Paletta
Munkatársunktól, 2005. március 12. 00:00
Glenn HughesKönnyűzene. A Deep Purple-t és a Black Sabbathot is megjárt énekes-basszusgitáros, Glenn Hughes és zenekara legújabb, Soul Mover című albumát mutatja be vasárnap este nyolckor az A38-on. Előzenekaruk a The Lizards lesz.
Társastánc. Második alkalommal rendezi meg Nyíregyházán az Alapfokú Művészeti Iskolák Szabolcs Társastánc Fesztiválját a Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola. A ma kezdődő versenyen az ország 22 iskolájából közel ezer művészeti oktatásban részt vevő diák mutatja be tánctudását két napon keresztül a Bem József Általános Iskolában.
Gyerekprogram. A Magyar Nemzeti Múzeum (Budapest VIII., Múzeum krt. 14-16.) Históriás Történeti Játszóház sorozatának újabb programjában holnap délelőtt fél tizenegytől Kossuth Lajos azt üzente címmel a szabadságharc korához kapcsolódó programokat szerveznek a gyerekeknek.
Színház. Bangkoki punkok a címe és zenés punkparabola a műfaja annak a színházi produkciónak, amely ma este hét órától, 14-én pedig este tíztől látható a Millenáris Fogadójában (Budapest II., Fény utca 20-22.). Punkszerepben többek között: Poroszlay Gergő, Dióssi Gábor, Vlahovics Edit, Parti Nóra és Huszár Zsolt. Az író-zeneszerző-rendező: Menszátor Héresz Attila.
Zene. Volt egyszer volt egy kis zsidó… címmel ad elő jiddis népdalokat Kányádi Sándor fordításában Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Palya Bea ma este nyolc órakor a XII. kerületi Művelődési Központban (Budapest XII., Csörsz u. 18.).
Komolyzene. A Zongora című sorozat újabb estjén Arcadi Volodos ad zongorakoncertet ma fél nyolctól a Zeneakadémia Nagytermében (Budapest VI., Liszt Ferenc tér 8.).
Gyerekkoncert. A szlovákiai magyarokból álló Ghymes együttes ad gyerekeknek szóló koncertet ma este a Fővárosi Nagycirkuszban (Budapest XIV., Városliget). A most készülő gyerekalbum néhány dala mellett a korábbi szerzeményekből is előadnak néhányat. Vendégük Helyey László színművész lesz, aki Mátyás királyt alakítja.
Népszabadság Rt. * Impresszum * Hirdetési lehetőségek * Előfizetés * Regisztráció * Hírlevél * Adatvedelem * Akciók * Lap tetejére * ©