Forrás: NOL

A legjobbakat keresik – interjú a SAP igazgatósági tagjával

Blahó Miklós, 2005. február 25. 00:00

Claus Heinrich szerint nem az olcsó munkaerő vonzotta őket ideKép: FOTÓ: kovács bence

Miért teszi egyik, nem szakember számára érthetetlenül hangzó, de a gazdaságban mind nagyobb teret kapó ágazatának fejlesztési tevékenységét Magyarországra a tavaly 7,5 milliárd euró árbevételt elérő német SAP – kérdeztük Claus Heinrichtől, a cég igazgatósági tagjától.

– Elsősorban azért határoztunk Magyarország mellett, mert itt kiválóan képzett, angolul jól beszélő szakembereket találunk. A kormány is nagy segítséget nyújtott számunkra, s ez is szerepet játszott a döntésben. Itteni leányvállalatunk teljesítménye is hozzájárult ahhoz, hogy végül Budapestet választottuk, amelynek fekvése üzleti szempontból is kedvező. De szeretném megemlíteni személyes kötődésemet is. Huszonkét évvel ezelőtt jártam itt először, egyetemi együttműködés keretében, s már akkor felfigyeltem arra, hogy itt kiemelkedő tudású emberek dolgoznak.

| Sok világcég az olcsó munkaerő miatt telepít tevékenységeket más országokba.

– Esetünkben erről szó sincs. Nem az esetlegesen alacsonyabb költségek miatt hozzuk a kutatóközpontot Magyarországra. Ez egyébként is rövidlátó politika volna a részünkről. Laboratóriumok hálózatát hozzuk létre, hogy a világ legjobb szakembereinek a tudását egyesíthessük. Ez a tizedik központunk a németországi, az amerikai, a kanadai, az indiai, a japán, a kínai, az izraeli, a francia és a bolgár mellett.

| A budapesti központ akkor nem is regionális, hanem globális feladatot kap, hogy egyfajta szoftvert fejlesszen és gyártson?

– Ez így van. A budapesti bázis az ellátásilánc-kezelő alkalmazásokat teljeskörűen fejleszti, ezért az ágazatért lesz felelős. A termékeket pedig világszerte értékesítjük. A szoftver arra alkalmas, hogy optimalizálja a termelés és elosztás folyamatát. A cél, hogy az SAP programjait használó vállalat gyorsabban, olcsóbban állítsa elő és juttassa piacra termékeit.

| Mikor kezdik a munkatársak toborzását, s kikre számítanak?

– Már megkezdtük, hirdetjük a lehetőséget. Elsősorban magyar szakembereket keresünk, de természetesen elképzelhető, hogy a hirdetésre külföldről is jelentkeznek. Magasan képzett friss diplomásokat, fiatal szakembereket keresünk. De nemcsak az információs technológiát jól ismerő diplomásokat, hanem olyanokat is, akik a vállalati gazdaságtanban, az üzleti megoldásokban jártasak. Vállalkozó kedvű, kreatív emberek jelentkezését várjuk, akik örömmel dolgoznának kisvállalati légkörben, de nemzetközi nagyvállalat számára.

| Globális vállalat vezetőjeként hogyan ítéli meg az információs technológiai befektetések helyzetét?

– Az Egyesült Államokban egyértelműen megfigyelhető, hogy tartani akarják előnyüket ezen a téren. De Európában is látható, hogy a jövőben többet költenek a cégek ilyen célokra. Magyarország növekedési kilátásai nagyon jók, sokkal jobbak, mint Németországéi, s többek között azért is jöttünk ide, hogy közelebb legyünk a magyar piachoz.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©

Comments are closed.