Forrás: SG

Lenyelhető digitális kamera orvosi célokra

2005. március 7. 22:17, Hétfő – Berta Sándor

A Magnachip Semiconductor nevű dél-koreai félvezetőgyártó vállalat kifejlesztett egy olyan új fényérzékelő szenzort, amely akár tabletta méretű digitális kamerába is beépíthető.

Ahogy egyre kisebbé válnak a processzorok és a nyomtatott áramkörök, úgy nyílnak egyre újabb és újabb lehetőségek a tudományban az emberiség előtt. Ma már a nanotechnológia egyáltalán nem annyira utópisztikus, mint volt például még 20 vagy akár 10 évvel ezelőtt is. Ebben kétségtelenül óriási szerepe van a számítástecnikában az elmúlt években bekövetkezett ugrásszerű fejlődésnek.

Az új szenzor, illetve a digitális kamerák segítségével a jövőben az orvosok már képesek lesznek arra is, hogy megbízható és átfogó képet kapjanak az adott betegek egészségügyi állapotáról, különös tekintettel a belekre és más belső szervekre. A cég tájékoztatása szerint az érzékelő legfeljebb nyolc órán át képes a szervezetben működni és mivel másodpercenként két képet tud készíteni, ez idő alatt akár 50 ezer digitális fotót is készíthet az emberi test belsejéről, amiket aztán drótnélküli kapcsolattal továbbít.

Az izraeli Given Imaging még 2002-ben kifejlesztett egy eldobható videókapszulát. A vállalat szerint ennek a segítségével lehetővé vált az emberi test belső szerveiről felvételek készítése. A kapszula és a szenzor felhasználhatók például arra, hogy egy rákbetegnél pontos diagnózist állítsanak fel vagy ilyen módon helyettesíthető akár egy béltükrözés is. A Magnachips eszközét kifejezetten arra tervezték, hogy kevés fényt biztosító helyen – ilyen például a gyomor, a vékony és a vastagbél is – alkalmas legyen fényképfelvételek készítésére. A szilíciumeljárással előállított mikrochip sorozatgyártására 2005 második felétől kerülhet sor.

SG Hírmagazin

http://www.sg.hu/cikk.php?cid=35889

Comments are closed.