Népszava Napilap 2005. február 28. hétfő
Szijjártó a Fidelitas új elnöke
Szijjártó Pétert eddigi alelnököt választotta a Fidelitas új elnökévé a politikai ifjúsági szervezet Győrben megrendezett rendkívüli tisztújító kongresszusa. A Fidesz országgyűlési képviselője egyedüli jelölt volt a posztra. A tisztújításra azért volt szükség, mert Gyürk András eddigi elnök európai parlamenti képviselői mandátumot szerzett, ezért megvált Fidelitas-beli tisztjétől. Az új elnök a kongresszus utáni sajtótájékoztatón kijelentette: mindent megtesz azért, hogy a Fidelitas továbbra is Magyarország legnagyobb és legerősebb politikai ifjúsági szervezete maradjon. Céljuk, hogy a Fidesszel kötött szövetségük megnyerje a következő parlamenti választásokat – tette hozzá. (MTI)
Marad Csurka a MIÉP-elnök
Csurka István marad a Magyar Igazság és Élet Pártjának az elnöke; az ellenjelölt nélkül induló pártvezért a szavazatok mintegy kilencven százalékával választották újra. Az eredmény kihirdetése után a politikus élete utolsó, legnagyobbnak tűnő feladatának nevezte, hogy pártja visszakerüljön a parlamentbe. A választást megelőzően azt javasolta, hogy a következő választásokon induljunk a rend programjával. A világot belelökték az antiterrorista világháború gátlástalanságába – értelmezte a nemzetközi politikai folyamatokat Csurka István. A hazai viszonyokat úgy minősítette: a magyarságot mára túlnyomóan idegenek és idegenszívűek vezetik. Véleménye szerint pártján kívül nincs hiteles nemzeti erő. (MTI)
Megkövetik a képviselők a cigányságot
Ma várhatóan politikai nyilatkozatban követik meg a képviselők a parlamentben a magyar cigányságot a hatvan évvel ezelőtti holokauszt alatt elszenvedett meghurcoltatások és áldozatok miatt. Határozatot hoznak a NATO iraki kiképző missziójával kapcsolatos kormányzati beszámoló elfogadásáról is. Elkezdődik az M5-ös autópálya harmadik fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája, holnap pedig folytatódik a történeti levéltárról szóló törvény és az alkotmány módosításának általános vitája. Elkezdődik az agrárgazdaság fejlesztéséről és a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szóló törvény módosításának vitája is. (MTI)
Kolompár a romatelep-programról
Legalább 8 milliárd forintra lenne szükség a jövő évi költségvetésben a 463 hazai romatelep gyorsabb felszámolásához, amit komplex szociális és képzési programnak kell kísérnie – jelentette ki az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Zalalövőn. A térségi roma napon Kolompár Orbán kevésnek minősítette a programhoz ez évre szánt 800 millió forintos összeget. A politikus a kalkuláció alapjául szolgáló számítások pontatlanságával magyarázta a számok közötti eltérést. Felhívta a figyelmet: a projekt nem vezethet újfajta gettósodáshoz. Az új lakások helyét az érintett családok beleegyezésével kell meghatározniuk az önkormányzatoknak – tette hozzá. (MTI)
ANDRASSEW
Kiamagyar
A nepszava.hu Hírvita rovatában a múlt héten rendkívül szerteágazó vita alakult ki annak ürügyén, hogy ki a felelős a szaudi diplomáciai bonyodalmakért. Bár számos gusztustalan megjegyzés hangzott el, nem szabtunk gátat a vitának, mert meglehetősen érdekes dolgok derültek ki arról, hogy kiknek áll érdekében belpolitikai ügyet fújni egy butuska tréfából, akár azon az áron is, hogy az ország kínos helyzetbe kerülhet.
Az ádáz küzdelemnek – az interneten szokatlan módon – egy fölhívás vetett véget:
‘sunya’: Úgy néz ki, hogy haldoklik II. János Pál pápa. Bár nem vagyok vallásos, ez engem nagyon elszomorít. Nem is tudom, miért szerettem meg ezt az embert, annak ellenére, hogy sokszor egészen mást gondoltam, mint ő. Az jutott eszembe, mi lenne, ha a tiszteletére most – legalább egy időre – abbahagynánk ezt az ostoba cirkuszt és mellőznénk a méltatlan, embertelen hangnemet. Nem hiszem, hogy az ilyesmi segít egy lelken, vagy bármin, de hátha mégis.
Ezután csakugyan mindenki letette a fegyvert. Ez bíztató.
Új, parttalan vita kezd körvonalazódni ‘citrancs’ megjegyzése nyomán, miszerint ‘És ahogy láttam a felvételeken, hogy a gazdák piros-fehér-zöld zászlókat lobogtatnak, van valami új nemzeti ünnep most, amiről lemaradtam?’
Az is lehet, hogy erre hivatkozva napirendre kerül az jól bevált kiamagyar-kérdés.
(http://www.nepszava.hu)
Népszava
CopyRight Népszava