak áprilisban indul, személyes adataikat viszont máris fogadja a rendszer. Az ellenzék szerint csupán a választásokhoz szükséges adatgyűjtés, bázisépítés zajlik a társasjáték leple alatt. Ezt önmagában aligha kritizálhatná a Fidesz, hiszen a tavalyi nemzeti petíciónak is volt „mozgósító funkciója”. A szocialisták azonban könnyen magukra haragíthatnák Péterfalvi Attila adatvédelmi biztost, ha a párt a választásokon is felhasználná az Amőbához befutó adatokat. A honlapon ugyanis az áll: csak a játékkal kapcsolatban használják őket. Ráadásul a játékot működtető alapítvány, melynek mostantól feladata becserkészni a fiatalokat, állítja: egy párthoz sem kötődik. (Múlt héten a Fidesz is felzárkózott: bejelentették, hogy Klikk néven jobboldali társasjátékot indítanak.)

De további érdekességre is bukkanhat a kíváncsi böngésző. A „Milyenek vagyunk mi, új baloldali magyarok?” kérdésre többek között ilyen választ is talál: „Fiatalok vagyunk, miénk a jövő!” Az is kiderül, hogy az Amőba „nem valamilyen ifjúsági tagozat”. Azt a Fiatal Baloldalt (FIB) valóban kihagyták a szervezésből. S hogy kik szólnak hozzánk fiatalokként? Rejtély. Hogy az alapítók e kategóriába tartoznak-e, mindenesetre képezhetné vita tárgyát. Az Alapítvány a Modern Baloldalért alapító tagjai ugyanis: Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc és Hiller István. Az Amőba honlapjára kattintva is maga a miniszterelnök néz le a látogatóra, de ha valaki ennél kézzelfoghatóbb bizonyítékot szeretne, hogy valóban Gyurcsány kezében a kormányrúd, nem kell csalódnia. Az alapítvány kuratóriumában ugyanis egyrészt a Gyurcsány-befolyási övezet, Győr-Moson-Sopron megyei MSZP-elnöke, Molnár Csaba kapott helyet, még érdekesebb azonban a másik tag, Honti Pál személye. Ő ugyanis üzlettársa volt Gyurcsánynak a miniszterelnök megtollasodásának korszakában. Honti, akit jól értesültek egyenesen a Gyurcsány-birodalom egyik kulcsfigurájaként emlegettek, nevét épp egy Altus-fennhatóságú cég, az Agóra Kft. számára 1997-ben kötött szerződéssel tette ismertté a nagyérdemű előtt. Emlékezetes: a cég tíz hónapon át havi nyolcmillió forintot kapott Szabó József szocialista képviselő, a Paksi Atomerőmű akkori vezérigazgatójának személyes keretéből, hogy az erőmű imázsát alakítsa. A 80 millió befolyt az Agóra kasszájába, de hogy a cég milyen munkát végzett, azt a felügyelőbizottság később sem tudta kideríteni – ahogy arról egy 1999-es vizsgálati jelentés is tanúskodik.

ÜGYES-BALOS DOLGOK

A FIB-et tehát látványosan kihagyták az Amőbából. Pedig tavaly még úgy látszott, fiataloknak áll a zászló az MSZP-ben. Az akkor még Fibisz nevű ifjúsági szervezeten belül alakult, ifjú politikusokból álló „jövőorientált” Mozaik Klub nem csupán jelentős ismertségre, de valódi hatalomra is szert tett. Már-már arra gondolhattak: inkább riválisai ők a kölyökképű sportminiszternek, mintsem azon kellene gondolkodniuk, miként állnak be támogatói közé. Így például a Mozaik-alapítótag Kránitz László versengett Gyurcsánnyal a Győr-Moson-Sopron megyei elnökségért (alulmaradt), de a Medgyessy-puccs pillanataiban az akkori elnök, Újhelyi István sem Gyurcsány mellé állt. Inkább Kiss Péter – az esküvői tanúja – mögé kormányozta az ifjakat (néhány nap múltán azért már Gyurcsányt éltette). Újhelyi még MSZP-alelnökké választásakor is azt mondta a Mozaikról: aki mögé odaállunk, ott „erőtér keletkezik”. Nem is akármilyen. Ha helytálló a Népszabadság értesülése, még a Vas megyei „papírtag”-botrányt is el tudták kendőzni egy ideig. Steiner Pál, az etikai bizottság akkori elnöke egyes vasiak szerint még tavaly nyáron megállapodott a mozaikos Simon Gáborral: altatja a vasi ügyet, ha az őszi kongresszuson a Mozaik Klub támogatja bekerülését a pártelnökségbe. Bekerült, Simon pedig átvette tőle az etikai bizottsági stafétát. Eztán a bizottság hatályon kívül helyezte a szintén mozaikos Tóth Csaba akkori megyei elnök kizárását. (Tóth és a halasi Zuschlag János volt Fibisz-alelnök ellen a rendőrség is nyomozásba kezdett a fiktívtag-ügyben.) Néhány napja végül sor került a Vas megyei tisztújításra, s úgy látszik, újabb frontot vesztettek az ifjú karrierpolitikusok.

Nem biztos tehát, hogy csupán Gyurcsány mohóságát érdemes látni amögött, hogy a jelek szerint saját hatáskörbe rendelte az ifjúsági pártépítést: tavaly két politikus is hibázott a Mozaik-fészekaljból. Zuschlag János idétlen zsidóviccével radírozta ki magát a politikai ki kicsodából, Kránitz László pedig a soproni időközi választások második félidejében rúgott szenzációs öngólt, amikor vásárlási utalványokkal próbálta az urnákhoz édesgetni a nyugdíjasokat. Kránitz visszalépett, az új jelölt, aki áprilisban mérkőzik Firtl Mátyással, Csák Ferenc. Az ő neve régi ifimozgalmár- és Mozaik-körökben nem sokat mond, pedig fiatal emberről van szó – azért érdeklődésünkre a FIB vezető köreiből is rosszindulatú pletykának minősítették, hogy Csák Gyurcsány embere lenne. Az viszont bizonyára nem vált hátrányára az új képviselőjelöltnek, hogy apja, bizonyos Csák Máté nagymenőnek számít a műkereskedelem és az ingatlanüzlet berkeiben, olyannyira, hogy neve fellelhető a száz leggazdagabb magyarról összeállított listán is.

FESZÜLT FIATALOK

Az, hogy a politikai talaj egyre inkább kicsúszik a FIB alól, nem csak az teszi szembeötlővé, ha a szervezet honlapjára pillantunk (fő hír: sítábor). A szabadidőközpont-jelleget erősíti, hogy a december óta elnök Szitka Péter maradt a szervezet egyetlen parlamenti politikusa, így nehéz politikaiként legitimálni egy mozgalmat. A tetejébe a 3500 fős tagságnak alig több mint fele támogatja Szitkát, aki még a sikeres első generációs újítókkal (Nyakó István, Tóbiás József, Török Zsolt, Kránitz, Újhelyi) együtt vetette magát a politikába, s maga is tagja a Mozaik Klubnak. Míg a többieket felszívta a párt, és/vagy kormányzati pozíciót kaptak, a társaság legifjabbika, Szitka maradt a mozgalomban, december óta elnöke a FIB-nek.

„Helytartó, Zuschlag embere” – kommentálják még ma is ellenlábasai, akik azt sem rejtik véka alá: szerintük Szitka amolyan „mozaikos módszerrel” szerezte meg, magyarán: megvásárolta az elnöki pozíciót.

Az elnökség ugyan másfél évre szóló, az anyagi igényeket is tartalmazó együttműködési stratégiával készül a párt színe elé járulni a közeljövőben, az elégedetlenek hangja azonban nem halt el. Fájlalják, hogy az Amőba alapítvány pénze teljesen független a FIB-től. Ráadásul az Amőba legjobb játékosai, az „idegenek” a honlap szerint majd a párt politikájának alakításában is részt vehetnek – nem túl biztató üzenet a magukat utánpótláscsapatként láttatni szerető FIB-eseknek. A sítáborból hazatérve most ők is kezdhetnek amőbázni.

Comments are closed.