Forrás: Index

Az izraeliek kétharmada támogatja a gázai kivonulást

március 4. 14:53

[MTI]

Az izraeliek kétharmada támogatná egy esetleges népszavazáson, hogy Izrael vonuljon ki a Gázai övezetben lévő zsidó telepekről – derült ki a legfrissebb, pénteken közzétett közvélemény-kutatási eredményekből. A Háárec című napilapban közölt felmérésben e kérdésre a megkérdezettek 69 százaléka válaszolt igennel, 28 százaléka nemmel. A Jediót Ahronót című újság hasonló kérdésére 66 százaléknyi volt az igenlő és 26 százaléknyi a tagadó válasz.

Az utóbbi vizsgálat ezenkívül Ariel Saron miniszterelnök jelentős népszerűségét is mutatta: a válaszolók 61 százaléka értett egyet azzal, hogy Saron „az a vezető, akire Izraelnek most szüksége van”, 39 százaléknak volt ezzel ellentétes véleménye. Előző nap, csütörtökön Saron Likud pártjának központi bizottsága a kormányfő ellenkezése dacára nagy többséggel – de nem kötelező erővel – úgy voksolt, hogy a Gázai övezetből való izraeli kivonulásról népszavazást tartsanak. A párt keményvonalasai „a terrorizmus előtti kapitulációnak” tekintik a gázai kivonulást. Az izraeliek kétharmada támogatná egy esetleges népszavazáson, hogy Izrael vonuljon ki a Gázai övezetben lévő zsidó telepekről – derült ki a legfrissebb, pénteken közzétett közvélemény-kutatási eredményekből. A Háárec című napilapban közölt felmérésben e kérdésre a megkérdezettek 69 százaléka válaszolt igennel, 28 százaléka nemmel. A Jediót Ahronót című újság hasonló kérdésére 66 százaléknyi volt az igenlő és 26 százaléknyi a tagadó válasz.

Az utóbbi vizsgálat ezenkívül Ariel Saron miniszterelnök jelentős népszerűségét is mutatta: a válaszolók 61 százaléka értett egyet azzal, hogy Saron „az a vezető, akire Izraelnek most szüksége van”, 39 százaléknak volt ezzel ellentétes véleménye. Előző nap, csütörtökön Saron Likud pártjának központi bizottsága a kormányfő ellenkezése dacára nagy többséggel – de nem kötelező erővel – úgy voksolt, hogy a Gázai övezetből való izraeli kivonulásról népszavazást tartsanak. A párt keményvonalasai „a terrorizmus előtti kapitulációnak” tekintik a gázai kivonulást.

Comments are closed.