Magyar Rádió

Tom Lantos szerint Amerika mindent mintaszerűen csinált és csinál, és csakis a szűk látókörű európai vezetők akadékoskodnak, mint például Schröder vagy Chirac. Az európaiak minden bizonnyal azt örömmel fogadták, hogy az amerikai elnök a vén kontinensre látogat; hiszen az európai vezetők egy része mintha azt gondolta volna, hogy George Bush húzódozik attól, hogy barátságosabb, békülékenyebb oldalát is megmutassa. Mint kiderült, ez nem így van, illetve nem így volt. De azért – ahogyan a New York Times megfogalmazta -, Bush elnököt szkepticizmussal, sőt, alkalmasint gyanakvással fogadták Európa egyes országaiban.  

Tényleg: melyik vélemény, álláspont a helytállóbb? Ha Európa a kapcsolatok megjavításának őszinte és valós szándékát tulajdonítja az amerikai elnöknek, vagy ha változatlanul gyanakvóan fogadja az amerikai külpolitika szándékait? Az amerikai Kongresszus nagy tekintélyű képviselője, a külügyi bizottság rangidős tagja, a demokrata párti Tom Lantos erre is választ adott.

„A kérdése kiváló, de érzékelteti a perverziónak azt a fokát, amelyre Európa lesüllyedt, hogy tudniillik valós kérdésként fogalmazza meg azt, hogy az amerikai elnököt gyanakvással kell-e fogadni?!” – mondta Tom Lantos. Az ő véleménye szerint a kapcsolatok megkeseredése, amely az elmúlt években bekövetkezett az Egyesült Államok és Európa között, nem az Egyesült Államoknak, hanem jórészt olyan európai politikusoknak köszönhető, mint a francia Chirac és a német Schröder. Az Egyesült Államok elkövethetett ugyan némi stilisztikai, hangnem-, és hangsúlybéli tévedést, mondta Tom Lantos, de alapjában véve az európaiak – némely európaiak – élnek egyfajta álomvilágban, amikor azt hiszik, hogy ebben a mai, nagyon is veszélyes világban nincs szükség immár hatalomra.

Tom Lantos szerint az amerikai elnök nem is érdemli meg a gyanakvást, hiszen az Egyesült Államok – mint a korábbi nemzedékek idején -, most is igaz ügyért küzd. Három nemzedékkel ezelőtt az Egyesült Államok jó ügyért harcolt, amikor a fasizmus és a nácizmus ellen küzdött, aztán a hidegháború idején is jó ügyért harcolt, akkor a Szovjetunió, a bolsevizmus és a kommunizmus ellen, most pedig szintén jó ügyért harcol Washington: a globális terrorizmus ellen. Tom Lantos felidézte azt is, hogy Amerika, a normandiai partraszállással, hogyan segítette Európát a szabadsághoz; 1989 körül pedig hogyan terjesztette ki a szabadság köreit a balti államokra, a kelet- és közép-európai országokra, beleértve Magyarországot is. Ha az Egyesült Államok politikája nem olyan lett volna, amilyen, akkor ma Magyarországon még mindig ott volnának a szovjet csapatok – mondta a magyar származású Lantos képviselő.

Most pedig? „Ha az Egyesült Államok nem cselekedett volna, Afganisztánban ma még mindig a tálibok volnának az urak, az afgán asszonyokat pedig még mindig focistadionokban lőnék agyon – mondta Tom Lantos. Az amerikai katonai beavatkozás eredményeként Afganisztánban ma a nők szavaznak, és iskolába járnak” – teszi hozzá.

A politikus szerint nem kétséges az sem, hogy az iraki választások sikere megnövelte Bush elnök hitelét az európaiak szemében. Tom Lantos is mérföldkőnek tartja az iraki választásokat a közel-keleti térség stabilitásának és bizonyos fokú demokratizálásának megteremtésében.

Kétségtelen, hogy az iraki háború, az egész iraki helyzet volt az, amely megosztotta Európát; mint ahogyan az is valószínűnek látszik, hogy Európában ma nem kevesen gondolják úgy, elsősorban persze Bush látogatásának köszönhetően, hogy megváltozott az amerikai külpolitika, legalábbis ami az amerikai-európai viszonyt illeti. Vajon így van-e, vagy csupán stílusváltásról van szó?

„Szerintem stílusváltásról van szó” – mondta Lantos képviselő. Az amerikai kormányzat, és a Kongresszus több tagja, beleértve őt is, meg van győződve arról, hogy az Egyesült Államok a helyes úton jár, és nagyon reméli, hogy Európa egésze csatlakozik hozzá.

Persze, erre adódik a kérdés: ha az európaiak felzárkóznak az amerikai külpolitikához, akkor vajon a világ legnagyobb hatalmú embere mit akar tőlük cserében?

„Ez nem adok-kapok kérdése; az Egyesült Államok semmit sem akar cserében az európai vezetőktől – mondta a magyar származású politikus. Az Egyesült Államok végre azt szeretné látni, hogy az európai vezetők ugyanolyan bátorságot mutassanak, mint amilyenről az amerikai elnök, vagy Tony Blair, vagy a lengyel elnök, Kwasniewski tesz tanúbizonyságot. Nevezetesen: ismerjék el végre, hogy nincs még itt a nirvána, és az olyan országokkal folyó tárgyalásokhoz, mint amilyen Irak volt, vagy most Irán, vagy Szíria, igenis, erőre van szükség! Az Egyesült Államok nagyon is érdekelt az Európához fűződő kapcsolatok további erősítésében.”

Mindez nem azt jelenti, hogy Amerika ma már inkább a Közel-Keletre és a világ más térségeire koncentrál inkább, és Európa már nem olyan fontos a számára? Vagy – például – Kínára nem is figyel?

„Kiváló a kérdés. Nyilvánvaló, hogy külkapcsolataink zöme még mindig Európához köt bennünket, a gazdasági kapcsolataink pedig Ázsiához”, kezdte elemzését a demokrata párti képviselő. Szerinte ugyanis fontos annak felismerése, hogy ha nem az Egyesült Államok tárgyal olyan országokkal, mint Észak-Korea, vagy Szíria, vagy korábban Líbia, akkor ki más? Egyetlen más államnak sincs akkora hatalma, ereje, befolyásoló képessége ehhez, mint Amerikának! Tom Lantos szerint nem várható el például Luxemburgtól, hogy ő nyissa meg az utat Észak-Koreához! Arról pedig nincs hír, hogy Európa különösebben jeleskedne; például akár az észak-koreai rezsimmel is. A magyar származású amerikai politikus így fogalmazott: „Mi dolgozunk együtt Japánnal, Dél-Koreával, Oroszországgal, Kínával, hogy meggyőzzük az észak-koreai kormányt: térjen vissza a tárgyalóasztalhoz, és hagyjon fel a tömegpusztító fegyverek programjával!”. Tom Lantos szerint ezt a feladatot nem az Egyesült Államok kereste magának, ezt, mint az egyetlen globális szuperhatalomnak, el kellett vállalnia. És ő például, mint ezt a globális szerepvállalást támogató politikus, ezért is járt a minap Észak-Koreában, korábban pedig Líbiában, és ezért készül most Iránba.

De ez már egy újabb történet.

Járai Judit (Washington)