Forrás: Magyar Hírlap

Miért Irán?

Dr. Vajda Dezső, e-mail

Az amerikai elnök képességeiről – honfitársaival ellentétben – külföldön sokan nincsenek jó véleménnyel. Az események viszont arra utalnak, hogy az elnök széles távlatokban gondolkodik és keresztül tudja vinni az akaratát. Az USA-t 2002. szeptember 11-én súlyos és váratlan csapás érte. Bush ezt az orvtámadást kihasználva jelentős stratégiai célokat tűzött ki.

Irak volt diktátorát azzal vádolták, hogy támogatja az al-Keidát és hogy tömegpusztító fegyverek birtokában van. Még mielőtt bizonyítást nyert volna, hogy ezek a vádak valótlanok, az elnök elrendelte a támadást, és így kezébe került a gazdag iraki olajtartalékok feletti rendelkezés.

Óriási nyersolajigényeinek kielégítésére az USA több helyről (Szaúd-Arábia, Venezuela, Mexikó, Irak és Nigéria) importál nyersolajat. E források bőven és biztonságosan fedezik az USA olajszükségletét. Irak és Irán viszont Nyugat-Európába és jelentős ázsiai államokba (India, Kína, Japán) exportál jelentős mennyiségű nyersolajat. Az USA vezető körei Irán állítólagos atomfegyverkezésére hivatkozva “nem zárják ki” egy ellene irányuló támadás lehetőségét.

Az 1978-ban lezajlott rendszerváltás előtt Irán a világ harmadik legjelentősebb olajtermelője volt. Az iraki-iráni háborúban a termelés nagyon visszaesett, de mostanában eléri a napi hatmillió hordót.

Az atomfegyver előállításának az USA vezetői részéről hangoztatott vádja csupán ürügy a beavatkozásra. Hiszen India, Izrael és Pakisztán ténylegesen előállította saját atombombáit az USA kormányainak hallgatása közepette. Iránban síita főpapok által gyakorolt középkori jellegű diktatúra van, és a papok gyakran kinyilvánítják az USA iránt érzett ellenszenvüket.

Ettől függetlenül ha az USA a szaúdi, az iraki és az iráni olajforrások feletti rendelkezéshez hozzájut, hatalma nő, az említett európai és ázsiai államok pedig az Egyesült Államok bizonyos mértékű függésébe kerülnek. A demokrácia megalapozásáról szóló ájtatos megjegyzések mögött hatalmi politika húzódik meg.

Valószínű, hogy az elnök a megkopott és pejoratív “imperialista” jelzőt nem sértésnek, hanem dicséretnek tekintené. Nagy ívű politikáját tervszerűen, következetesen és könyörtelenül folytatja. Marad-e szövetségese?

Vagy ilyenekre már nincs szüksége?

©

Comments are closed.