Forrás: Tűsarok

A holokauszttal és a második világháborúval kapcsolatos megemlékezések, úgy tűnik, más országokban sem telhetnek el szélsőjobboldali botránykeltések nélkül. A francia Front National vezetője, Jean-Marie Le Pen elérte, hogy a francia sajtó róla és pártjáról cikkezzen az elmúlt hetekben.

Marine Le Pen: szembefordultA német megszállással kapcsolatosan a szélsőjobboldali párt-vezető kijelentette: “Nem is volt az különösebben embertelen, még ha voltak is hibák”. Pártja második embere, Bruno Gollnisch pedig kijelentette: sajnálja, hogy amikor a holokauszttagadásról van szó, “soha nem beszélünk a kommunizmus bűneiről”. Hiszen, tette hozzá, “Auschwitz a Szovjetunió bűne is, amely, emlékeztetném önöket, a háború elején a nemzetiszocialista Németország szövetségese volt Lengyelország lerohanásában”.

A történet eddig szokványos: a holokauszttagadó szélsőjobboldal rendszerint így vonja magára a figyelmet, s tereli el a közbeszédet az olyan össztársadalmi morális kérdésekről, mint a múlttal való szembenézés vagy a felelősség felveté-se. Az azonban nem megszokott, hogy a szélsőjobboldali párteliten belül valaki ezt a stratégiát kétségbe vonja. Franciaországban most ez történt: az elmúlt években egyre nagyobb szerepet kapó legkisebb Le Pen lány, Marine a nyilvánosság előtt elítélte Gollnisch állításait. Apja megszólalását nem kommentálta ugyan, de azt követően tüntetően visszavonult, néhány nappal később pedig bejelentette, hogy felfüggeszti részvételét a párttevékenységekben, de párttisztségeiről egyelőre nem mond le.

Mostanáig a 36 éves Marine Le Pen három lánya közül egyedüliként maradt apja oldalán. A két idősebb lány korábban szakított apjával és politikájával. Legidősebb lánya például akkor lett végleg kegyvesztett, amikor hűséges maradt férjéhez, aki tagja annak a Bruno Mégret által vezetett pártnak, amely 1998-ban, a nagy pártszakadás idején szembefordult Le Pennel és a Front Nationallal. Le Pen exfelesége pedig 1986-ban a Playboy magazinban jelentette meg meztelen fotóját, nem kevés kellemetlenséget okozva ezáltal a családról meg a női szerepekről őskonzervatív tételeket hirdető volt férjének.

A Front National második legnépszerűbb embereAz 1998-as pártszakadás után lépett színre Marine, a szőke, ambiciózus, független, elvált, háromgyerekes nő. Legitimációját a párt szimpatizánsai körében meg a sajtóban különleges helyzete adja: apja lánya, a legesélyesebb utód az FN élén, de nem elhanyagolható “saját jogon”, az elmúlt hat év során végzett tevékenységével szerzett népszerűsége sem. Az FN-szimpatizánsok körében jelenleg apja, Jean-Marie után a második legnépszerűbb párton belüli politikus.

Marine politikai szerepvállalását megelőzően ügyvédként érdekes módon azáltal tett szert hírnévre, hogy számos bevándorlót men-tett meg a kitoloncolástól. Ez a tevékenysége nyilvánvalóan ellentmond a bevándorlók hazatelepülését sürgető, nyíltan rasszista FN-ideológiának. 1998-as aktivizálódását követően a pártvezetés nem kis bosszúságára hamarosan kiderül róla, hogy meglehetősen önálló elképzelései vannak a Front National jövőjét illetően is. A historizáló, a második világháborús emlékezetet átértelmező, holokauszttagadó politikai referenciákat használó szövegek háttérbe szorításával modernebb, a fiatalok számára közérthetőbb hangvétellel kívánta volna szalonképesebb színben feltüntetni a pártot. Növekvő népszerűségét igyekezett párton belüli pozíciókra konvertálni, amit a párt döntéshozói majdnem sikeresen vétóztak meg; kizárólag Le Pen személyes közbelépésének volt köszönhető, hogy Marine pártelnök-helyettes lett 2003-ban. A pártelit (ezen belül is főleg Bruno Gollnisch) és Marine közötti egyre mélyülő szembenállást azonban sokan nem egyszerű pártviszályként, pozíciókért folytatott küzdelemként értékelik.

Le Pen papa: nem örülSzámos elemző szerint a legkisebb Le Pen lány által képviselt irány azért mélységesen ellenszenves a párt vezetéséhez tartozó FN-politikusoknak, mert kikezdi a női politikusokhoz és női szerepekhez kapcsolódó korábbi képet. Az idősebb generációhoz tartozó női szélsőjobb harcosok (legtöbbjük kato-likus magzatvédő, nagycsaládos aktivista, radikális antifeminista) mindig beérte kisebb, pártszéli pozíciókkal. Elfogadták a nemi szerepekről vallott ultrakonzervatív dogmákat, nem kérdőjelezték meg a nemek közötti hierarchiát és tradicionális munkamegosztást. A férfiak elsőbbségének elve természetesen azt is feltételezi, hogy a nők alávetik magukat a pártrendnek és a vezetésnek.

Azok a renitens nők

pedig, akik megpróbálják autonómiájukat, függetlenségüket bizonygatni, könnyen azzal fizethetnek, hogy a párt kizárja őket, vagy legalábbis le kell mondaniuk funkciójukról.

Marine azonban nem osztja a bigott katolikus nők nézeteit, sőt meglehetősen utálja őket. Az FN korábbi női politikusaitól eltérően nem hajlandó kizárólag női témákkal, az otthonnal és a tűzhellyel, a család- és társadalompolitikával foglalkozni. S ami a legmegbotránkoztatóbb szélsőjobb körökben: Marine abortuszpárti, vagy legalábbis nem hisz az abortusz betiltásában, és a megelőzés politikáját szorgalmazza. Egy új női konzervatív politikai generációt képvisel a szélsőjobboldalon, ami hatással lehet a párt egészére: mérsékeltebb színezetű jobboldali párt jöhet létre a Front Nationalból, ami nyilvánvalóan üdvös lenne a francia politika egészére nézve. Mindez természetesen akkor, ha Marine-nak sikerülne befolyást szereznie, és a párt vezető férfiai döntéshozó szerephez engednék.

Ebben a pillanatban mégis úgy tűnik, az atya credóját megkérdőjelező leány száműzetésbe kényszerül. A francia szélsőjobboldal szalonképessé formálását kitűző leány vesztésre áll: a visszavonuló Marine könyvet kíván írni, s ez nem az aktív politizálás ígéretét hordozza.

(A cikk megjelent a Magyar Narancs 2005. február 10-i számában)

Kriza Borbála

[[email protected]]

Comments are closed.