Forrás: NOLLehetne igazi főváros is
Munkatársunktól, 2005. március 5. 00:00
Buda és Pest a Gellért-hegyről Kép: Hunfalvy János Budapest És Környéke Című Könyve; Rohbock Lajos Rajzaival; 1859. Valaha tengerésznek készültem, s lett belőlem dunai hajósinas. Számomra a gépháznak ma is illata van, akárcsak a Duna folyamnak. Az életem úgy alakult, hogy politikus lettem. A régi álom a hajózásról, ha nem is teljesül, de a Duna itt maradt számomra, s e város lakója lettem hosszú évek óta már.
A régi hangulatból valami elveszett, aminek nem lett volna szabad. Mi volt a Duna? Életet adó ivóvíz, élelemforrás, katonai, védelmi vonal, majd a hajózás, a só és a gabona kereskedelmének útvonala, telepesek „országútja”, a nemzeti piac kialakulásának helyszíne, vízimalmot hajtó erő, hátán nagy hidakat hordozó, fürdőzés, szabadidő, sport-kultúrájának támogatója.
Nincs még egy olyan város a világon, amely ennyire harmonikusan él együtt folyójával. Az egyetlen nagyváros a Duna mentén, amelyet középen szel át a méltóságteljesen hömpölygő folyó. Pont olyan széles, hogy bővizű folyó legyen, pont olyan keskeny, hogy a hidaknak legyen elegendő erejük összekötni partjait.
„Pompás épületei által európai hírre emelkedő Pest városának váratlanul gyors felvirágzása, nem különben Budának „s környékének festői fekvése bámulatra ragadják az utazókat. E” két város együtt véve annyi figyelemre méltót foglal magába, hogy a” haza” e” fénypontjainak méltó képét birnia nemcsak a” honfi” forró vágya, hanem azoké is, kik csak rövid ideig mulatozván közöttünk, örömest visszaemlékeznek a” múlt élvezetekre.” Szól a Buda-Pest című kétnyelvű könyv előszava, melyet „előadott” Alt Rudolf, rajzolt Sandman, nyomtatta Rauh, mely Hartleben Konrád Adolf sajátja 1845-ből.
Magyarrá lett elődeinknek köszönhető történeti források hagyták ránk a városról, és a Duna partról készült pillanatképeket. A későbbi rézkarcok, festmények, felvételek is a város viharos fejlődéséről tesznek tanúságot. E korszakban a leggyorsabban növekvő város. (Csak 1890-1900 között ötvenszázalékos a gyarapodás.)
A Duna, Budapest legjelentősebb táji egységét alkotja, mely a főváros területén, mintegy harminc kilométer hosszan halad végig.
A hatalmas folyó, XIX. századi szabályozása előtt vándorló homokzátonyairól hírhedt, szétterülő, lassan hömpölygő víztömeg volt. A folyamot a feltöltéssel és mederszűkítéssel tették gyorsabb folyásúvá és jégtorlaszoktól mentessé.
A XIX. század törvényalkotása a század utolsó harmadában nagy mértékben hozzájárult a folyószabályozáshoz és Budapest fejlődéséhez. Ebben is kiemelkedő szerepet játszott a Duna-parti városrendezés, és a Közmunkák Tanácsának tevékenysége.
Az Al-Duna sor Pesten
A folyam szabályozása mellett az árvíz elleni védelem, a hajózás akadályainak elhárítása, tágas téli kikötők létesítése, új rakpart építése is cél volt. Az előterjesztésben új hidak építése és „a Dunaszabályozással egybekötött közmunkák” országgyűlés elé terjesztése is szerepelt – jóváhagyásra.
Az Országgyűlésben 1893/XIV. t.cz. sorszámon törvényt alkottak két állami Duna-híd építéséről 2. § a) a Rudas fürdő és Eskü téri római katolikus plébánia között b)a Sáros fürdő és a vámház között kisajátítás, új telek kialakítás útján. Ezzel a döntéssel újabb területet, illetve külvárost vontak be, s tették a főváros belső részévé. A híd építése egyben városfejlesztési program volt. A rakpart építése a város észak-déli irányának városrendezését is jelentette
A főváros melletti folyószabályozást megelőzték a Duna folyam al-dunai szabályozásának reformkorban elkezdődött munkálatai, a Vaskapunál.
A folyam teljes hosszának hajózhatóvá tétele a millennium évében ért véget, így teljesült a tengeri kijáratig való eljutás, s lett biztonságos a dunai kereskedelem hajóforgalma.
1856-ban a dunai hajózás minden állam számára szabaddá vált. A biztonságos hajózás generálta kereskedelem jelentette előfeltételét annak, hogy Budapest a nemzeti piac központjává vált.
A polgári fejlődés hozta gazdasági emelkedés teremthette meg az alapját egy kiteljesedettebb, társadalmi, kulturális szintézisnek, melyben a Dunának, mint történeti tájnak, komoly szerepe volt.
Budapest városi társadalmának fejlődése szempontjából is a Duna-part volt a kiindulópont. Folyóparton jöttek létre az első kereskedelmi létesítmények, melyekhez a pesti alsó Duna soron a görögök templomot is alapítottak. Ahogy a görög kereskedők, úgy a szerbek, németek és a zsidóság megtelepedése is „az árutermelés útvonalát, a Duna vonalát követte”. A pesti polgárság az alsó Duna sor új klasszicista palotasor lakásaiba költözött, melyet a feltöltött parton építettek a régi utcák elé. Így alakult ki a város társadalmának és mai arculatának meghatározó karaktere. Az öreg folyam fiatal városa.
A XIX. század fordulóján nem kisebb épületkomplexumokat emeltek a parton, mint a magyar tudományosság akadémiáját, az árutőzsdét, illetve a mérnökképzés fellegvárának számító, Budapesti Műszaki Egyetemet, továbbá a magyar törvényhozás – Európa legnagyobb ilyen funkciójú – épületét.
Táj és ember összekapcsolódása a legmarkánsabban a dunai halászok életén keresztül figyelhető meg. Gondoljunk csak az egész középkoron átívelő, az újkorban ünnepet jelentő úgynevezett vizahalászat. A Duna mentén élők, s főként a főváros lakossága kitörő lelkesedéssel fogadta a Fekete-tengerből évente kétszer felúszó halóriások megjelenését, melyet a népnyelv „víziborjaknak” nevezett. Tavasszal ívás, ősszel pedig telelés céljából érkeztek az óriás halak. A hajdan volt zajos és látványos vizahalászatok emlékét őrzi a budapesti Vizafogó utca elnevezése.
A rév, illetve kikötők, valamint a vásárok jóvoltából már a középkori Budafelhévízen is jelentős bevételre tettek szert. Az újkori főváros révészei, mind a csepeliek, mind a pestiek ugyancsak busás hasznot húztak a vásárok alkalmával megnövekedett személyszállításból.
A reformkor küszöbén újraéledt a dunai fürdőkultúra, Ekkor lett a fürdőzés társadalmi jelentőségű. Szekrényessy József (1811-1877) akit a korabeli közvélemény csak a megtisztelő: „Kis Széchenyi” elnevezéssel illetett, nyaranta a Császárfürdőt kibérelve országos hírű bálokat rendezett, mely 1851-1856 között Pest legattraktívabb és színvonalasabb polgári társas mulatságának számított:
„A budai forró ásványvizes forrásoknak különleges gyógyhatást tulajdonítanak. A Duna jobb partján, egy keskeny kiszögellésen, nem messze a hajóhídtól fakadnak fel… a fürdő olyannyira divatos, hogy reggelenkint idesiet a legjobb társaság. Hölgyek felséges reggeli öltözékben, (mely muszlinkabátkából és szoknyácskából áll és melyet fürdéskor sem vetnek le) sétálgatva várakoznak a medence körül üres kabinra. A köznép részére széles medence áll rendelkezésre. Ebben férfiak, nők csaknem meztelenül együtt fürdenek. De azért azt meg kell jegyeznem, hogy a fiatal lányok magukon hagyják a szoknyát, a fiatalemberek pedig pantallójukat. Egyébként ezekben a gőzpárás fürdőkben a képzelet nemigen tud hevülni.” – írja a korabeli sajtó.
A vízparti kulturális és társadalmi központ sokat lendített a korszak társadalmi közviszonyain, ugyanakkor példát teremtett a Duna kínálta „szabadidős” tevékenységek kiaknázására a Duna vizén elhelyezkedő katonai uszodájával és polgári fürdőházával, vagy az ekkor rendezett első, úgynevezett „dunai kiúszás”-sal.
A tavaszt váró fővárosban nagy eseménynek számított a jég zajlásának megindulása, melyre sokan voltak kíváncsiak. Napokon keresztül a Duna képezte a város legnagyobb „társadalmi” eseményét, ahol „a hölgyek bemutathatták legújabb párizsi, pesti divat szerint varratott ruháikat, fess urak korzóztak „élegante frakkban” ezüst sétapálcás bohémre bodorított arszlán frizurával”.
A Pesten horgonyzó hajók már a középkor korai szakaszától kezdődően meghatározták a Duna és a város képét, elválaszthatatlanok voltak a magyar főváros természetes arculatától.
Közép-Európa legnagyobb folyója a Duna Budapestnél válik egyedülálló hangulatú történeti tájjá. A XIX. században szerencsésen találkozott a várost építeni szándékozó állam képviselőinek törvényt és szabályokat hozó akarata a hajózás és a kereskedelem érdekeivel. Hidakkal összekötve Pestet és Budát, két részből egységet hoztak létre, mely a várost a nemzet fővárosává fejlesztette.
Budapestre koncentrálódott a hajózás, s később a vasút segítségével a terménykereskedés. Sorra alakultak meg a gabonát feldolgozó ipar malmai: a ferencvárosi Concordia gőzmalom, teherpályaudvar, a budai hengermalom, két gőzmalom a Vízivárosban, Lipótvárosban.
Az ipari fejlődés is a Duna mentén indult be. A Csepel-szigeti Weiss Manfréd Művek, az óbudai Goldberger, az újpesti hajógyár és természetesen a vízpart mellett épült föl maga az óbudai hajógyár is, a város ekkori legnagyobb ipari üzeme.
A borkereskedelem, az iparhoz, szállításhoz szükséges tüzelőt tároló területek, áru és értéktőzsde, a vásárcsarnokok és a gabonacsarnok is a Duna-parton helyezkedett el. Így város az egyesítés előestéjére egyben az egész Magyarország legnagyobb árupiacává is vált Magyarország kereskedelmi fővárosává lett.
A XIX. század végére a nemzet fővárosa áll a Duna-parton. A polgári politikai és kulturális intézményrendszer kialakult, és a nagy létszámú asszimilációval, hétszázharmincháromezer lakossal formálódott a polgári társadalom fővárosi struktúrája.
A XIX. század végére Budapest az egész Duna folyam fővárosa.
Ezt vesztettük el. Most kihalt, koszos a keringők kék Dunája. Nem ünnepi hangulat árad, hanem a tisztítatlan szennyvíz. A hidak teli vannak, a hajók eltűntek. Háromszázezer ember elköltözött ebből a városból.
De újra nyerhetünk, ha megfogadjuk Pálóczi Antal egykori memorandumában leírtakat: „…a főváros természetes fő tengelye a Duna vonala.” Legyen ez az első lépés, hogy Budapest újra az egész Duna folyam fővárosa legyen.
„Pompás épületei által európai hírre emelkedő Pest városának váratlanul gyors felvirágzása, nem különben Budának „s környékének festői fekvése bámulatra ragadják az utazókat.”
Népszabadság Rt. * Impresszum * Hirdetési lehetőségek * Előfizetés * Regisztráció * Hírlevél * Adatvedelem * Akciók * Lap tetejére * ©
