Forrás: Klubrádió

Hírek

Antiszemita kijelentésért kapott büntetést a Székely Nemzeti Tanács egyik küldöttje – 10:37

Antiszemita felszólalásért ötmillió lejes (mintegy 38 ezer forintos) pénzbírsággal sújtotta Molnár Józsefet, a Székely Nemzeti Tanács erdőszentgyörgyi küldöttjét a román Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács – értesült a Krónika. Az erdélyi napilap mai számában megállapítja: fennállása óta először hozott határozatot antiszemitának minősített megnyilvánulás ügyében ez a testület. Az ügy előzménye: a középső-kisküküllői küldött a Székely Nemzeti Tanács február 12-i gyergyószentmiklósi ülésén elhangzott felszólalásában a kettős állampolgárságra vonatkozó december 5-ei népszavazás kudarca kapcsán megállapította, hogy „Magyarország lassan második Izraellé válik (…), és ha nem vigyázunk, még messzebbre is eljutnak!”. A diszkrimináci-óellenes tanács három héttel ezelőtt hivatalból indított eljárást az ügyben, mégpedig a Krónika február 16-ai számában megjelent cikke alapján. Asztalos Csaba, a testület elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: a döntést jelzésértékűnek tartja, minthogy korábban az ilyen eseteket a testület az ügyészség hatáskörébe tartozónak minősítette, amely viszont szintén nem foglalkozott velük. Ezúttal a diszkriminációellenes tanács tagjai úgy vélték, hogy az etnikai, nemzeti, faji kisebbségek hátrányos megkülönböztetését büntető 2000/137-es törvény alapján eljárást indíthatnak Molnár József ellen. A diszkriminációellenes tanács elnöke elmondta: a pénzbírság mértéke szintén az egyhangú szavazással hozott határozat szimbolikus jellegére utal. Asztalos arról is tájékoztatott, hogy a testület nem zárta le a vizsgálatot a február 12-i gyergyószentmiklósi gyűlés ügyében, minthogy hátravan még annak a vizsgálatnak a lefolytatása, amely az inkriminált felszólalást szó nélkül hagyó ülésvezető, Csapó I. József SZNT-elnök felelősségét hivatott megállapítani.

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »

FÓRUM: Új téma indítása »

Comments are closed.