Léteznek ősi sorskérdések, de ezek nem érdeklik a művészeket, derül ki a Zsidó múzeum amúgy remek kiállításán. Mi jut eszébe, ha valaki jelentőségteljesen azt mondja Önnek: Áldozat és Engesztelés. Nekem semmi, még úgy sem, hogy a fajsúlyos szavakat egy kiállítás plakátján pillantottam meg. Érdeklődésemet inkább a kiállítók névsora csigázta fel. A Zsidó múzeumban rendezett tematikus kiállítás meghívottjai közt ugyanis ott voltak a kortárs magyar képzőművészet nagyágyúi: Bukta Imre, Fehér László, Für Emil, Haraszty István, Kőnig Frigyes, Maurer Dóra és Nádler István. A Dohány utcai zsinagóga felé haladva a rejtélyes értelmű szavak körül egyre sűrűsödött a misztikum, a kurátortól, Üveges Krisztinától ugyanis megtudtam, bár a kiállítást a Zsidó múzeum hirdette meg, nem volt kötelező ciceszt, Tórát vagy akár trenderlit szerepeltetni a műveken, sőt, egyáltalán nem vártak vallásos témájú alkotásokat. A kiállítás célja inkább az áldozat és engesztelés gondolatának aktualizálása, újragondolása volt. Ennek megfelelően a művészek kiválasztásánál az érettség és a színvonal volt a döntő, nem pedig a származás.
Fények, álszentség, vörös tehén
Az impozáns, tetőablakos termekben valóban tobzódott az önkifejezés: találtunk kisplasztikát, festményt, mobil szobrot, videó munkát, absztrakt és figurális alkotásokat. Az áldozat és engesztelés kérdéséről megfeledkező nézőt magával ragadták az igényes munkák, amelyek értékét növelte, hogy azokat, néhány kivételtől eltekintve direkt erre a kiállításra készítették.
A kiállítás főművei kétségkívül Nádler István és Kőnig Frigyes vásznai voltak. Nádler, aki palettájáról már a kéket is kiiktatta, a sötét különböző tónusaiban kavargó festményével finoman és mégis elementáris erővel idézi meg a kilátástalanságból a reménybe tartó mozgást, ami lehet napfelkelte vagy valami belső történés vászonra vetülése.
Kőnig hasonló hangulatú, hajnali háztetőket ábrázoló munkája a vibráló ecsetkezelésnek köszönhetően pedig olyan, hogy néző a festmény előtt haladva látja, ahogy a szmogos derengésen lassan áttör a fény.
A kiállítás láthatóan inspirálta a felkért művészeket. Radák Eszter vibráló motívumai ellenére is melankolikus szobabelsője, Für Emil játékos Vörös tehene, Bukta Imre csempével és gyufaszálakkal elemelt álszent vadász-festménye, vagy Chesslay György Jom Kippuri „hatpontú tér” című, a mikro- és makrovilágot összekötő, komolykodás helyett azonban inkább bájos kisplasztikája ragadta meg figyelmünket.
A stréber és a holokauszt
Az alkotások egy ideig feledtették velem mind az engesztelést, mind az áldozatot, és csak kifelé tartva jutott eszembe, hogy a témáról valójában most sem tudok többet. A művek nem rajzolták ki együtt a kérdés határait, sem a főbb pontokat. A sikerültebb munkák a szabad asszociáció mentén jöttek létre, a felejthető darabokat pedig azok készítették, akik mindenáron mondani akartak valamit a témában.
Fehér László mezuzát szögelő férfit festett, ami szép gesztus a múzeumnak és a tematikának egyaránt, csak éppen teljességgel semmitmondó alkotás. Néhányan, rövidlátásról és némi stréber mentalitásról tanúskodva a holokausztra asszociáltak a zsidó és engesztelés szavak hallatán, noha a kiállítás a múzeumigazgató, Turán Róbert szavai szerint is a zsidóság és a teljes magyar társadalom közti híd építésére helyezte a hangsúlyt, nem pedig a múlt – más kontextusban helyénvaló – megidézésére.
Nincs ott semmi
A bizonytalanság a téma kapcsán mindazonáltal érthető. A képzőművészek ugyanis a kor égető problémáival foglalkoznak, manapság például a virtuális és valóságos közti határvonal elmosódásával, a mediatizációval, a digitális technikával, vagy az egyén felértékelődésével a közösséggel szemben. Az áldozat és engesztelés témája ugyanakkor jellemzően közösségi és vallási ügy, amely háttérbe szorulásán keseregni egyébként demagóg politikusok, semmint az aktuális kérdéseket feszegető gondolkodók dolga.
A kiállítás kérdésére így leginkább Szűcs Attila Félkörben álló rendőrök című festménye ad választ. Az alakok rendezett egyenruhában, kegyeletteljes testtartásban néznek maguk elé. Oda, ahol az áldozatnak, a nyomnak vagy egy jelnek kellene lenni. De nincs ott semmi.