Forrás: NOL

Pofa be!

kiss tibor, 2005. március 7. 00:00

Eörsi Mátyás kolozsvári kalandja mindenképpen újszerű fejleménynek látszik a magyar-magyar kapcsolatok történetében. Mondhatni: mérföldkőnek. Merthogy az erdélyi radikálisok eddig sem rejtették véka alá ugyan véleményüket az „anyaországi hazaárulókról”, de legalább nem fojtották beléjük a szót, ha nevezettek vették a bátorságot, hogy ottani közegben próbálják megértetni magukat. Most ez is megesett; sőt ha úgy vesszük, gyors egymásutánban kétszer. Először a helyi egyházi hierarchia akadályozta meg, hogy a magyar Országgyűlés integrációs bizottságának elnöke Románia uniós felzárkózásáról beszéljen a kolozsvári református kollégiumban. Ezt követően pedig Eörsi előtt egyetemisták állták el az utat, nem engedték, hogy bejusson az anyaországi költségvetési pénzekből alapított erdélyi magyar egyetem előadótermébe. Állítólag az incidenssel valójában Gyurcsány Ferencet akarták lebeszélni arról, hogy mostanában Erdélybe merészkedjen.

Az eset ettől függetlenül, önmagában is lehangoló, még akkor is, ha az ember persze tisztában van azzal: a kettős állampolgárságról tartott referendum olvasata a romániai magyarság körében sok tekintetben eltér a hazaitól. Ebben a lázas állapotban láthatóan teret próbálnak nyerni a szélsőségek – a jelek szerint nem is teljesen eredménytelenül. Eörsi vesszőfutása ugyanis valahol abba a sorba illeszkedik, amelynek eddigi mélypontja az volt, hogy az RMDSZ konkurenciájaként fellépő szervezet egyik képviselője, Molnár József a Gyurcsány-kormánnyal kapcsolatban antiszemita megjegyzést engedett meg magának. „Magyarország lassan második Izraellé válik” – mondta.

Ezek az ismétlődő incidensek arra utalnak, hogy Erdélyben ma vannak olyan erők, amelyek a magyar-magyar feszültségek élezésében, az anyaországgal folytatott párbeszéd időleges ellehetetlenítésében érdekeltek. Lényegében arról van szó, hogy az említett körök megmagyarázhatatlan okokból felhatalmazva érzik magukat annak eldöntésére, hogy ki a magyar, és ki a hazaáruló, sőt még arra is, hogy bárkit kitilthassanak a magyar nemzetből. A konkrét esetben: mindazokat, akik nem szavaztak decemberben igennel a magyarországi referendumon. Ami azért mégiscsak hallatlan aránytévesztés.

Feltűnő az is, mennyire egyoldalú e türelmetlenség. Mert miközben a kisebbségi radikálisok megvonnák a szót az ellenkező véleményen levőktől – az elmúlt években soha senki nem akadályozta meg egyetlen – még oly szélsőséges – kisebbségi vélemény kifejtését az anyaországban. E lehetőséget magától értetődően mindenki megkapta a referendum előtt is; a népszavazás eredménye szerint e nyilatkozatok kontraproduktívnak bizonyultak, akkor talán célszerű volna, hogy az illetők magukban keressék a hibát, ne pedig másban.

Mind nyilvánvalóbb, hogy a mára kialakult feszült állapot már rövid távon súlyos károkat okozhat a magyar-magyar együttműködésben. A kisebbségek támogatása nyilván csak közös vállalkozásként működhet eredményesen; a szélsőségek előtérbe nyomulása az ügy diszkreditálódásához vezethet. Ráadásul a mai Magyarország éppen eléggé meg van osztva ahhoz, hogy egyik fele sértve érezze magát, ha azt látja: radikális kisebbségi politikusok nem szűnő elszántsággal a legitim magyar kormányzat ellen viselnek valóságos keresztes hadjáratot – lényegében a 2002-es választások óta. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy sokan érzelmileg távolodhatnak el egy olyan ügytől, ami, ha nem össznemzeti módon van menedzselve, akkor nyomban pártpolitikai sunyiskodássá silányul.

E próbálkozásokat mértékadó elhatárolódó gesztusok tudnák ellensúlyozni. Ilyenek – leszámítva Eckstein-Kovács Péter szenátor elhatárolódó nyilatkozatát – vasárnapig nem nagyon voltak Erdélyben. De talán nem reménytelen ilyenekre várni.

Népszabadság Rt. * Impresszum * Hirdetési lehetőségek * Előfizetés * Regisztráció * Hírlevél * Adatvedelem * Akciók * Lap tetejére * ©