Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. március 9. szerda

Ezer év egyházi kincsei Keszthelyen

Ezer év egyházművészetébe nyújt gazdag betekintést az a tárlat, mely ma délben Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének köszöntő szavaival nyitja meg kapuit a nagyközönségnek Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeumban. A közel kétszáz remekművű alkotást a magyar történelmi egyházak bocsátották a kiállítás rendelkezésére. Liturgikus tárgyakat, a hitélet számára kiemelkedő fontosságú műalkotásokat csodálhat meg a látogató, melyek sok száz év utolérhetetlen művészi tudásáról, felbecsülhetetlen gazdagságáról tanúskodnak. Kár, hogy az a vallásbéke, mely közös termekbe gyűjti a magyarországi zsidóság, a római katolikusok vagy a reformátusok szent tárgyait (nem beszélve a másik három történelmi egyházról) meg-megszakadt a történelem során. Igaz, a kiállítás arról is tanúskodik, hogy hazánkban mindig is importált árúnak számított a vallásháborúk korának gyűlölete, az államalkotó magyarság inkább toleráns volt a más hitűekkel szemben. Büszkék lehetünk arra, hogy Európában elsőként, 1557-ben a tordai országgyűlésen mondtuk aki a vallásegyenlőséget: ‘mindenki olyan hitben éljen, amilyenben akar, ha azt más vallások háborgatása nélkül teszi…’ – hangzott az eleink fogalmazta rendelkezés. A kastélymúzeum ma nyíló kiállítása újabb jelentős értékkel gazdagítja a Georgikon-alapító Festetics György gróf régi hagyományát Keszthelyen.

Népszava-információ

CopyRight Népszava

Comments are closed.