Forrás: Emih

Arató Gergely az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára a hazai zsidó Hitközségeknél tett látogatásai keretén belül Orbán Ferenc és Hegyi László kíséretében új, belvárosi Keren Or zsinagógánkba is ellátogatott, ahol Köves Slomó vezető rabbi és Gutfreund Judit vezetőségi elnök fogadta. Államtitkár úr látogatásának kifejezett célja volt, hogy mindhárom iskolafenntartó hitközséggel elbeszélgessen az oktatás problémáiról, hogy azokra közös megoldást találhassanak. A tárgyalás során felmerült az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség óvodájának elhelyezési problémája is. Államtitkár úr örömmel fogadta a hírt, hogy a Hitközség ígéretet kapott az óvodaépület tulajdonjogának rendezésére.

A tárgyalást követően interjút készítettünk Arató Gergely államtitkár úrral. Az interjú részletei:

–        Hogyan értékeli ezt a találkozót?

–         Nagyon nagy hatással volt rám, hogy ennyire szerteágazó, ennyire sokoldalú az az oktatási tevékenység, melyet ez a viszonylag kis közösség kifejt, hiszen az óvodától a felnőtt képzésig nagyon sokfajta és nagyon sokszínű tevékenységet végez.

–         A kis közösség 2004-ben alakult újjá, mögötte azonban többezres magyarországi zsidó közösség áll. Ez a közösség tette lehetővé a Statusquo Ante újjáalakulását. Hogyan látja az informális oktatás szerepét a felnőtt képzésben?

–         Ez a fajta Szabadegyetem számomra azért is nagyon érdekes, mert azt látom, hogy visszahozza azt a fajta szellemiséget, amikor azért tanulunk, hogy mi magunk legyünk általa jobbak. Célunk a tanulással a tökéletesedés, személyiségünk fejlődése. Nagy örömmel értesültem arról, mennyire sikeres ez a kezdeményezés és milyen sok ember van, aki érdeklődik és még jobban meg akarja ismerni saját örökségeit és saját tradícióit. Azt hiszem nagyon sok ilyen kezdeményezésre lenne szükség, hogy valóban elérjük azt a fajta irányt, amelyet tanuló társadalomnak lehet nevezni.

–         Célunk főiskolát alapítani, hiszen hallgatóink az informális képzés során megismerhetik családi, történelmi hátterüket. Milyen lehetőségek adottak ma egy a Szabadegyetemhez hasonló intézménynek az akkreditálásra? Létezik-e program ennek elősegítésére?

–         Általánosságban azt kell mondanom, vannak felnőttképzési programok és felnőtt képzési források. Már van egy jó felnőttképzési törvény, és én úgy érzem, ehhez járul egy jó felnőttképzési stratégia is. Ez a kettő jó alapot szolgáltat arra, hogy az informális képzés megerősödjön. A törvény, amikor egy jóval rugalmasabb szervezési kereteket enged meg az egyetemeknek, és normatívabbá, egyértelművé teszi az intézmények alapításának szabályait, szerintem elég jó lehetőséget teremt arra, hogy akkreditáltassa ezeket a fenntartó intézmény, mint akár felsőoktatási képzésként. Hosszabb távon nagyon fontos cél, hogy jobban támaszkodjon egymásra az informális és a formális oktatás, pedagógia. Fontos lenne, hogy több olyan eszközt hozzunk be az oktatásba, ahol egymásra támaszkodhat a közoktatás rendszere és a felnőtt oktatás rendszere.

–         Milyen szerepet lát az egyházaknak az erkölcsi és vallási nevelésben?

–         Minden iskolának világos erkölcsi értékeken kell alapulni, a világnézetileg semleges iskoláknak is. Az oktatási rendszerben különös és fontos szerepet töltenek be az egyházi iskolák, sokszor mérvadóak lehetnek az egyéb iskolák számára. Az egyházi iskolák is a magyar közoktatás részei és sokat jelentenek a magyar közoktatás számára.

–         Ön szerint a mai társadalomban a vallásos ember hogyan közelítse meg a kérdést, hogy hogyan történhetett meg ez a Holokauszt tragédia?- Úgy gondolom, hogy a Holokauszt kérdése a magyar oktatási rendszerben elsősorban nem történelmi kérdés, hanem erkölcsi kérdés. Éppen a maga végletességével és a maga szörnyűségével olyan alapvető nevelési kérdés, mely elöl kitérni nem helyes. Ha egy oktatási rendszer elhallgatja, vagy nem kellő mértékben vizsgálja meg ezt a kérdést, akkor elszalaszt egy nagyon fontos erkölcsi kötelességet, ugyanakkor kiteszi a diákot annak a veszélynek, hogy áldozatul, martalékául váljon mindenfajta leegyszerűsítő, szélsőséges és hamis ideológiának és elképzelésnek. A kérdés az, hogy meddig lehet egy ilyen helyzetben passzívnak lenni?  Meddig lehet tűrni s mi várható el egy ilyen helyzetben?  Ezek nagyon fontos, alapvető erkölcsi kérdések.  Ilyen végletes és szélsőséges a mai napig velünk élő históriánál nincs alkalmasabb eszköz, minthogy erről beszéljünk, foglalkozzunk vele. Ugyanakkor tudjuk, hogy ez pedagógiailag nagyon nehéz feladat.  Nem az a legfontosabb, hogy milyen ismereteket szerzünk, hanem az, hogy saját magunk jobb emberré váljunk. Én azt hiszem, hogy ha a Holokauszt megismertetésében ebben az irányban tudunk előre jutni – és én azt gondolom, hogy tudunk, hiszen nagyon sok jó új kezdeményezést látok -, akkor egy olyan országhoz fogunk eljutni amely tisztában van a saját múltjával és amelyik képes arra, hogy világos erkölcsi alapokon szervezze meg a saját modern köztársaságát.

Comments are closed.