Forrás: ÉS

TÓTH ÁGNES VERONIKA

Kettesben

Tánc

A táncszínpadok évszázados nőiszerep-sztereotípiái roppant szívósan élnek tovább napjainkban is, klasszikus vagy kortárs darabokban egyaránt gyakorta felbukkannak. Elvileg persze a modern tánc előfutárai vagy később a posztmodern tánc nagyjai már bőven tettek azért, hogy e szendén kihívó, súlytalanul röppenő papírmasé-tündér mellé új női szerepverziókat vonultassanak fel, de gyakorlatilag a koreográfusok jó része még ma sem éli meg problémaként, ha kizárólag férfiszemszögből, kirakati babaként mutat meg egy női testet-lelket, anélkül, hogy akárcsak tippelne, hogy van-e bármi köze a valósághoz.

Az izraeli születésű Jasmeen Godder Two Playful Pink című darabjában alapos kritikával illeti a (táncos)nőktől hagyományosan elvárt szerepeket, megmutatva azok abszurditását. Jasmenn Godder és Iris Erez kettőse több szempontból is nagyon szerencsés: kivételes táncosok mindketten, évek óta dolgoznak együtt, egyértelműen értik és érzik egymás gondolkodásmódját, humorát, maximálisan egymásra vannak hangolva. Felszabadult, kreatív, játékos darab a Two Playful Pink, melyben a két szereplő mintha egy érzelmi hullámvasúton utazna, sodródva érzékeny hangulatoktól a kíméletlen viccekig, egymásrautaltságtól a gyűlöletig, hisztérikus drámáktól derűs, meghitt pillanatokig. A színpadkép meglehetősen puritán, de érdekes benne, hogy középre akár egy szimmetriatengelyt húzhatnánk: a színpad nézőkhöz közelebb eső felén jobb és bal oldalon is egy-egy tévé, a hátsó, jobb és bal sarokban pedig egy-egy szék, tele ruhával, a székek mellett ásványvíz.

A darab három részre tagolódik, az átállások civil gesztusokból állnak, a táncosnők a színpad hátsó részében átöltöznek, isznak egy korty vizet, szusszannak egy percet. Ezek a percek nem kizökkenteni akarnak a produkcióból, sokkal inkább segítenek abban, hogy természetesnek vegyük a test szükségleteit, izzadtságát, fáradtságát, vagyis mindazt, amit például a klasszikus balett szisztematikusan letagad, mint szégyellni való titkot.

Az első részben az agyonfegyelmezett test és a személyiség viszonyát piszkálja meg a koreográfus: furcsa, erőltetett mosolyok mögül torz grimaszok villannak elő, egymás arcát gyurma-maszkká kenik a táncosnők, akik tökéletes mozdulataikat bármikor vakarózással válthatják fel. A két táncos e jelenet végén szerepet és arcot cserél, mintha szinte bekebeleznék egymást e túl közeli viszonyban.

Az átöltözés után még nyersebb jelenetek következnek, a naiva szerepkört szétrombolandó: a két lány táncolás közben – régi barátnőkhöz illően – egészen véletlenül kegyetlenül szétrúgja egymást. Addig tart a harc, míg egyikük eszméletlenül esik össze, és furcsa, ijesztő hullapózokat mímel vetélytársa karjaiban.

A harmadik részben a táncosnő mint erotikus tárgy kérdéskörét vesézi ki a koreográfus, a lányok méretes műanyag melleket erősítenek magukra, szexi pózokba vágják magukat, és kelletik magukat, mint egy ügyes playmate. A kép nem túlzás, hiszen kimondva, ki nem mondva a táncosnő sokszor még mindig erotikus tárgy, és egyáltalán nem véletlen, hogy Jasmeen Godder ezt nevetségesnek tartja.

A darab zárásakor a videón futó, eddig összefüggéstelennek tűnő jelenetek hirtelen értelmet kapnak, minden előzőleg látott mozaiksor az utolsó jelenet része: a két táncosnő körbe-körbe rohan, miközben a képernyőn mintha egy utazási iroda ajánlatait látnánk. A hosszasan keringő alakok mögött csillámló tenger, bíborszínű naplemente szolgál háttérként: a szemtelenül eredeti és tehetséges koreográfusnő végső fricskaként egy giccsbe hajló képeslappal enged utunkra minket.

(Jasmeen Godder: Two Playful Pink, Trafó)