Forrás: Magyar Rádió

Izraelben ötre emelkedett a pénteki tel-avivi merénylet halálos áldozatainak száma. Az Iszlám Dzsihád közben újabb merényletekkel fenyegette meg Izraelt. Közben egyre nagyobb hullámokat kavar a „ki a felelős?” kérdés boncolgatása. Uzi Dayan, egy volt katonai vezető nyilatkozata szerint Izrael miniszterelnöke, Ariel Saron tehet mindenről, mert még mindig nem fejeztette be a védelmi kerítés és falrendszer építését, még mindig csak 214 km készült el a tervezett 600 -ból, ami elkészülte után megakadályozhatná a merényleteket. Izraeli hivatalos források Szíriát vádolják az akcióval, hiszen az Iszlám Dzsihád központi irodái Damaszkuszban vannak. Ezért Izrael diplomáciai kampányba kezdett szír szomszédja ellen, Damaszkuszi érintettségre vonatkozó bizonyítékokat mutatnak be a külföldi diplomatáknak, az Európai Közösség és az ENSZ fórumainak. Ezen túl az izraeli vezetés a Palesztin Hatóságot is okolja, mert szerinte nem tesznek eleget a szélsőséges szervezetek ellen.

Ariel Saron több beszédben is kijelentette, hogy Izrael nem folytatja a jövőben a tárgyalásokat, ha a palesztinok nem számolják fel a terrorista szervezeteket. A palesztinok főleg külső erőkben látják a tűzszünet megszegőit, Mahmúd Abbász egy interjúban kifejtette, hogy a pénteki akció ellentétes a palesztin érdekekkel, és egy harmadik oldal állhat mögötte, melynek érdeke a helyzet destabilizálása.

MR, Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)

Comments are closed.