Forrás: Magyar HírlapViszketeg Schröder

A mai Európában mindenütt bekövetkezett a nemzedékváltás, mégis sok olyan ország lelhető, ahol nem minden magát demokratának valló politikus számolt le egyértelműen a távolabbi múlttal.

Néhány ezer pimasz szélsőjobboldalitól eltekintve, Németországban ma senki sem énekli Haydn szép zenéjére Hitler himnuszának, a Deuschland, Deutschland über alles kezdetűnek a szövegét. Holott ha közelebbről szemügyre vesszük Berlin politikáját, bizony újfent fölfedezhetnénk benne a nagyratörés jeleit. Azzal mindenki egyetért, hogy az újraegyesítéssel befellegzett az európai gazdasági vezető szerepnek, még ha mostani helyzetükért is sokan szívesen cserélnének a germánokkal. De észreveszik azt is, hogy talán éppen e visszaesés miatt Gerhard Schröder kancellár ma aktívan, már-már féktelenül is a nemzetközi élet élvonalába törekszik.

Ilyen volt legutóbb, éppen Bush elnök látványos európai körútja előtt, az a javaslata, hogy ideje volna új alapokra helyezni az USA és az Európai Unió kapcsolatait, fölértékelni a huszonötök biztonsági beleszólási jogát. A Fehér Ház prüszkölt, és noha kezdetben udvariasan reagált, mégis értésre adta, hogy nem repes az örömtől. Logikusan arra lehetett számítani, hogy megérkezve vendéglátóihoz, Bush egyértelművé teszi elzárkózását. Nem egészen ez történt. Külön találkozóval ajándékozta meg Schrödert Mainzban, ahol az udvarias bókok nem takarták el ugyan teljesen a változatlanul eltérő véleményeket, a párbeszéd mégis inkább engesztelődésre utalt. Schröder, ha háborút nem is, de ütközetet nyert.

De ez is része csupán annak a hosszabb távú elképzelésnek, hogy Németország végre ott lehessen az igazán nagyok között, az ENSZ Biztonsági Tanácsának legszűkebb körű klubjában, az állandó tagok gárdájában, ahol megvétózhat mindent, amit csak előterjesztenek. Nem kizárólagos hatodik lenne az eddigi öt mellett, kerülhetnek oda mások is, de ez nem von le semmit sem abból, hogy ha sikerül, Berlinre az eddiginél is nagyobb megbecsüléssel tekinthetnek, egy sorban emlegethetik a háborús győztesekkel. Hiszen éppen ez a titok. Amíg két Németország létezett, mindvégig elismerték az NSZK kancellárjainak kétségbevonhatatlan demokratizmusát, hívták bár Konrad Andenauernek, Ludwig Erhardnak, Willy Brandtnak, Helmut Schmidtnek vagy Helmut Kohlnak. Ennek ellenére magát az NSZK-t, mellesleg indokoltan, vesztesként emlegették, egyenlő volt, de a szövetségesei nála egyenlőbbek. Most történt meg első ízben, amikor Gerhard Schröder nemrégen a normandiai partraszállás hatvanadik évfordulóján német kancellárként ugyancsak először ott volt Bush, Blair és Chirac oldalán. Ha győztesnek nem ismerhették is el, de a többiekkel egyenrangúként bántak vele.

Igaztalan volna Schröder elődeivel szemben azt állítani, hogy ők kivétel nélkül nem annak az NSZK-nak lettek volna a kormányfői, amely kétségbevonhatatlanul szakított a náci múlttal. Mégis, Schröder idejére esett az, hogy Németország bátran és elismerten szembenézett a holokauszttal, leszámolt a leszámolnivalóval. Nem egyszerűen nemzedéki kérdés ez, nem csak arról van szó, hogy zömében kihalt a bűnösök generációja, fiatalabbak vették át a stafétabotot, olyanok, akik akkor születtek, amikor már semmi közük sem lehetett a történtekhez. A mai Európában mindenütt bekövetkezett a nemzedékváltás, mégis sok olyan ország lelhető, ahol nem minden magát demokratának valló politikus számolt le egyértelműen a távolabbi múlttal. Schröder hatéves kancellársága idején az NSZK-ban ez bekövetkezett, és ez indokolja, hogy a világ másképpen néz Berlinre.

A Bundeswehr jelenlétét sok helyütt még a közelmúltban is nem kívánatosnak mondták. Egységei békefönntartókként most viszont ott vannak Afganisztánban, a Balkánon, Indonéziában, néhány tucat katonája Grúziában és Eritreában. Irakban csak azért nem, mert a szocdem kormányfő szembeszegült az ottani amerikai politikával, ami a hitelét még jobban megnövelte. Erre a lényegbevágó változásra alapozza Schröder azt a diplomáciai offenzíváját, amellyel nagyobb helyet követel országának a nemzetközi nap alatt.

Folytatás a nyomtatott verzióban.

Várkonyi Tibor publicista

©