Levélturmix
Munkatársunktól, 2005. március 2. 00:00
A belföldi utazási kedv csökkenését nem lehet a pénzhiánnyal magyarázni, hiszen húsz százalékkal több magyar utazott külföldre – írták a Külföldre tart a magyar turista címmel (december 22.) megjelent információban.
1977 óta dolgozom az idegenforgalomban, több mint négyszáz belföldi, illetve külföldi út van mögöttem. A 80-as években még prosperált a belföldi turizmus, hiszen akkor még léteztek a vállalati és a szakszervezeti kirándulások. Szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik például részt vehettek a Miskolcról induló háromnapos északnyugat-dunántúli, a kétnapos dunakanyari, a Tenkes, az Alföld gyöngyszemeit bemutató utakon. Ahogy múltak az évek, sok minden megváltozott. Az utazási irodák mára már csak elvétve szerveznek belföldi túrákat, egyrészt, mert már nem sikk, másrészt, mert nagyon drága. Gyakori, hogy csak úgy jön össze egy-egy busznyi utas, ha azt jutalomként kapják az adott cég, intézmény dolgozói. A hazai szállodai és éttermi árak magasak, nincsenek arányban, sőt néha köszönő viszonyban sem a szolgáltatás színvonalával. Vagy az árakat kellene kordában tartani, vagy a kedvezményeket kellene kibővíteni, s akkor bizonyára ismét szárnyalna a belföldi turizmus.
(DR. MAKÁN FERENCNÉ, Kazincbarcika)
Az eltemetett Mátyás kori zsinagóga címmel (január 27.) megjelent írásban olvasom, hogy ‘Buda felszabadulása egyben az épület és a budai zsidóság végét is jelentette. Ekkor omlott össze az épület, s a harcok után a romjait betemették’. A zsinagógát feltáró neves régészünk, Zolnay László ennél teljesebben írja meg Kincses Magyarország című könyvében azt, hogy mi ‘jelentette a budai zsidóság végét’. A gyönyörű, ősi zsinagóga nem az ostromban omlott öszsze, hanem abban az iszonyatos pogromban, amelyet a győztes magyar-osztrák sereg rendezett a Vár elfoglalása után. Mind egy szálig legyilkolták a zsinagógába menekült zsidókat, majd rájuk gyújtották az épületet, semmibe véve azt a korabeli szabályt, hogy a templom érinthetetlen menedékhelynek számít. A történet történelmi legendának számított mindaddig, amíg Zolnay fel nem tárta a zsinagóga romjait, s a romok alatt meg nem találta az ott legyilkoltak tetemét.
(VÁLAS GYÖRGY, Budapest)
Népszabadság Rt. * Impresszum * Hirdetési lehetőségek * Előfizetés * Regisztráció * Hírlevél * Adatvedelem * Akciók * Lap tetejére * ©