Forrás: NOL

Kanada átadta a német hatóságoknak Zundelt

Népszabadság Online, 2005. március 2. 08:00

Kitoloncolták Kanadából és átadták a német hatóságoknak kedden Ernst Zundelt. A német férfi ellen, akit Frankfurtban érkezése után rögtön őrizetbe helyeztek, hazájában a holokauszt tagadásáért és az interneten keresztül történő gyűlöletkeltés miatt indítottak eljárást.

Helen Leslie, a kanadai határőrség ottawai szóvivője elmondta, hogy a férfit kedden átadták a német hatóságoknak. „Kötelesek vagyunk mindenkit, aki biztonsági kockázatot jelent, minél előbb eltávolítani” – szögezte le a szóvivő.

A német hatóságok előzőleg közölték, hogy őrizetbe veszik a férfit több évtizedes antiszemita tevékenységéért, beleértve a holokauszt többszöri tagadását, ami Németországban büntetendő cselekmény.

Zundel ügyvédje, Peter Lindsay elmondta, hogy védencét a torontói börtönből szállították el, ahol két éven át magánzárkában tartották, amíg a kanadai hatóságok megállapítják, jelent-e a férfi  biztonsági kockázatot Kanada számára.

Egy kanadai bíró a német férfi kiutasítását indokolva február végén megállapította, hogy Ernst Zundel nemcsak Kanada számára jelent nemzetbiztonsági kockázatot, de veszélyt jelent a nemzetközi közösség számára is.

Ersnt Zundel 1958-ban kapott bevándorlási engedélyt Kanadába, ahol évtizedeken át a fehérbőrűek felsőbbségét hirdető mozgalom egyik vezetője volt, akire a kanadai titkosszolgálatok is felfigyeltek. Az 1970-es évek végétől a náci propaganda egyik legjelentősebb terjesztője volt, 1995 óta pedig internetes oldalán antiszemita és neonáci irományokat közölt. Az internetes oldalán  közöltek miatt „gyűlöletkeltő propaganda” címén vádat emeltek ellene, ami miatt 2001-ben az Egyesült Államokba menekült. Az amerikai hatóságok két év múlva visszatoloncolták Kanadába, ahol 2003-ban őrizetbe vették.

A kanadai Zsidó Kongresszus a keddi kitoloncolás kapcsán örömét fejezte ki, hogy „történelmük e szomorú fejezete lezárult”. (MTI)

Népszabadság Rt. * Impresszum * Hirdetési lehetőségek * Előfizetés * Regisztráció * Hírlevél * Adatvedelem * Akciók * Lap tetejére * ©

Comments are closed.