Forrás: Magyar HírlapTöbb mint százan vehették át
Több mint százan vehették át állami kitüntetéseiket a március 15-i díjátadó ünnepségen. A köztársasági elnök tizenkilenc Kossuth- és húsz Széchenyi-díjat, egyet megosztva, adományozott oda. Bár az állami kitüntetések politikai mellékzöngéit nehéz elfelejteni, egy-két kivételtől eltekintve szinte biztosan jó döntések születtek. Mint általában, egész életművek kapták a legnagyobb elismeréseket, de összeállításunkból kiderül az is, hogy a színházi bizottságok most nem a veretes klasszikusokat szavaló művészeket támogatták, hanem a karakteres „ripacsokat”.
Széles a paletta: Korda György táncdalénekest is díjazták
fotó: Németh András PéterMárcius 15-e a szabadságharcra emlékezés mellett a legtöbb kitüntetés és díj átadásának az időpontja is. Ilyenkor adják át a Kossuth- és a Széchenyi-díjakat, a különböző érdemkereszteket, amelyekhez – az előbbieken kívül – a szakmai elismerésen túl többnyire nem társul anyagi jutalom. A Kossuth- és a Széchenyi-díjak mellé körülbelül hétszázezer forintot, azaz a magyar átlagfizetés ötszörösét vehetik át a díjazottak. Az állami kitüntetéseket általában heves viták kísérik, idén azonban igyekeztek politikától függetlenül dönteni, az életműveket figyelembe véve és a szakmai szervezetek javaslatai alapján osztották ki a kitüntetéseket.
A képzőművészek közül idén például Molnár Sándor festőművész kapta a Kossuth-díjat. Molnár – mint az idei díjazottak többsége – életművéért, illetve a kimagasló festészetelméleti munkásságáért vehette át az elismerést. Régóta várt erre a Munkácsy-díjas művész, hiszen az ötvenes években olyanokkal indult együtt a pályán, mint Deim Pál, Nádler István vagy Bak Imre. Festészetelméleti munkásságát pedig a maga által kidolgozott elmélet, az úgynevezett festőjóga határozta meg, amelynek hatására ez a csodálatos absztrakt festészet az ábrázolt négy őselemen keresztül a levegőhöz, vagyis a teljes üresség felé tart ma is.
Szintén életműdíjként értelmezhető Buda Ferenc költő Kossuth-díja, akit a gazdag lírai költészetéért, a népköltészet és a modern líra hagyományait ötvöző formai megoldásaiért, valamint műfordítói tevékenységéért jutalmaztak. Buda költészetét főleg mai divatoktól elütő komorságával lehet leginkább jellemezni, amelybe éppúgy beletartozik a közügyekbe való beleszólás, mint a sötét hangulatlíra. Sütő András a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. „A nemzet élő lelkiismeretét” az egyetemes magyar kultúrához való hozzájárulásáért, valamint az erdélyi magyarság szülőföldön való boldogulása, kisebbségi jogainak védelme érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért jutalmazták. Sajnos az író betegsége miatt most nem, csak később tudja átvenni a díjat.
Závada Pál Kossuth-díja viszont sokkal inkább az elmúlt évtizedben megjelent regénytrilógiának köszönhető, hiszen a Jadviga párnája a kilencvenes évek egyik legnagyobb könyvsikere lett. Tavaly a Fényképész utókora című regényével hívta fel magára a figyelmet, amelyben vissza-visszatérnek korábbi műveinek szereplői, mégis egy témájában eddig a szépirodalomban feldolgozatlan epizódot mutat be a magyar történelemből: a magyar falukutató mozgalom antiszemitizmusát. Szintén méltán kapta Szomjas György filmrendező a díjat, hiszen ironikus hangvételű filmjei – akár a Kopaszkutyára, akár a Falfúróra vagy a Roncsfilmre gondolunk – nemcsak könnyen érthetők, de mély tartalmuk és kemény mondanivalójuk miatt a szakmában és a közönség körében is rendre népszerűek.
Persze vannak, akik amellett, hogy örülnek az elismeréseknek, kicsit szomorkásan veszik tudomásul, hogy „abba a korba értek, amikor az emberek elkezdenek díjakat kapni”. Ezt a József Attila-díjas Radnóti Sándor esztéta mondta lapunknak, aki a 20. századi magyar irodalmi hagyomány kritikai értelmezéséért, a művészetkritika, különösképpen az irodalomkritika filozófiai és irodalomelméleti megalapozását szolgáló munkásságáért vehette át a Széchenyi-díjat.
Mézes Gergely
