Forrás: RTL Klub

Utcai csatát vívott Izraelben több száz ember. Az órákon át dúló tel avivi harcok résztvevői párnákkal estek egymásnak. A különleges, tömeges utcai párnacsatát egy speciális partiszervező mozgalom kezdeményezte. Az összecsapások Tel Aviv központjában törtek ki, amikor a Rabin téren estefelé hirtelen több száz harcra elszánt ember gyűlt össze, hogy egymásnak essen párnáikkal.

„A legjobban érzem magam!” – mondta egy fiatalember, aki mondatai közben is jókora csapásokat kapott párnákkal a fejére. „Haifából érkeztem erre a bulira és már szinte teljesen ronggyá ment a párnám! De bocsi, megyek is vissza a csatába.”

Az utcai ütközet szervezői elektronikus levélben, vagyis emailben toborozták a hadviselőket, akik több hullámban támadták egymást.

„Az ilyesféle őrületeket az úgynevezett Mobile clubbing, más néven a Flashmob mozgalom szervezi. Lényegében ez nem más, mint egy különleges partiszervezés, amelyik Londonban kezdődött és időközben trendivé vált mindenütt a világon” – mondta egy lány.

A tömeges, utcai párnacsata szabályai egyszerűek. Bárki, idősek, fiatalok és gyerekek is küzdhetnek. A résztvevőknek egy előre megadott időben és helyen kell találkozniuk egy táskába rejtett fegyverrel, vagyis párnával. A harcot csak egyszerre, jeladás után kezdik és kizárólag azzal csatázhatnak, akinél szintén van fegyver. A különleges közel-keleti csetepaté végül áldozatok és sérültek nélkül, vagyis vértelenül ért véget.

Comments are closed.