Forrás: Magyar HírlapMaus: egerek

és embertelenségek

Kritika.képregény

„Még az apámmal való kapcsolatomat sem tudom átlátni&, akkor meg hogyan érthetném meg Auschwitzot, a holokausztot?” – adja önmaga szájába a mondatot Art Spiegelman vagy ahogyan az apja hívta, Artie. A Maus második részében elhangzó szavak értelme és jelentősége hatja át az egész képregényt; ez az a központi feszültség, mely megszabja az elbeszélés lehetséges irányát. A Maus nem egyszerűen holokausztfeldolgozás, hanem a túlélő apa és a holokausztot megérteni próbáló fia konfliktusa, a rettenet és az emberileg megérthetetlen megértésére tett kísérlet. És nem utolsósorban egy művészi gonddal kivitelezett képregény.

Art Spiegelman Svédországban született 1948-ban, majd lengyel emigráns szüleivel Amerikában telepedtek le. Spiegelman már gyerekkorában kapcsolatba került a képregényekkel, a hatvanas évek végén az amerikai képregény underground köreiben tűnt fel, s 1972-ben elkészítette a Maus első vázlatait. Az amerikai comics talán legfontosabb folyóiratának, a RAW-nak alapító tagja, majd szerkesztője. A nyolcvanas években fejezte be a Maus első részét (Maus: A Survivor’s Tale), s 1991-ben jelent meg a Maus második része (Maus II: From Mauschwitz to the Catskills). A Pulitzer-díjat is elnyerő Maus az Ulpius-Ház kiadásában (Feig András fordításában), a napokban teljes terjedelmében megjelent magyarul.

A Maus nem szokványos képregény. Már az a tény, hogy a holokausztot akarja valaki egy képregény keretei között ábrázolni, meghökkentő, és az író vakmerőségére vall. De az író-rajzoló, Art Spiegelman nem elégszik meg ennyivel: nem egyszerűen embereket rajzol, hanem embertestű, de állatfejű alakokat. A Mausban a zsidók egerek, a németek macskák, a lengyelek disznók, az amerikaiak kutyák, a svédek szarvasok. A náci fajelmélet tipizálását eleveníti fel a rajzoló, az előítéleteket vázolja fel, és csupán egy helyen szakítja meg ezt a játékot: itt felsejlik az állatálarc mögött a csupasz emberarc.

Vladek Spiegelman, a lengyel emigráns New Yorkban él feleségével, Malával. A fia, Artie elhatározza, hogy megírja/megrajzolja apja emlékeit, s ezért hetente többször ellátogat hozzá beszélgetni. Vladek összevissza kalandozik az emlékeiben, néhol tartja a kronológiát, máskor éveket átugrik. S az olvasó nemcsak az apa történetét látja, hanem a fiúét is, aki megpróbálja feldolgozni a hallottakat, megpróbál együtt élni az apjával, aki mindenbe beleszól, s persze mindent jobban tud, mint a fia. A képek önmagukért beszélnek, nem túl élesek, néhol kifejezetten elmosódottak, olykor szinte egymásba folynak az idősíkok. Egyszer a koncentrációs táborokat látjuk, a következő pillanatban pedig az apjával veszekedő fiút. Kontrasztok, apró életképek a jelenből és múltból, a történtek és a történelem megértésének kísérlete, az elbeszélés (és az elbeszélő) folyamatos önreflexiója. Ez a Maus, a képregény, melyről nem lehet nem tudomást venni.

Vincze Ferenc

©