Forrás: NOL

Semjén ellentámadással válaszol

Népszabadság Online, 2005. március 3. 12:56

Semjén Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke felháborodásának adott hangot csütörtökön amiatt, hogy az SZDSZ eszközként használ bizonyos rétegeket – a homoszexuálisokat, a drogosokat -, hogy ‘valahogy összekaparja a következő országgyűlési választásokra az öt százalékot’.

Budapesti sajtótájékoztatóján a politikus úgy vélekedett, hogy az SZDSZ-nek elfogyott a levegője Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ‘neoliberális, szocialista vonala miatt’. A szabad demokraták ‘álhumanizmust’ képviselnek, a kereszténydemokraták pedig keresztény humanizmust, amivel a házasság szentségét, a családokat, illetve a gyermekek jogait védik – jelentette ki.

Semjén Zsolt a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség február 19-i küldöttgyűlésén azt mondta: ‘aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re’. Tegyen így az is, aki azt akarja, hogy gyermeke szájába az iskolában marihuánás cigarettát nyomjanak, aki azt szeretné látni, hogy gyermeke ‘extrém szekták szeánszán veri magát a földhöz’, vagy aki az eutanázia és az abortusz halálkultúráját képviseli. Az SZDSZ-Új Generáció ezért a kijelentéséért felszólította Semjén Zsoltot, hogy mondjon le az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának alelnöki posztjáról, vagy kérjen bocsánatot kijelentéséért.

Semjén Zsolt a csütörtöki sajtótájékoztatón határozottan visszautasította és kikérte magának, hogy néhány publicista a kereszténydemokrata rendezvényen elhangzott kijelentéseit összefüggésbe hozta a zsidósággal. Értékelése szerint ez teljes vallástörténeti tudatlanság, a zsidó vallás ugyanis elutasítja a homoszexualitást, a drogokat és az abortuszt.

Semjén Zsolt kifejtette, hogy ő nem akarja diszkriminálni sem homoszexuális, sem drogfogyasztó polgártársait, de álláspontja szerint nem kell többletjogokat kapniuk. Inkriminált szavaira magyarázatként elmondta: az SZDSZ internetes portálján ‘egy ezer sebből vérző ország’ 44 ‘sorskérdése’ közül hét foglalkozik a homoszexuálisokkal.

Semjén Zsolt bírálta Horn Gábor és Gusztos Péter szabad demokrata politikus mellett Fodor Gábort, aki – elmondása szerint – egyik nyilatkozatában pedofíliával vádolta a katolikus papságot, természetellenesnek nevezve a papi nőtlenség, a cölibátus intézményét.

A fideszes képviselő szerint az SZDSZ nem törődik az általa felvetett kérdések következményeivel, nem beszél például a melegek házasságának összefüggésében arról, hogy engedélyezné-e a muzulmán többnejűséget vagy a csoportos házasságot, amik következnének abból, hogy nemcsak egy férfi és egy nő köthet házasságot.

Semjén Zsolt az eutanázia és az abortusz kérdését – a II. János Pál pápa által megfogalmazott ‘élet és halál kultúrája’ – körébe sorolta, hangsúlyozva, hogy álláspontja szerint ‘rabszolga-felszabadítást jelentene’, ha ‘a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő embertársaink’, a magzatok valamilyen jogokat kapnának. A melegek házassága, illetve gyermek-örökbefogadási joga, valamint a drogliberalizáció sértené a gyermekek szellemi és fizikai fejlődéséhez fűződő jogát – mondta.

Semjén Zsolt értékelése szerint az SZDSZ-nek ő áll az útjában az egyházfinanszírozási koncepciónak nevezett ‘példátlan egyházellenes kampány’ megvalósítását illetően. Az SZDSZ – mondta – alapjogokat sértene, illetve diszkriminálná a vallásos embereket azzal, hogy megszüntetné az egyházi iskolák állami kiegészítő támogatását, ezzel 40 százalékkal csökkentve a költségvetésüket, valamint ugyanígy megvonná a kistelepülési lelkészek és az elhagyott zsidótemetők támogatását, valamint megszüntetné az iskolai fakultatív hittanoktatás állami támogatását.

(MTI)

Népszabadság Rt. * Impresszum * Hirdetési lehetőségek * Előfizetés * Regisztráció * Hírlevél * Adatvedelem * Akciók * Lap tetejére * ©

Comments are closed.