Forrás: Heti Válasz

Bába Iván5. évfolyam 10. szám, 2005.03.10.

Epizódok egy szomorújátékból

A politika az exigenciák művészete – írta volt Kossuth Lajos. Ami nem egyebet jelent, mint a különböző törekvések, szándékok, követelések összehangolt érvényre juttatásának, egyensúlyban tartásának művészetét. Kossuth ezt elsősorban a korabeli magyar belpolitikára értette, de mi joggal vonatkoztathatjuk napjaink nemzetközi viszonyaira is.

A globális nemzetközi térben ma ugyanolyan érdekérvényesítő küzdelem zajlik az államok, érdekcsoportok, multinacionális cégek között, mint amilyen a XIX. században zajlott egy-egy térségben, például a Habsburg Monarchiában. A külpolitika ma nem egyéb, mint a különböző államok, nemzetek, régiók, gazdasági, vallási vagy kulturális érdekcsoportok törekvéseiben való eligazodás, ezek befolyásolása, az önérdek érvényesítése – adott nemzetközi játékszabályok alkalmazásával.

Egy-egy kormány külpolitikáját tehát aszerint ítélhetjük meg, mennyire sikerül az általa képviselt közösség érdekeit érvényre juttatnia. Ám mielőtt az érdekérvényesítést értékelnénk, azt kell szemügyre vennünk, mit tekint az adott kormány érvényesítendő érdeknek. Erre a kérdésre nem kapunk választ sem a 2002-es, sem a 2004-es kormányprogram olvasgatása során. Ezek ugyanis értékelhetetlen általánosságok. A választ a kérdésre, mit tart fontosnak a kormány, mit és hogyan akar képviselni, a tettekből olvashatjuk ki. S ebben az értelemben a politikai beszéd, nyilatkozat is tett.

Mivel nincs összefüggő, látható és értékelhető magyar külpolitika, néhány elhíresült epizód felvillantásával emlékezzünk az elmúlt évre.

Tavaly februári évértékelő beszédében az akkori magyar miniszterelnök tett egy korszakalkotónak szánt javaslatot: a magyarországi pártok induljanak egyetlen közös listán az európai parlamenti választásokon. Itthon ki-ki vérmérséklete szerint válaszolt, az európai politikai közvélemény azonban megdöbbent. Ez az ötlet a 24 tagállam egyikében sem jutott eszébe senkinek. Magyarország beszédtéma lett.

Az előző miniszterelnök a külügyminisztert jelölte biztosnak az Európai Unió új bizottságába. Az energetika területét kapta. A magyar jelölt, Magyarország külügyminisztere, a meghallgatásokon – egyetlenként – szakmai okokból megbukott. A bizottság elnöke kérte az új miniszterelnököt, küldjön új jelöltet. A magyar miniszterelnök nem értette az üzenetet. Visszaküldte Kovács Lászlót adóügyi biztosnak. Mert ahhoz jobban ért. Brüsszelben Magyarország sokáig ismét beszédtéma volt.

A népszavazási kampányban az állampolgárság kérdésében a miniszterelnök és a koalíció pártjai erőt és pénzt nem kímélve, a legképtelenebb ötleteket, rémképeket és számokat összehordva érveltek a „nem” mellett. Holott egyetlenegy szempont érdekelte őket: a határon túli magyarok ne kapjanak magyar állampolgárságot, mert akkor bejelentkeznek Magyarországon, s a Fideszre szavaznak majd. Ennyi a kormány nemzetpolitikájának lényege. Ezt kellett megérteniük a határon túli magyaroknak.

Az európai közvélemény gyanakvással figyelte a történteket, de legkevésbé a miniszterelnök és a kormány magatartását értette. Mindenki önmagából indul ki. S aligha akad Európában még egy kormány, amely hasonló esetben erre az álláspontra helyezkednék.

Az új magyar miniszterelnök ellátogatott Rómába, hogy elpanaszolja a szentatyának, milyen gondjai vannak a Magyar Katolikus Egyházzal. De nem értette a helyzetet, a pápai audiencia lényegét, az évezredes szokásokat, magatartásformákat, hangvételt. A látogatás végén a sajtón keresztül még visszaüzent. Mint itthon szokás. Tovább fényesítve a rólunk kialakult képet.

A miniszterelnök ellátgatott Moszkvába is. Jól felkészült, s nyilván segítette a hely szelleme is (amit nem érzett meg Rómában). Elszántan, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége teljes tagságának masszív támogatását maga mögött tudva, megköszönte a felszabadítást. Az orosz miniszterelnök meghökkent, nem értette, hogy kerül a csizma az asztalra. Putyin elnököt már felkészítették, ő azonnal 1956-tal reagált, jelezve, hogy térjenek a tárgyra, a mai kérdésekre.

A magyar miniszterelnök nem tudta – és senki sem mondta el neki -, hogy Putyin és kormánya nem tekinti magát a Szovjetunió örökösének. Gyakorlatias, ideológiamentes politikára törekszenek, érdekeik érvényesítésével. A II. világháború – és annak végkimenetele – számukra ugyanúgy történelem, mint G. W. Bush vagy a japán miniszterelnök számára.

S végezetül még egy epizódot idézzünk fel. Még nem zárult le, még napirenden van. A miniszterelnök terroristázó elszólása – és következményei. Veszélyes világban élünk. Az eszméknek hatásuk van, az elszólásoknak következményük. A miniszterelnök a köztelevízióban magyarázza, hogy ő nem tudta, milyen súlya van a szavának. Utólag aztán napokig rágódik saját hibáján. Hogy nem lett volna szabad elengednie magát. Ez legalább őszinte beszéd. De mit is mond? Azt, hogy ilyesmiket gondol. Zuschlag a zsidókról, a miniszterelnök az arabokról. S a felidézett epizódok mind-mind azt tükrözik, mit is gondol a volt és a jelenlegi miniszterelnök többpárti demokráciáról, európai szintű szakértelemről, magyar nemzetről, hazáról, szabadságról, mások tiszteletéről. S ez az igazi baj. Ami a kormány tagjainak a fejében van.

Összefüggő, értékelhető magyar külpolitika nem látható. Csupán epizódok vannak, a miniszterelnök főszereplésével. Ezeken mosolyoghatunk is, kacarászhatunk is, vérmérsékletünk szerint. De a hibák következményei visszaszállnak a fejünkre. Így ezek inkább egy szomorújáték epizódjai.

Magyarország az elmúlt három évben drámai mértékben – öt-tizenöt helyet – esett vissza szinte minden nemzetközi elemző intézet, bank vagy nagyvállalat értékelésében. Ez az a tükör, amelybe bele kell néznünk, s amely megmutatja, milyennek is lát minket a világ. Szomorú látványt nyújtunk. Kormányostul, miniszterelnököstül.

A szerző a Budapest Analyses főszerkesztője

A cikket a HetiVálasz.hu oldalon a következő címen találja:

http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=10808