Forrás: NOL

Lemondott a Szíria-barát libanoni kormány

Népszabadság Online, 2005. február 28. 19:35

Bejelentette kormánya lemondását hétfőn Omar Karami Szíria-barát libanoni miniszterelnök a parlament délutáni ülésének kezdetén. A lemondást elfogadta Emile Lahud koztársasági elnök.

A szabadban elhelyezett hangszórókon közvetített bejelentést üdvrivalgással, zászlólengetéssel és a libanoni himnusz eléneklésével fogadta több mint 25 ezer ellenzéki tüntető a bejrúti törvényhozás épületének közelében lévő Mártírok terén. A tüntetők vörös rózsákat osztogattak a teret biztosító katonáknak és rendőröknek. ‘A kormány nem gördít akadályt azok útjába, akik az ország javát akarják. Ezért bejelentem a kormány lemondását, amelyet megtiszteltetés volt számomra vezetni. Isten óvja Libanont!’ – mondta Karami, akinek szavait dörgő taps fogadta az ellenzéki képviselők kérésére összehívott nemzetgyűlésben. A tüntetések már vasárnap elkezdődtek, és bár hétfőre Szulejman Frandzsi belügyminiszter betiltott minden megmozdulást, a kivezényelt rendfenntartó erők nem léptek közbe.

A libanoni ellenzék eközben felszólította a tüntetőket, hogy folytassák tiltakozó megmozdulásaikat egészen addig, amíg a szíriai csapatok és titkos ügynökök nem távoznak az országból. Valid Dzsumblatt, a libanoni ellenzék legismertebb személyisége az LBC libanoni televíziónak nyilatkozva a nép győzelmének, történelmi fordulópontnak nevezte Karami lemondását, és nyugalomra szólította fel a lakosságot. Dzsumblatt óva intette a tüntetőket, hogy győzelemittas hangulatukban Szíria-ellenes soviniszta jelszavakkal korbácsolják fel a közhangulatot, mert Libanon kész Szíriával egészséges kapcsolatok kiépítésére. Gattasz Huri ellenzéki képviselő szerint hosszú még a harc a szabadságért, a szuverenitásért és a függetlenségért, de ez az első lépés ebben az irányban.

Bassár al-Aszad szíriai elnök a római La Repubblica című napilapnak adott nyilatkozatában azt mondta: csapatait akkor vonja ki Libanonból, ha Szíriának sikerül Izraeltől komoly békegaranciákat kapnia.

Délelőtt találkozott Mahmud Hammud libanoni külügyminiszterrel David Satterfield amerikai külügyi államtitkár-helyettes, hogy megerősítse Washingtonnak a szíriai csapatok távozására vonatkozó követelését.

Hétfőn már reggel óta folyt a libanoni parlament Rafík Haríri volt kormányfő február 14-i meggyilkolásával kapcsolatos általános vitája, amelyet kora délután felfüggesztettek. A helyi média által egyenes adásban sugárzott vita során 11, főleg az ellenzékhez tartozó honatya szólalt fel, akik Omar Karami kormányának távozását követelték. Szemükben ugyanis felelősség terheli a jelenlegi vezetést a volt miniszterelnök meggyilkolásáért. Marván Hamadi korábbi miniszter szerint legkevesebb hanyagsággal, kötelességmulasztással lehet vádolni a kabinetet, de lehet, hogy közvetlenül vagy közvetve részesei is voltak a bűntény megtervezésének és végrehajtásának.

A Haríri és 16 további személy életét kioltó pokolgépes merénylet felbujtójának ugyanis Szíriát tekintette az ellenzék. Bahía Haríri, a megölt kormányfő húga, aki elsőként szólt hozzá a vitához, kijelentette: ‘A kormánynak meg kell hajolnia a népakarat előtt’. A képviselőnő szerint az országnak joga van tudni, hogy kik állnak fivére meggyilkolása mögött, és nem szabad hagyni, hogy az ügyet eltussolják. Az esti ülésre még több mint 80 képviselő kért szót, és valószínűleg bizalmi szavazásra került volna sor, ha Karami nem előzi meg a további fejleményeket lemondásának bejelentésével.

Omar Karami tavaly októberben került hatalomra, miután Haríri lemondásra kényszerült egy Szíriával való vitát követően.

Szíria egyelőre nem kommentálta hivatalosan a bejrúti kormányváltást, egy magát megnevezni nem kívánó damaszkuszi illetékes csupán annyit mondott: libanoni belügyről van szó.

(MTI)

Népszabadság Rt. * Impresszum * Hirdetési lehetőségek * Előfizetés * Regisztráció * Hírlevél * Adatvedelem * Akciók * Lap tetejére * ©

Comments are closed.