Népszava Napilap 2005. március 3. csütörtök
Infláció körüli lakásdrágulás
Idén a lakásárak várhatóan az infláció körül drágulnak, az új és jó helyen lévő, kis alapterületű vagy jól felszerelt lakások ára 6-10 százalékkal is emelkedhet – mondta Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója. Az intézet IngatlanBarométer című kiadványa szerint a gazdaság szereplői idén az első fél évben az ingatlanpiac szinten maradását prognosztizálják úgy, hogy a lakásépítés és -forgalmazás dinamikája mérséklődik, az infrastrukturális fejlesztéseké pedig folyamatosan és tartósan erősödik. (MTI)
Tőzsdére megy TvNetWork
A 100 százalékban magyar tulajdonban lévő TvNetWork Rt. árfolyamértéken 400 millió forint értékű nyilvános részvénykibocsátás után a tervek szerint az idei év második-harmadik negyedévében a tőzsdére megy – közölte Kabay Tamás a társaság vezérigazgató-helyettese. A jelenleg 1,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság hamarosan nyilvános részvénytársasággá alakul. Az új kibocsátású részvényeket elsősorban az előfizetőiknek, magán- és intézményi befektetőknek és kockázati tőketársaságoknak szánják – mondta Kabay Tamás. (MTI)
Növekvő nyereség a Generalinál
A Generali Providencia Biztosító Rt. az elmúlt évet 4,2 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, ami jelentősen meghaladta az előző évi 1,5 milliárd forintot – jelentette be a biztosítótársaság. Pálvölgyi Mátyás elnök-vezérigazgató elmondta: a magyar biztosítási piac 2004-ben 6,7 százalékkal bővült, ami csökkenő ütem a 2003-as növekedéshez képest, amikor is a piac bővülési üteme 12,6 százalék volt. A Generali Providencia Biztosító Rt. tavalyi, életbiztosításokból származó díjbevétele 30 milliárd forintot tett ki, ami 12,1 százalékos növekedés 2003-hoz képest. Tavaly a biztosítótársaság teljes díjbevétele 8 százalékos éves növekedés mellett meghaladta a 102,4 milliárd forintot. (MTI)
Hálózatot bővít HVB
A HVB Bank Hungary Rt. stratégiai célja továbbra is az, hogy 2007-re 100 tagúra növeli országos hálózatát, amely jelenleg 42 fiókból áll – mondta Matthias Kunsch vezérigazgató. A cégvezető szerint a bank kiemelkedő évet zárt 2004-ben: mérlegfőösszege mintegy 30 százalékkal, az előző évi 734,304 milliárd forintról 944,298 milliárd forintra emelkedett 2004. végére. Az adózott nyereség is majdnem kétszeresére nőtt, 2004. végén 19,035 milliárd forintot tett ki, szemben a 2003. végi 10,418 milliárd forinttal. Eközben az adózás előtti eredmény tavaly év végén 22,237 milliárd forintot mutatott, szemben a 2003-as 12,463 milliárd forinttal.(MTI)
Kamatcsökkentés az Erste Banknál
Jelentősen csökkentette lakáshiteleinek kamatát az Erste Bank Hungary Rt. Március 1-től az egyéves kamatperiódusú új és használt lakásokra nyújtható jelzáloglevél kamattámogatott lakáshiteleket átlagosan fél százalékkal alacsonyabb kamattal kínálja a pénzintézet. Az egyéves kamatperiódusú kiegészítő kamattámogatott lakáshitelek kamata szintén fél százalékkal csökkent. Tátrai Bernadett, az Erste Bank lakossági üzletágvezetője elmondta: az általános csökkentést az tette lehetővé, hogy a jegybank nemrégiben 9 százalékról 8,25 százalékra csökkentette az alapkamatot. A csökkentéssel párhuzamosan az Erste Bank akciós kamattal kínálja az euró alapú piaci lakáshiteleit és szabad felhasználású jelzáloghiteleit. Az akció április 30-ig tart, amelynek időtartama alatt a pénzintézet a jövedelem alapú piaci lakáshiteleket 2,99 százalékos, a fedezet alapú hitelt pedig 3,99 százalékos éves kamattal kínálja. (Népszava)
Sokallják az adót az izraeli befektetők
Az izraeli befektetők összességében elégedettek a magyarországi gazdasági lehetőségekkel, ám túlzónak tartják az állami bürokrácia és az adók mértékét – derült ki egy tegnapi sajtóbeszélgetésen. Arie Zief, az izraeli kereskedelmi kamarák szövetésének alelnöke elsősorban logisztikai központok létesítésében és a vegyipar területén lát lehetőségeket befektetésre Magyarországon. Ugyanakkor a már megtelepedett cégek növekedési gátja lehet az, hogy túl bonyolult és drága közbeszerzéseken indulni, és az adók is túl magasak a régió többi országával összevetve – vélekedett Ron Grynholc, az ingatlanbefektetésekben, illetve kommunikációs és egészségügyi eszközök területén érdekelt I.T.P Line igazgatója.(MTI)
Fészekrakó hitelek a CIB Banktól is
Március 1-jétől a CIB Bank Rt. is megkezdte a fészekrakó hitelek és a közszolgálati hitelek befogadását – közölte a hitelintézet. A bank emellett számos újdonságot és kedvezményt kínál deviza alapú ingatlanfedezetes hiteleihez. A 30 éven aluli fiatal házaspárok, élettársak és gyermeket egyedül nevelő személyek, minimális (10 százalék) önerő biztosítása melletti lakáshoz jutását lehetővé tevő, állami kezességvállalásos hitellehetőség mind az állami támogatású, mind a piaci kamatozású forint és deviza (CHF és EUR alapú) lakáshitelekhez kapcsolható. A CIB valamennyi fészekrakó hitelként igényelt lakáshitel termék esetén 0,5 százalék kedvezményt nyújt a hatályos kondíciós listában meghatározott kamatból a futamidő első évére. (MTI)
T-Mobile: iroda a mellényzsebben
A vállalatok és vállalkozások számára a gyors információáramlás és az azonnali teljes értékű kommunikáció jelentős versenyelőny. A T-Mobile az ezt felismerő cégek számára a Research in Motion (RIM céggel együttműködve Magyarországon is elérhetővé teszi a legkorszerűbb e-mail megoldást, a BlackBerryt. A nyolc hónapos, felhasználók bevonásával zajló próbaüzem végeztével március 1-től a legnagyobb hazai mobilcég vállalati ügyfelei kereskedelmi szolgáltatásként igénybe vehetik a push e-mailt Magyarországon és a világ 47 országának 87 hálózatában. A készülékre érkező e-mail szövege mellett ráadásul a különböző csatolmányok, például word, excel, power point állományok és képek is megtekinthetők. A BlackBerry használatával a T-Mobile hazai és GPRS partnerhálózataiban egyaránt az irodai levelezőben használt minden lényeges funkció – e-mail, naptár, névjegyzék – azonnal elérhető és az adatok a mobiltelefonon, valamint a központi szerveren külön szinkronizáció nélkül is minden pillanatban azonosak. A szolgáltatás a meglévő kártyával vagy egy havidíj mentes második SIM-kártyával egyaránt használható. (Népszava)
CopyRight Népszava