Forrás: NOL

Londonban Abbasz reformot ígér

R. Hahn Veronika, Londoni tudósítónktól, 2005. március 2. 00:00

Mahmud Abbasz palesztin elnök tegnap Londonban ígéretet tett arra, hogy a „palesztinok rendbe teszik portájukat, és elvégzik a békefolyamatból rájuk háruló teendőket”.

Ennek fejében elvárja, hogy a kölcsönösség alapján Izrael is tegyen eleget az útitervben vázolt kötelezettségeknek. A huszonhárom ország vezetőinek részvételével tartott konferencia – Tony Blair brit kormányfő eredeti reményeivel ellentétben – nem vált teljessé, közel-keleti csúcscsá. A rendkívül szigorú biztonsági intézkedések ellenére a II. Erzsébet Konferenciaközpont előtt iszlám radikálisok tüntettek Abbasz ellen. Az eszmecseréről távol maradt Izrael, míg részt vett és felszólalt Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és Kofi Annan, az ENSZ főtitkára.Tony Blair beszédében emlékeztetett arra, hogy a pénteki, négy ember halálát követelő tel-avivi merénylet árnyékában a konferenciára a békefolyamat érzékeny szakaszában került sor. „Ezért rendkívül fontos, hogy a nemzetközi közösség támogassa Abbasz reformprogramját.

Londonban felállítottak egy csoportot, amely az Egyesült Államok vezetésével gyakorlati támogatást nyújt biztonsági kérdésekben a palesztin hatóságnak. A Világbank az érintettekkel való konzultáció után tanulmányban vázolja fel azokat a feltételeket, amelyek meglétére feltétlenül szükség van a Gázai övezet és Ciszjordánia gazdasági fejlesztéséhez.

Népszabadság Rt. * Impresszum * Hirdetési lehetőségek * Előfizetés * Regisztráció * Hírlevél * Adatvedelem * Akciók * Lap tetejére * ©

Comments are closed.